Szentmártoni János: A világszelídítő

                                    Király László 75. születésnapjára

Szívem szerint írnék egy verset.

Arról, hogy folyton a túlsó partot nézzük.

Mintha soha nem volna elég a talpalatnyi.

Miért szülték a költőt örök sóvárgásra?

A verseiben mindig pakol,

mint aki új s újabb utakra készül.

Hiába tűz rá a Nap vagy melegítik kandalló hasábjai,

ő zordon tengerekre vágyik és villámtördelt nagy hegyek közé.

Szélcsendben a vihart kémleli:

sodorja újra messze Ithakától.

Hogy elérhetetlen legyen az elérhető,

fájdalmasan távoli a szemébe zárt.

Mert akkor tollat ragadhat újra,

hogy papírra vésse a ködbe vesző múltat

s az egyre messzebb ringatózó ifjúság dalát.

Szívem szerint írnék egy verset.

Arról, hogy pazar november köszöntött ránk az idén.

A fényárban zavartan vetkőznek a fák,

kibontva százféle színben pompázó ruháik,

hogy aztán csupaszon ácsorogjanak a tél röntgenfelvételén,

akár egy tüdőszűrésen.

De most még elhihető minden.

Az is, hogy együtt maradunk.

Horgonyt vetünk az emlékeinkben,

és morzsolgatjuk tenyerünk közt

ezt a csipetnyi tavaszt,

míg szikrát vet s leég az egész,

mint egy külvárosi mozi,

ahol szemfényvesztő filmeket vetítettek

a jobb sorsra áhítozó balga közönségnek.

Szívem szerint írnék egy verset.

Arról, hogy a történelem fogaskerekei

újra kattognak körülöttünk,

kifutnak az emeletes-háznyi gőzösök,

hazák cserélődnek, ha van ilyen,

egymás életére törünk,

és farkasai vagyunk az utánunk jövőknek,

akik majd egy másik bolygót fognak felzabálni…

S mindeközben a félhomályba tolt íróasztaloknál

ugyanúgy készülnek a jelentések,

mint megboldogult vagy még mindig szorgoskodó

besúgóink idején.     

Szívem szerint írnék egy verset.

Arról, hogy mennyi mindent mondhatnék még el.

Például azt, hogy egy napon születtünk.

Csak én ’75-ben. S hogy Te ma 75 vagy.

S ilyenkor a kolozsvári utcák

elfutnak a gödöllői dombokig,

megnyílnak terek,

évek masíroznak át láthatatlan kapukon,

amiken oly lendülettel hordja át a szél diófám leveleit,

hogy nem győzik söprögetni a Mátyás-szobor körül.

S te úgy jársz-kelsz

ezeken a színpompás avarba burkolózó utcákon,

mint egy Dosztojevszkij-regényhős.

Én meg büszkén mutogatlak dolgozószobám ablakából

körém sereglő családomnak,

hogy: nézzétek, ott megy a költő!

Aki verseiben megszelídítette a világot.

2018. november 19.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 15-i számában)