Szondy-Adorján György

Megigazulás – versek

órák pergő napjaiból hónapok,
évek, már nem tudhatom,
számból fohászt hasít a szél,
vizek forrása, tengerek útja, felhő,
teljesség üregeiből feltör a kút

Szondy-Adorján György

A hetedik nap

Egy ellobbanó csillag sugarát
látom, a sugárban néhai zsongást,
látásnak távolság, léleknek távlat
szememben eggyé lesz egy kis időre,
messzi társam, az a távoli asszony
tört fényben néz majd a fűre ledőlve

Szondy-Adorján György

Két vers

Elnyúlik a sötétség az utcák hosszain,
kipréselve a testek álmait magának,
fölszisszenő kis tekervényeiket meleg
füstökkel elegyíti a szél

Szondy-Adorján György

Bárhol

Elhajló teremtmény őrtüze mérték,
kihuny a földeken, valahány parton,
nyújtom a sávot, hol él a sötétség,
él a nevében a férfi , az asszony.

Szondy-Adorján György

A birodalom vaníliamadarai

Szondy-Adorján György

Bolond madár

...és szálltam, bár fölhorzsolt a táj, szálltam

a sebbel, bolond madár. És vajon

fölkelnek az árnyak dicsérni téged?

Vagy megfeszítenek. Harmadnapon.

Szondy-Adorján György

Akolmeleg és más versek

egy silányabb festék, mi lepereg
az aklokról, hol remegve lapulnak
nyájaid kisbárányai, örömtől
remegnek, végre megkapták a hírt,
és a remény előszobáiban
mormolnak néhány rögtönzött köszöntőt

Szondy-Adorján György

Farkas Árpád verse

Jöjj, te visszás mozdulat, felleget járatni széllel,
képemre faragott bottal, abból a fából, mégis,
mégis, ebben az egyszerű sötétben lelepleződnek
a csillagok, a külső utak egyikére térek, a lét
semmiségeiből gyúrt haraggal megnevezem az álom
hódításait a számmal, könnyű sétát tesznek egy járhatatlan
szálon, ahol nem járhatok én sem, képemre faragott bottal,
abból a fából –
záruljon szememre a kérge.

Szondy-Adorján György

A démon egyik élete

Szörnyű álom valóságára ébredt a szolgálatos démon. Hogy ő köznapi. És ló. És most ügetve húzza a szánkót, amin kacagó gyermekek ülnek, míg nyakában kis kolomp csilingel. Nehogy már sárga is lennék, uzsedáré, uzsedom, gondolta magában. Én erős férfiakba meg a végzet gyönyörű asszonyaiba szállok általában. És akibe én szállok, annak egyenes az útja a végzetig. És így tarják majd számon: a szent őrült, a megszállott. Vagy egyszerűen csak odadobják neki az én nevem. Mit keresek itt, egy sárga csikóban, apró és gyönge embereket vinni, csilingelni téli utak hosszán… Mégis ott volt. A sárga csikóban. 

Szondy-Adorján György

Versek (Közegfüggetlen utak, Maradni minden irányba...)

Sírva fakadtál, rád néztem, mondtam,

ne bőgjél, hosszan ejtettem az ő-t és mélyen,

nagyon mélyen ejtettem az ő-t, hogy borjúsírást

idézzen, elmosolyodtál és mosolyod

gödreibe gyűltek könnyeid, aztán leejtettél

egy tányért

Szondy-Adorján György

Versek

A tavon csónak ringatózik,
az evezés örvénye illanó pára,
a mozdulat egy folyó tükrén
himbálja a sást, hol van
a kéz, mibe visszatérne már.

Szondy-Adorján György

Bolond madár

Térképeim most szanaszét hevernek:
asztalon, széken, padlón, meg az ágyon
is három, az imént, Kassára léptem,
macskám Erdélyen dorombol, a Szejkén,
Európa csöndes, most néma éppen,
tűri, lapokra szedjem, én, keresztény.

