Varga Melinda: Versek

A nemlét nőnapi csokra

Csípős eső, hódarás ég, szakadatlan zuhog.

A lányok, az anyák, a nagymamák,

a boszorkányok, a kacér, selyemszemű tündék

és a végzet asszonyai ünnepelnek,

mámorosan koktélt nyalogatnak,

míg a férfiak hó öléből tépik ki az ibolyát,

csokorba kötik, szaladnak vele,

mert illene a nőkről mondani valami szépet,

azokról, akik nem kapnak virágot,

és nem mennek el vetkőzős show-t nézni,

de még pizsamapartira sem hívja őket senki.

Felmossák velük a konyhacsempét,

hosszú vércsík mutatja az utat a hálószobáig,

két gyermeklány egymást átölelve,

fogvacogva imádkozik,

hogy ma hamarabb véget érjen.

Az éjszaka, mint egy hosszú mondat,

amely elég egy nagyregényre,

újabb és újabb párás bővítmények lakják

be az üres lapokat,

a szélekre körmöl valamit a koroméj:

metoo,

de úgy tűnik, a csatlakozás várat magára,

levágták az internetkábelt,

a mobil képernyője széttört,

nincs itt semmi látnivaló,

a szomszédok megszokták

az utcára szüremlő sikolyt,

a házra rákönyököl a csönd,

rendőr kocsi és mentő szirénázik,

kékeszöld szem, merev,

fénytelen tekintet:

a nemlét nőnapi csokra.

A nem női vers

Ebben a versben épül most a házad,

tágas, sokan elférnek benne,

az ütemhatárokba beméred,

kinek mennyi helyet, és hol hagysz,

majd kifested, berendezed a személyre

szabott rímszobákat,

ölelkezőket, párosakat és csonkákat,

a betűkből falakat emelsz magad köré,

magas, bérházszobába illő falakat,

amelyeket nem ugorhat át senki sem.

Ebben a versben nem álmodnak színes tintákkal,

itt minden fekete tollal írt, szigorú realitás,

kimért, kiszámítható, képzavarmentes,

és mellőzi a rózsaszín mázt.

Ebben a versben megtanulsz befele sírni,

mert a könnyezés csakis a hisztéria

vagy az őrület jele lehet,

és semmi köze a fájdalomhoz.

Ebben a versben nincsenek

finom összefüggésekről árulkodó jelzők,

cirádás szókapcsolatok, csacsogások,

gyermeteg huncutságok, össze- és kikacsintások.

Az érzések korlátozódnak ok-okozati viszonyra,

ami ezenfelül van,

az kuruzslás, sarlatánság, mágia.

Ebben a versben, amit most építesz magadnak,

megtanulod, miként maradj látható láthatatlan.

(Megjelent a költő Sem a férfiban, sem a tájban című kötetében.)

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. március 8-i számában)