Gravitáció
úgy kapkodok utánad
nem figyelem milyen
elcsépelt leszek az
esőfellegek alatt ha
minden rám zuhan
úgy nézek ahogy az
akváriumba szorult
halad az üvegfalra
rád utalva egészen
hogy észrevegyél
úgy remegek mintha
bántana a légtömeg
elnehezít a valóság
többet nélküled talán
már föl sem ébredek
Önkormányzat
lehetnék ellenpólus de nincs
semmi amitől elhatárolódom
a minden fog össze bennem
hogy az egységet képviseljem
bár kint mindenki kerülget
bent látják ahogy hanyatlom
amikor nincs semmi dolgom
de közben elfáradok nagyon
csöndbe süllyedek és félek
lábam a kőkemény lápba
köt be egészen amíg telik
az idő az úthoz szögezve
minden messzebb kerül
napról napra egymástól
pedig ijedtség mászik
csupán a fehér falakon
az állandóság csomagol
a változás költözik hozzám
helyette elismétel mindent
amit egykor végignéztem
Rángató
rángat a szél mint valami fáradt
szatyrot a téren ami nem árthat
rángat a nyomás akár egy bábot
ami főszerepet soha nem játszott
rángat az anyám rángat a kedvem
én is rángatom azt ki elenged
rohamom van a buszutakon is
hova jutok el ha rosszul kanyarodik
rohamom van a rohanásban is
hogy hallgasson el mindenki máris
vagy felejtsék el nyugtalan énem
ne kelljen ma is szégyenben élnem
a gyomrom egy nagy darab beton
benne a megkövült gyermekkorom
minden csend amit kiköveteltem
hogy féltőn szeressenek meg engem
elhagyva magam vagy nagy halmokon
fogadják el azt ahogy ép vagyok