Radnai István: Téli elégia és más versek

téli elégia

felleg alól ásít a szűk remény
jégbordás a tegnap ólmos a reggel
felkapja a szél sodródnak felém
fagy s hó pöröl a cserfes levelekkel

minden létező már odakint van
meglazult a sors lengőajtó csapkod
erkölcs erény s elfelejtett hittan
a holt betű a lélekre zár kapcsot

halványul a század nyűtt a szépség
durva vágyak árnya öli a napot
híg iszapban fulladoz a kék ég
nyugaton a rablás napi állapot

lobban a kajla lángot őrizem
ahol éltem homályt pislog a szem

advent 22

megyünk a várandós éjszakába
nálunk nem száraz langyos a tél
a zsarnok nem népet számlál fél
nincs béke az üvegpalotára

még nem tör féltéglák igazsága
megnyúlnak már a sötét órák
a csillagok útjukat róják
eljön-e az üdvösségünk ára

amíg hullik halk hó reped a csend
ölnek nincs ép fal sem ép ország
mert profitbábok kormányozzák
ricsaj-karácsony tombol kizökkent

a világ gyáván hallgat a józan
kiszáradt a lelkiismeret
hová szülessen az istened
komor füstfelhők gyűlnek baljósan

ádáz tűzzel barbár gránát robban
rakéta nem angyal a mennyből
gyertya lobban sorsod ma eldől
barlang sem véd a nehéz napokban

imád az égig száll hited merész
várod mégis a szelíd gyermek
elűz felhőt és gonosz tervet
jövőt és megváltást békét remélsz

halloween

elsuhan előlünk a megromlott idő
zajong a szülni rest izgága had
túlmozgásos vad ötletekkel jön elő
profit termi a badarságoknak

a pénz nem bolond csak zsugorgat és számol
élősködik a máséból elél
szépséget erényt kiűzne a világból
sikolyt és füstszagot kerget a szél

már köd és késő ősz van kifosztott elmék
a hulló lombbal lelkeket sodor
világmegváltás ifjonti hév csak emlék
lerombolt város kormos fal komor

jólétben kialszik a lelkifurdalás
messzi tájon más népet ér a pusztulás

elégia

búcsúzik az ősz pongyolája szürke
gyertyát lobogtat a pincemagány
a gondos gazda borát már leszűrte
fényében gyönyörködik a borán

a fákon már megkésett lomb se rezdül
bizalmas pince mélyén társ a bor
köd van a halott tájon halott csend ül
csontján érzi vigasztalan a kor

a pisla lángot mielőtt kioltja
a nyár tüzéből új erőt merít
remegő kezéből kihull a botja
messzi korból távoli dal hevít

savanyú bor foltozott édes emlék
álmára angyal száll koppan a nemlét