Szilágyi Ferenc Hubart: A kétely árnya - versek

2022. május 28., 10:18
Tenk László: Fény-választó (olaj, tempera, vászon, 230 × 145 cm, 1990)

A kétely árnya

Kihunyt a régi tűz, az éj ködöt szitál,
dereng a lámpafény, sötét a macskakő;
köhint a kósza szél, a fák között zihál.
Parányi most a lét, de árnya nagyra nő.
A hitre szűk e test? Avagy felold a tér?
Megáll a vén idő a járdaszegleten.
Talán a félelem szavára zúg a vér,
a lelki otthonom kis ablakát lesem.
Találgatom csupán, a béke hol lakik;
az elme nyugtalan, ha néha elmereng.
Hiába vonzaná a vágy az ablakig,
ha ott a félhomály, a kétely árnya leng.

 

Ébredő föld mesél

Mállik az éjszaka, harmatot izzadok,
míg tenyerembe potyognak a csillagok.
Hajnali szél seper, illan a fű szaga,
villan a nap szeme, bánatot űz maga.
Színarany üstöke kúszik a kékre fel,
fényes egén csalogánycsapat énekel.
Májusi pezsdület, éled a dús tavasz,
mintha behangzana mégis a bús panasz:
Gondban a gerlice, kedve ma szontyola,
ingatag otthona ághegyi gondola.
Lusta a párja, de azt hiszi bölcs, zseni –
hogy lehet ily suta kégliben költeni?!


Korsód leszek

Gyújts most élő tüzet bennem!
Korsód leszek, te a borom.
Szomjas vagyok, itass engem,
én őrizlek végső soron.
Szétfolyik, mi nincs edényben,
felissza föld, száraz szellő;
te erőt adsz, pezsdül vérem,
kedvem tőled felszökellő.
Korsó és bor. Vértestvérek,
mindörökké, jóban-rosszban.
Ölellek, mint fát a kéreg,
tüzes nedved bennem lobban.
Én test vagyok, te a lélek,
dús tartalom – remek forma,
ne félj, s veled én sem félek,
együtt lépünk érett korba.
Karimámig ér aromád,
utókornak leszünk minta,
ízed másnak úgy adom át,
mint fürtöt a szőlőinda.

 

A komód titka

Kopott komódnak ó a titka,
fakó a sárga rézveret,
fiókba rejtve kincse. Ritka
kalandra hív a képzelet.
De lám, a sorsa rég bezárta,
kinyitni tán csak úgy tudom,
ha jó olaj került a zárba
a rozsdamarta kulcslyukon.
Nyikordul ott a ládaszeglet,
s a zár, mi száz vihart megélt;
fiókja sírva tár ma keblet,
de nincs a kincs, a hőn remélt.
Talán e régi, sárga hírlap,
ez ad ma némi tarka hírt,
amely, ha rája szépet írtak,
dicséri itt a rongypapírt.
Kopott fotón egy úri dáma,
fején kosárnyi nagy kalap;
előadásra hív a fáma:
a csűrben lesz a színdarab!
Tolong a nép csodára várva,
a ritka percnek úgy örül –
pipája rejtve csizmaszárba,
az Isten is ma köztük ül.