Szilágyi-Nagy Ildikó: Két vers

2022. május 05., 10:04
Siklódi Ferenc: Gyöngyök (szárazkréta, 50×70 cm, 2017)
Ha nem öl meg

Zuhantában állt meg az eső.
A magány, ha nem öl meg, felnöveszt.
Mária, tele van a világ, mert kiáradt
magányod fénye. Túlcsordul a gyümölcsökből,
és meghajlik minden tér az idő tengelyén.
„Van-e az időnek helye? És az időtlenek
beleférnek-e?” Ebben a kétségben lebegsz,
míg a halandók ajka egyre hosszabb
gyöngysort köp a disznók elé. Neved
rózsafűzére csillan a levegőben, de senki
nem látja, hogy megállt az idő, mert két felhő
szivárványt nyit meg, és kattannak
az LG-k és a Huawei-ek, hogy Facebookra
posztolják a szivárványt ahelyett,
hogy még ma Istennel laknának a halandók.

 

Őszi éjjel a messenger

A pálya zúgása szeronegatív spondyloarthritis,
a mérgezett vér a forró szöveteket sorvasztja.
Kinyitod az ablakot, Mária, friss levegőt
kíván a tüdő. A távoli autók zaja a vér
fájdalmas surranása az erekben.
Megbújik a hemoglobinban az oxigén,
táplál titokban. Levegőt lopsz,
mint titkos szeretődtől távoli ölelést.
Titkos, mert nem tudja, hogy szívedben,
Mária, a kis vérkör még mindig érte dobog.
A szeretet finom homokját eldobod, de nem
száll vissza, csak szitál, mint a távoli hangok,
az autógumik rohanása, amiben
szétkenődik a gerinc.
A korai őszi ködben, a szederlevelek üres
szemek, bámulnak rád, Mária,
ahogy az ablakot kinyitod éjjel:
„Levegőt!” Az élet reality showja –
rád zúdítja minden pillanat
– a kerted ősszel, Mária.
A füstaroma átjár, mint ház a huzaton,
József (Attila) a (szó)rendet nem
így képzelte. „Levegőt!”
Hát tegyél rendet benned!
Távoli szeretőd épp autógumit cserél,
és ráfékez majd a téli ugaron.
Szól a gong, az ablakot becsukod.
Nem tudja József, hogy az oxigén
az ereidben még mindig ő.
Ebből semmit nem küld el a messenger
őszi éjjel.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)