Verebes Ernő: Hunoknak Bosznia

2021. március 27., 08:05
Utcai Dávid: Cosmic answer (50 × 70 cm)

Ó, Szarajevó, csillagegyüttállásaink görbe tengelye!


Számos népcsoport néhány helyen
Úgy talált otthonra, ahogy tetű a fejen.
Kiből ki nőtt ki, már ki tudja,
Az életszármazék ledobja a definíciót.
Mi voltunk azok, kik a hajdan megszokott
Limestelenségben a meztelenséget képviselik:
Észak-balkáni dél-magyarok,
Nemzeti nagyzolásban kisebbségek,
Kik hiába verik a sziklába az éket,
Csak egymás szívébe látnak bele.
Így tárult fel otthontalanságuk otthonos jellege.
Ahogy a szerelem is testet terem,
Magától lódult be valami gyönyörű félelem:
Mi az, hogy itt, mi az, hogy élünk,
Még ha karácsonykor belénk rúg is a bánat?
Hegyláncok rajzolta köreink között
Táncoltunk nevetve, amíg az utcán trombitáltak.
Hazaszóló leveleink a világlélek szigetei voltak,
És mint rossz papok, feledtünk minden próféciát.
Fiatalokkal dúsan megáldott város fogadott, miután
Egy hátizsákkal a szarajevói gyorsra szálltunk, és tiszteletbeli
Olimpikonokká váltunk, mint boszniai rögön vágtázó árnyék.
Nagy utazás volt ez, maga a játék,
Mely, ha veszélyes lett,
Hát vonattal szeltük ketté az éjszakai hegyet.
Több mint harminc év telt el azóta.
A mecsetek hegyén áttűző délutántól
A várost látó visszapillantó tükre hevül.
Filmeket szippant magába a mozivászon,
Félve attól, hogy a „háború művészete” kiderül.
Futó háttér a karaula, az odalenn megbúvó folyó
És a rajta átcélzó ütegek.
Robbannak vérző keblekként hullámzó hegyek –
Közel s távol is Szarajevó.
Mi történik itt? Miért oly mások a fények?
Kik harsognak, fals énekeseiként
Újra betanult himnuszoknak egy idegen fronton?
Nevek ezek? Politikusok? Vámszedők egy nem létező vámon?
Félelmetes, szabad hadosztály volt a miénk.
Oly félelmetes és oly szabad, hogy néma maradt
A mi énekünk ártatlan békeparancsa,
Míg bosnyák barátaink, kávé mellett, derűsen szenderegtek.
Azóta egy már elfeledett testvériségre vágyunk.
Apró székeken ülve, mosolyogva,
Akár egy titkos belügyi tervezet érkezett
A túlélés minden falatja, szeletje,
A kölyökcipelés állati, gyengéd harapása:
Mit kerestek itt nálunk?
Meghalhattok, de csak utánunk.
És belehaltunk egy kései fellángolásba,
Ahogy most is átsüt mindenen
Az ott is itthoni nap szívmelengető valósága.
Csak így juthattunk át ezen a kemény fronton:
Költő-katonaként, egymást megragadva,
Jajongva-tördelve tapasztalatainkat versbe.
Talán ők, a befogadók voltak,
Kik századokon át értünk sem robotoltak…
De velünk maradtak szerelmeink, bennünk lengő hinták,
Bálványrontástól dőlésre ítélt kincsek.
(Itt jön egy taxi. Intsek vagy ne intsek?)
Bosznia kemény földje minket befogadott.
Olykor megnyílt a mélység,
Feneketlen kútja fröcskölő ideológiáknak,
Ijesztő hangot adva a zuhanásnak.
De még ott lenn sem lett senki kitagadott.
Nincs vágytalan sors és sorstalan vágy sem.
Megtermékenyítésre várt ez a hárem,
És vágytunk mi is fűszerillatú ölelésre.
Az olvadt hó, a tavaszi leszámolás képe
Aztán csak megfagyott, benne furcsa képződmény nyert alakot:
A világot újra tanuló ifjonc, ki már akkor is kemény volt,
Amikor a vasárnapi honvágytól haldokolt.
Velem, barátom, te is így lettél konok,
Azon a hegyfokon, ahol csak ritkán álltunk.
De titkon ott, velünk röpködött, láthatóvá festve a ködöt
A városfényektől színes magány, mely százakat kötött össze.
Testvéreim, ti hogy látjátok, kin fog jobban az átok?
Rajtunk, vagy kik hagyták illuminálni az illúziót?

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. március 20-i számában)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. július 28., 07:42
2021. augusztus 01., 16:17
2021. augusztus 02., 08:09
2021. július 30., 06:49
2021. július 31., 07:52
2021. augusztus 03., 08:23