Szondy-Adorján György: Versek

2021. január 02., 09:31
Fekti Vera: Vallomások a vízről I.

A jövő nyár lombjai

Az álom képeiből táplálkozom, és ez,
nyilván, elidegenít, hogy bejárom egy
tekintettel védett idődet, ijesztő, és csupán
egyre ismeretlenebbé tesz, most már
jobban vigyázol lépteidre, melyeket
hátrahagysz, és temetetlen nyomaidba
hullhat a piros, hullhat a sárga, a jövő nyár
lombkoronái, apró, kis lépéseid, kedvesek,
drágák, mint bármely élőlény kicsinyei,
hogy ne bántsuk őket, hagyjuk fölcseperedni,
boldogulni, s ha árván maradnának, vegyük
szárnyaink alá, majd velük együtt kapjunk
légbe, úgy haladjunk arra, hol szélesebb
a mező, tágasabb a táj, hol magasabb
az ég, és hosszabb a lépés, mert csak arra
van vágy, csak arra int a kéz, mely valaha
megsimogatott, megpaskolta a földet,
hogy elhiggyük, ott lakott köztünk.

 

A fecskefűszakértők intelme

Maradt egy áldásnyi ereje, mivel
megsimogatott, aztán lehanyatlott
keze a kezem mellé. Ugyanazzal
a mozdulattal vezényeltem le
néhány indulás szárbaszökkenését
a csakazértis dús csetenyésében,*
vérfakasztó, rút tövisek között,
ahol kiváló, zöld bakancsaikban
a vérehulló fecskefűszakértők
intenek, hogy csak addig kenegessem
sebem a növény mérgével, míg gyógyszer.
Néztem a heget, a királykisasszonyt,
majd átkeltem a fele birodalmon,
kissé megnyugodtam, útjaim végén,
hogy épp addig élek, míg meg nem halok.


* bokros, cserjés (székely tájszó, szerk.)

Mozdulat

Megcsillan a Hold a kövek
emberre néző lapján, tüskés szél
indul hogylétem felől, hol
madarak szelik a visszahajló
ívet, füvek éléhez társul a seb.


A tavon csónak ringatózik,
az evezés örvénye illanó pára,
a mozdulat egy folyó tükrén
himbálja a sást, hol van
a kéz, mibe visszatérne már.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)