Sántha Attila: A molvánkai csárda

2020. május 30., 10:19
Márton Árpád: Dagasztó (olaj, tempera, 70 × 80 cm, 1983)

Lukácsmária dédanyám

szíjas, szittya fiatalasszony volt,

olyan hosszúarcú, kaukázi típus,

vagy pedig nagydarab melák,

mint az oroszok.

 

Kép nincs róla, de hogy

miket össze nem olvasott!

Hetente leadott rendelést,

kérném küldeni a könyvet,

Tuba Károly, Szívek harca,

Felsőcsernátonba Rákosi

Zsigmondnénak, pont.

 

S ha a könyv megjött

és a kenyértésztát meggyúrta,

a molvánkai csárdába

azonmód befordult,

ott leste Solt Ferit és választottja

Dobai Rózsikát.

 

Egyszer csak a mezőről

berobogott, mint porcelánboltba,

Rákosizsigmond dédapám.

Mári, te mit csinálsz itt?

Hát nem látod, a tekenyőből

a tészta mind kifolyt?

 

Zsigmond, én kendnek

százszor megmondtam,

hogy Mária, nem Mári! –

ocsúdott fel dédanyám,

de még egy cseppet kába volt.

Ahogy meglátta a kifolyt tésztát,

tűzpiros lett, és csak pislogott.

 

Na jól van, Mári, hozzad

a moslékos edényt, s tégy rendet –

nevette el magát a férfi,

s akkor, abban a pillanatban

szebb volt, mint Solt Feri maga,

pedig arca teljesen mongolos.

 

Elmondta mindezt 87 éves korában

Rákosietelkaénanyám,

aki már egyre több fejezetet

tud kívülről visszaadni

a réges-rég olvasott könyvből.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 30-i számában.)