A Duna népek, halak és gyermekeksorsát összeköti és szétbogozza;foga közt jelentést hordoz, elvisziés visszafordul és visszahozza.
De ezen az estén, olyan szépen, mintha hímeznék a perceket,egyszerre lépegetnek, egyszerre sóhajtanak,egyszerre kapcsolják le a villanyt,egyszerre fordulnak egymás felé ágyukban,két, nagyon távoli ágyban.
Neked hajnalálom még az élet,Vágyaidnak édent fest a képzet,S nyájasan néz szép tündérkertjébeA kígyó is a madár szemébe.Álmaidnak legyek éber őre,S ha fölébredsz sivatag jövőre –Altató dalt mondjak jó szívednek:Angyalom! Csak tégedet szeretlek.
Itt nincs helyük kivénhedett Igéknek,ma úgy eszünk, hogy semmit nem vetünk,az álmok itt az ablakon kilépnek,s gyakorta már pofonra jár kezünk.
Csak egyetlen órát vihessekmagammal a kacagó nyárbóloda, hol téli ködök lesneks már lopakodnak fáig fától.
még nem tudtam,hogy a rózsakertet, a katedrálistés az óvárosi térkövetaz agyamba rejti az idő
Szétszakított minden egység,világi az összes szentség.Hol a hazám? Hol az énem?Kiben, miben kell megélnem?
csillagos léptedégig érő reklámot jelentaz égig érő hazátverseli a költőőt követi a napmintha nem tudnáhogy váteszek már nincsenek
októberi tájbana nyár után vágyakozunk,Dionüszosz templomábanálmodozunk egymásról,úszunk a bájbans a vérvörös borban,milyen bölcsesség rejlik az utolsó kortyban?
Ház kellett.Nősülni akartam.Kimentem nyugatra,ott jobban fizetik a melóst.Egy lerobbant manzárdszobában laktam egyedül.
Könnyed gördült, arcod gyöngyeút porába, holt göröngyre.Angyalvér az? Égi harmat?Öröm cseppent, vagy fájdalmad?
Helyőrség