Szondy-Adorján György

Cseresznyevirágzás

Az előadás végén, a japán főszervező, Akechi úr, bemutatott az igazgatónak néhány helyi igazgatót, akik annak konbanvájára kiváló angolsággal válaszoltak. Rövid társalgás után a főszervező intett az igazgatónak, hogy kövesse, és egy csoport halkan cseverésző lány felé terelte őt. Akechi úr kiválasztott egyet közülük, és a japán férfiak európai fülnek durvának ható hangsúlyával mondott neki ezt-azt, majd meghajolt az igazgató felé és eltűnt.

Szondy-Adorján György

Itt, a mindörökben

Megtörtént, elmúlt. Magas fa árnyékában árulják
a paradicsomot, és láttam, hogy jó. Édes, savanyú.
Emlékszünk rá, akár a piros csizma nyomára a hóban.

Szondy-Adorján György

Versek

Aztán fölálltam, járkáltam évekig,
könnyebb úgy várni, majd visszaültem
a székemre, és töltöttem neked is,
míg végül a fáradtság lezárta szemeink.

Szondy-Adorján György

Novellák

Tehát a következőkre lesz szükségünk: máj, hagyma, tojás, zsömle, petrezselyemzöld, só, bors, majoránna, fokhagyma. Ez így egyszerűnek tűnhet, ami, nyilván, a nagyszerűség ígérete, van, aki gombát is tesz hozzá, meg rozmaringot, de a felsoroltak bőven elegendőek ahhoz, hogy kívánalmainkat sült kolbászos kerítések mögötti marcipánházakkal szegélyezett útra tereljék, hol a kovászos uborka nagyon jól megfér a muskátlival egyazon lapítón vagy ablakpárkányon.

Szondy-Adorján György

Versek

Cipőm alatt a sár, a folt,

a lé, a por, a bánatok,

fölkúsznak mind a kedv erén,

mint aprót ugró állatok

Szondy-Adorján György

Versek

Csak a reggel józanító,
csak az este boldog itt, hol
jobban nyugszik éjjelente
vér a testben, test a térben,
jobban nyugszik, úgy teázgat,
mintha mi sem, az is semmi,
kicsentük az öröklétből
történetünk, alig, alig,
fényeskedjék neked jobban.

Szondy-Adorján György

Egy pohár víz

– Öcsi, hozz egy pohár vizet!

– Nem hozok!

Általában ezzel az egyszerű és ártalmatlannak tűnő rövid kis párbeszéddel kezdődött a verekedés. 

Szondy-Adorján György

Otthon

Úgy tűnt, zavarja, hogy vele szemben ülök. Hogy egyáltalán ül valaki vele szemben. Mint ahogy én is szívesebben ültem volna egyedül a fülkében. De hát mindenki oda ül, ahová a jegye szól. Én az ablak mellé kértem. Ezek szerint ő is. Csakhogy én menetiránnyal szemben ültem, míg ő háttal. Nagy különbség. Én láttam, hová megyünk, ő csak azt, honnan jövünk. Az ember nem azért kel útra, hogy folyton azt lássa, honnan távozott…

Szondy-Adorján György

Versek

Miféle világra néznek bágyadt ablakszemeitek,
miféle világ néz rajtuk át rátok, vezénylő
kezünket kapjuk a szánkhoz, szent játék a nyelv

Szondy-Adorján György

Bonaventura vodkában ázott

– Ildikó felborult! Jöjjön gyorsan, mert a harangozónő felborult! A harangozónő felborult! A maga háza előtt! – hadarta a kisfiú, majd elrohant, kireteszelte a kaput, nyitva hagyta, és eltűnt, gondolván, teljesítette kötelességét azzal az Ildikóval szemben, akiről sejtelmem sem volt, kicsoda, azon kívül, amit most tudtam meg, hogy ő a harangozó.