A hagymáról
Mi marad a hagymából,
Ha lecsót főzöl,
Vagy bármi mást, megpirítod
(Dinszteled?), aztán rá jön a
Többi, krumpli, hús, egyéb fűszerek,
Majd a hagyma – egy idő múlva
Eltűnik,
Felszívódik,
Elillan,
De a főétel, ha minden
Igaz,
Őrzi még az ízt,
Mármint
A hagymáét (vörös-, és nem fok-),
De esetleg az is –
Úgy adja át lényegét
A hagyma,
Hogy szinte észre sem vesszük
A pillanatot,
Amikor az egész átlényegülés
Megtörténik,
Azt hiszem, ezt hívták a marxisták
Megszüntetve megőrzésnek,
Szóval hirtelenjében (vagy fokozatosan?),
Ott van (lesz), benne a másikban, a többiben,
És közben ő maga már
Nincs is ott teljes
Valójában, megfoghatatlanul –
No, persze, a szaft mint végtermék,
Amiben biztos megmarad a hagyma,
De ez már mégis más,
Egy másik anyag, más minőség –
Ki emlékszik már arra,
Hogy valaha volt
A hagyma?
Kinőne semmijéből
Túlélésre játszik
Pár, álomból jött sor,
Mit súgott az Isten,
Vagy a véletlen szült –
De te nem láttad meg.
És mégis, kinőne
Semmijéből a vágy,
Lét toporzékolna
A bősz Minden előtt –
De te nem akartad.
Miféle kortalan
Dac kötheti gúzsba
A moccanó gesztust,
Mely feléd, hozzád fut –
De te „nem tudsz” róla.
Kihajt majd
Ó, áldott jó ködképeim,
Itt és most csak a pillanat
Vezethet vissza a Múltba.
Elültethetik benned a
Várást, amely kihajt majd,
Mint rács mögül labdarózsa –
De tömöttődik az árnyék,
És a varázs elenyészik.
És mégis kinyílik a kert,
Hátsó kapuján titokban
Jössz, és jelenvalóságod
Érvényes lesz, amíg vagyunk.