Hajam még őrzi, tartja híven
az éj fejemre hullt színét,
és vért szivattyúz gyönge szívem.
Ne tartsatok hát gyászmisét,
mert élünk. És ahol az úton
a két folyónak násza vár,
a Mármaros engem s a húgom
sziklái börtönébe zár.
S ha elhagynak a szenvedések,
a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.
Hasamban hordom szégyenemre
oláh zsiványok gyermekét.
Üt-rúg, amint az apja tette,
és gyűlölet feszíti szét.
A magzatvízben úszva érzi,
hogy engem verni, ölni kell.
A vére bűnre így vezérli
csöpp karját, mellyel más ölel.
S ha elhagynak a szenvedések,
a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.
Ezért, hogy könnyem árja lassan
folyóvá duzzadó kis ér,
mit vészes örvénylő alakban
halál és gyász együtt kísér.
Ha sodra falvatokra téved,
s habján a házatok lebeg,
ha benne ér egy élet véget,
bocsássatok meg, emberek.
Mert elhagynak a szenvedések,
s a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.
Jó vándor, kérlek, hogyha egyszer
Királyházára visz utad,
a régi várhegyet keresd fel,
mert ott alusszák álmukat,
kik engem holtig visszavártak,
megtébolyult apám s anyám.
Sírjukhoz éjjel lépni bátrak,
súgjátok nékik: él a lány.
De elhagynak a szenvedések,
s a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s hozzájuk átevez.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 6-i számában.)
A Kárpátaljáról származó fiatal költő, a Debüt-díjas Kopriva Nikolett költészetének sajátossága – a természetnyelvűség mellett – a szabad ihletésű, spontán született versek. Műveiben az olvasót a szabad asszociációk szárnya repteti sorról sorra. Kopriva Nikolett kötete számomra a szabadság, a természet és a családi összetartozás megtestesítője, amelyben könnyedén elbújhatunk a világ gondjai elől.
Paradox lehet egy olyan könyv megjelenésének örülni, ami az emberek fájdalmáról, tragédiájáról vagy éppen haragjáról szól. A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátum ilyen esemény volt. A döntés következményeivel foglalkozó szépirodalmi művekből készült angol nyelvű válogatás most mégis öröm lehet számunkra – mutatott rá John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke az intézetben rendezett virtuális könyvbemutatón.
Azt mondják, a hajdani barozdák az óriások lépcsői, felvezetnek valameddig. Hogy óriások járnak le s fel a barozdákon, szinte bizonyosság, hanem a nép odahisz egy kicsit lágy, mulya, egy kicsit meghunyászkodó magyar istent, mert milyent, ha nem. Ágon szalonnától zsíros újságpapír leng, lehet, a szél tűzi fel a galagonya tüskéire. Juhok csipkebogyótól megtépett gyapja bűznek.
– Jaj, pulyám, azt álmodtam, hogy Mariska nénédet felravataloztuk a folyosójukon – kezdte mondandóját Juli néni.
– Ezért nem kell bolondokot összeolvasni – mondtam a fejemet csóválva. – Biztos látta, hogy ez a koronavírus az öregekre veszélyes, oszt’ azért álmodott ilyet. Amúgy is, Mariska nénit egyhamar úgyse viszi el innen az ördög se, még ő fog minket elkapálni, meglátja – tettem hozzá nevetve.
Az öreg Vályogos mindig kalapban járt. Sűrű bajuszát pödörgette, amikor végigment a falu utcáján. Két különböző fejfedője volt: egy az ünnepnapokra, egy másik pedig a mindennapi viselős. Felesége gyakran morgott, hogy dobja már ki azt az ütött-kopott ócskaságot, de az öreg nem tágított. Engem ebben temessetek el – hangoztatta.
Trianon és a székelység, a háború után magukra maradt lányok, asszonyok, nagyanyák fájdalma örökre velünk marad. Hordozzuk magunkban a traumát, a hiányt, a szétszaggatottságot, „a darabokra tépett tájat”, az „emberevő békét”, az „egy nehéz vonalat”, a „repedések mögötti sötétséget”, a „béke iszonyú pillanatát”, a „félelemgyereket”.
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a Trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdetett Trianonnal vagy bármilyen Trianon-élménnyel kapcsolatos irodalmi mű létrehozására. A pályázati felhívásra 155 érvényes pályázat érkezett. A díjazott pályamunkák az ősz folyamán olvashatók lesznek a Helyőrség.ma portálon, a nyertesek névsorát pedig most tesszük közzé. A pályázat nyertesei 50 ezer Ft jogdíjban részesülnek, illetve kategóriánként a legjobbnak minősülő írások szerzőit további 100 ezer forint jogdíj illeti meg.
„Magyarország akkora, a-mekkorára a magyarul beszélők nyújtják.” – vallotta a magyar költészet utolsó apostola, a két éve eltávozott Kányádi Sándor. Mernénk mi vitatkozni a mesterrel? Nyújtsuk inkább minél nagyobbra hazánkat, ameddig a szívünkben elfér. Ott ugyanis nem húztak trianoni határokat, sőt, még a tengeren túl is dobog sok-sok magyar mellkasában. Versében él a nemzet – hajolhatunk vissza játékosan e gondolat mentén egy korábbi költőhöz is –, és prózájában, képzőművészetében, zenéjében…, egyszóval: kultúrájában.