’45-ben a föld összehúzódott,
aztán a hasadásokból árkok lettek,
és a marhák lábukat törték.
Legelni nem legelhettek,
s egy szép napon a szépasszonyok
még a tejüket is elvitték.
Anyámék egy ideig ették a fakérget,
de úgyes sok volt a száj.
Mámám hát elhatározta,
a gyermekeket elküldi Zilajra,
pedig Sarolta még belépisilt,
s emiatt utólag kiderült,
kint altatták a tornácon.
Aztán hónapok múlva esni kezdett,
az árkok betemetődtek,
a marhák lábtörés nélkül kijárhattak,
s Viktori, az ideszakadt oláh fehérnép
legyőzte a szépasszonyokat.
S hogy újra lett tej, másnap mámám
elindult Zilajra, szíve erősen kalapált.
Elvette onnan a gyermekeket,
különösen, ííízesen beszélő
magyarok kérlelték,
hagyjon ott legalább egyet,
még ha Saroltát es,
de mámám sietett nagyon.
A peronon aztán látja, százával ülnek
fekete ruhás nők és fekete bundasapkás,
harisnyás férfiak, s mindenikkel
legalább öt-hat gyermek.
Mámám leizzadt, hogy’ fognak hazajutni,
pedig a tehenet a szomszédra bízta.
Végül a kicsiket felrakták a vonatra,
a felnőtteket a vonat tetejére.
Jöttek, s ha ágak kúsztak feléjük,
az első kiáltott: ágak,
és mindenki behúzta a nyakát.
Így érkeztek meg Szentgyörgyre,
és végre kinyújtózhattak.
Akkor látták, teljesen megfeketedtek,
épp csak az álluk alatti rész világít.
Kacagták es őket jóízűen a gyermekek,
mint akik végre hazaértek.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)