Zsille Gábor: Versek

Egry József, szegény festő,

amikor ezerkilencszáz-

tizenhat kora tavaszán

sebesülten szenvedett a

badacsonyi hadikórház

szobájában egy vaságyon;

amikor tüdőbeteg lett;

amikor ’negyvennégy végén

budapesti műtermében

hetvennél több kész festménye,

csaknem a fél életműve

egy perc alatt megsemmisült;

amikor fázva, egyedül

ült virradatkor a parton

ecsettel kezében, mert a

tóra ő csak festeni járt,

s ott tartott, hogy egy-egy képét

öt liter borért árulta;

és amikor ’ötvenegyben

június derekán meghalt,

távozóban gondolta-e,

hogy hetven év elteltével

Badacsonyban lesz egy tábla,

melyen az áll: Egry J. strand?

*

És rólunk, tollforgatókról,

az épp középnemzedékről,

ha már szépen elporladtunk,

miket fognak elnevezni?

Kétezer-százhuszonegyben

Balatonszárszó szívében

szombatonként dugig tele

a Lázár Balázs Disco Club,

Nagymaroson egymás mellett

virít két plasztik cégtáblán:

Végh Attila eszpresszó és

Vörös István szépségszalon,

Sopronban majd felavatják

a Both Balázs Shopping Centert,

és így tovább, Szegeden lesz

Bene Zoltán pizzéria,

Orosháza központjában

Rónai Balázs hentesbolt,

és Pesten, a Baross téren,

Payer Imre edzőterem.

S hogy nekem milyen tábla jut,

bele sem merek gondolni.

Huszonhat év elmúltával

visszajutni egy városba,

hétköznap délben, vonattal,

rárontani merészen, és

sorra számonkérni rajta

a poros emlékeimet.

Miért lett más a főtéren

a történelmi szálloda

homlokzata, itt pékség volt,

ott virágüzlet, és hogyan

merték tizenöt méterrel

arrébb rakni azt a szobrot.

Egy butikban felidézni

a húszéves eladónak,

hogy ott régen kávézó volt,

és benne kilencvenötben

esténként Garvay Andor

bohózatait olvastam.

Az efféle nyavalygásra

ugyan mit lehet felelni?

A lány akkor még nem is élt,

Garvayról sosem hallott,

és állok korszerűtlenül,

furcsa idegen, nem kedves.

Négy nap után elutazom,

és mindenki megkönnyebbül.

A város nem érti, mi volt

a célom, ő csak élt, ő csak

él, változik nélkülem. Nem

hiányolt, nem tervez velem.