Kopog valaki, kopog,
üres ruhájában
sarkig tárt ajtód előtt,
s bár nem látod szemét,
rád nézve is a végtelent pásztázza,
s ha kézfogásra nyújtod kezed,
átnyúlsz rajta –
miközben ujjaid a testmeleg semmit
markolásszák.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)