Török Sophie: Versek

Szeptember

Mint tejes nedvesség kövér fák duzzadó
héjjából, úgy csorog az égből a tejeslágy
szeptemberi nap. Némán ragyog a világ,
pici szelek csiklandják a magvas virágot
óh halál! alattomos lépted közelgését még nem sejti senki!
Önfeledt boldogsággal nyujtóznak a dombok
s önnön vibráló árnyékával játszik
a gyanutlan diófa. Te is szivem
oktalan öröm szelid fényében ragyogsz, komor
szavaimat meg se hallod, valamit rejtegetsz
előlem, gyengéden titkolódzva, mint édes anya
karácsony előtt rejt titkos mosollyal
szekrénybe drága meglepetést.
Óh sziv, mindig külön utra szöktél előlem,
tizenhat évvel fekete vattában ültél
s ugy verted fatal mellemet mint halálos
gyászdobok – hiába hoztam eléd okos reményt
s biztos örömök jussát hiába tudattam!
Most ragyogtatod fel a titokzatos reményt?
s ülsz makacs várakozással, mint tudatlan
szüz igéretes nászágya előtt – pedig olyan vagy
mint a rőt lomb, mennél diszes-pirosabb
annál közelebb a szennyes halálhoz...
Igéretes édes mézes nyári délután! könnyü
ütemmel lebegnek a lombok a könnyü nap alatt,
bágyadt mámorral piheg a föld – mintha
örökké remélne élni! óh halál
alattomos halk lépted közelgését még nem sejti senki...

Asszony a karosszékben

Valamit még kellene tenni az életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban – mint elkészült
kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és
menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely fulladozva
keres utat – és vágy, mely nem ült még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szűz dolgok rejteznek ezen a
sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sűrű
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érő szőlők között; – kik íme mind kéjes
alázatba teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörű izgalmas játékaiból. De nyugodt
bőröm alatt indulatok remegnek, sistergő
indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint
tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás
sakktáblán. – Hiszen mindennek meg kell
érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan
semmi se lesz és Isten! tűrhetsz-e éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Érte lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben – tavasz!
szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgő életek között e néma
bölcs mennybolt alatt a borzas
kotlót irígylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint
meleg szárnyai alá
rejti tengernyi csibéjét.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)