Szálinger Balázs: Versek

BODZAFORDULÓ

Bodzafordító hidegek jönnek
Ideverődnek itt éjszakáznak
Nevet is hoznak ha kell ha nem kell
A fátlan ember az halott ember

Fordul a bodza a táj sem pihen
Hajlítóüzem füstöl az égre
Múltam helyére ipar telepszik
Próbáljak végre ne bánni semmit

Nem új élet ez hanem az élet
Nem semmivé lett hanem megállt
S hogy újraindult csak bizonyíték
Valami nagyra sohase hinnéd

Az ismert világ végén megállunk
Nézd csak minálunk fordul a bodza
Itt járt az ördög de amit elvitt
Valaki fogta és visszahozta.

VERS

Jó lehet elméletben
Egy egész ország őrzőjének lenni –
Gyakorlatban idejár egy rigó
Inni a vízhez, és idever a nap is.

Elméletben árnyas és szent föveny,
S mind halhatatlan, aki rálép –
Gyakorlatban viszont forog a föld,
És bűneinkről lecsúszik az árnyék.

SZÚNYOG, SZÚNYOG

Szúnyog, szúnyog, ne csípd meg,
hadd nőjön még a kisded,
szállj le, nézd meg, védtelen,
nem csíped meg, ugye nem?

Szállj le végre, vacsorázz,
itt az ujjam meg a láz,
szívd ugyanazt a nedűt,
bár ez kicsit keserűbb.

Mert ő semmi, minden is,
olyan tiszta, szinte nincs,
kevés képpel álmodó
álmait nem fogja szó,

mindenből egy pöttye van,
színtelen és szagtalan,
semmije sincs, csak belül
határtalan gazdag űr,

nincs szüksége semmire,
senkinek sincs ennyije,
nem emészti kósza hit
törhetetlen csontjait,

gyöngébb, mint egy tejüzem
párája a füzeken,
azt se tudja, hogyha fáj,
nem beszél, de kiabál,

lassabb, mint a gyalogút,
melyen menni mégse tud,
más teste az otthona,
árnyék csak a fognyoma,

ha nyújtózik, akkor se
emlékeztet emberre,
gömbölyded kis furcsaság,
rossz fára nőtt aranyág,

romlatlan és bűnös is,
kétnevű és nevesincs,
a világ volt nemrégen
ilyen merész egységben,

s bár ne tudnám szerepem:
álma mellett e helyen
késleltetem, amitől
úgyse menti meg az őr,

mert egy reggel fölébred,
árnyéka nő fölébed,
s megfertőzi legalább
egy szúnyognyi bosszúvágy.

NYOLCÉVES KISFIÚ

Tündökletes nyolcéves kisfiú
Ki tudja már hogy kinek a fia
Apa feliratú kövekkel játszik
Egyik meleg még de már nem világít

Földre támasztott tenyere nyomán
Forrás fakad igaz és bővízű
Melynek új nép akad majd a nyomára
S jaj nem lehetek én a hagyománya

Úgy mondanám kisfiam hadd legyek
Akármid csak kézre álljak neked
Mint kockakő vagy mint ehető féreg
Ha már nem lehettem lehetőséged

-------------------
-------------------
-------------------
-------------------

A TEGNAPI MOTOROS

A domb túloldalán
Tegnap éjjel meghalt egy motoros.
Száz irányba nyolcvan csikó futott,
Reményvesztett, szép, fekete csikók.

Nyárvég, este, kártyázunk a kisházban,
S nem egyszerűen csönd van,
Elnevetve, eljátszva van a csönd.
Jóistenem, vedd a térdedre őt.

Megint kibővült a nélküledjegyzék,
Legszebb kézzel a legszebb fűre tették.
Még pörgött az első kerék, mikor
Már lapozta a szél az árokparton.

Olyan furcsán hiányzik valaki,
Aki nem hiányzott – ma a kisházban
Tegnapi motoros lett a neve,
S reméljük, szerették, és jól szerették.