Megigazulás
Miképp lett a fasor hirtelen erdő,
a fű pázsit, a ránc
egyszeriben homlok, és kitöltetlen
órák pergő napjaiból hónapok,
évek, már nem tudhatom,
számból fohászt hasít a szél,
vizek forrása, tengerek útja, felhő,
teljesség üregeiből feltör a kút,
aki vizedre kávát hajlítasz, ne lássam
szomjunk fényeit, mély,
mint szemekben a kétely tört
színei korábban, vártam a szánkra
vett álmot, mi fölhoz
a mélyből, túlról áthoz, nincs útja,
nincs maradása, fátyol
madaraink röptén, esők keserves
hullása, egek szennye
csordul, igazul arcom is köddé.
Lencsevirágok
Kevés, kevesebb, legkevesebb – nos,
több betű ez, mint a sok fokozása,
a kellő mérték kizárólagos,
ami több a soknál, szent a hiánya,
miképp lesz elég a megfelelő,
a belső tengerek atlanti násza,
a múlhatatlan szervnek fele ő,
fele más, egészről nincs tudomása,
vagy mesélhetnék a művészetekről,
hová is kergeti űzés a hajszát,
de minden út a visszaútba réved,
világot tákol az emlékezetből,
lencsevirágok önbeporzó napján,
tükörszilánkok holt foncsorán élek.