Hajam még őrzi, tartja híven
az éj fejemre hullt színét,
és vért szivattyúz gyönge szívem.
Ne tartsatok hát gyászmisét,
mert élünk. És ahol az úton
a két folyónak násza vár,
a Mármaros engem s a húgom
sziklái börtönébe zár.
S ha elhagynak a szenvedések,
a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.
Hasamban hordom szégyenemre
oláh zsiványok gyermekét.
Üt-rúg, amint az apja tette,
és gyűlölet feszíti szét.
A magzatvízben úszva érzi,
hogy engem verni, ölni kell.
A vére bűnre így vezérli
csöpp karját, mellyel más ölel.
S ha elhagynak a szenvedések,
a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.
Ezért, hogy könnyem árja lassan
folyóvá duzzadó kis ér,
mit vészes örvénylő alakban
halál és gyász együtt kísér.
Ha sodra falvatokra téved,
s habján a házatok lebeg,
ha benne ér egy élet véget,
bocsássatok meg, emberek.
Mert elhagynak a szenvedések,
s a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.
Jó vándor, kérlek, hogyha egyszer
Királyházára visz utad,
a régi várhegyet keresd fel,
mert ott alusszák álmukat,
kik engem holtig visszavártak,
megtébolyult apám s anyám.
Sírjukhoz éjjel lépni bátrak,
súgjátok nékik: él a lány.
De elhagynak a szenvedések,
s a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s hozzájuk átevez.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 6-i számában.)
Az öreg Vályogos mindig kalapban járt. Sűrű bajuszát pödörgette, amikor végigment a falu utcáján. Két különböző fejfedője volt: egy az ünnepnapokra, egy másik pedig a mindennapi viselős. Felesége gyakran morgott, hogy dobja már ki azt az ütött-kopott ócskaságot, de az öreg nem tágított. Engem ebben temessetek el – hangoztatta.
Trianon és a székelység, a háború után magukra maradt lányok, asszonyok, nagyanyák fájdalma örökre velünk marad. Hordozzuk magunkban a traumát, a hiányt, a szétszaggatottságot, „a darabokra tépett tájat”, az „emberevő békét”, az „egy nehéz vonalat”, a „repedések mögötti sötétséget”, a „béke iszonyú pillanatát”, a „félelemgyereket”.
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a Trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdetett Trianonnal vagy bármilyen Trianon-élménnyel kapcsolatos irodalmi mű létrehozására. A pályázati felhívásra 155 érvényes pályázat érkezett. A díjazott pályamunkák az ősz folyamán olvashatók lesznek a Helyőrség.ma portálon, a nyertesek névsorát pedig most tesszük közzé. A pályázat nyertesei 50 ezer Ft jogdíjban részesülnek, illetve kategóriánként a legjobbnak minősülő írások szerzőit további 100 ezer forint jogdíj illeti meg.
„Magyarország akkora, a-mekkorára a magyarul beszélők nyújtják.” – vallotta a magyar költészet utolsó apostola, a két éve eltávozott Kányádi Sándor. Mernénk mi vitatkozni a mesterrel? Nyújtsuk inkább minél nagyobbra hazánkat, ameddig a szívünkben elfér. Ott ugyanis nem húztak trianoni határokat, sőt, még a tengeren túl is dobog sok-sok magyar mellkasában. Versében él a nemzet – hajolhatunk vissza játékosan e gondolat mentén egy korábbi költőhöz is –, és prózájában, képzőművészetében, zenéjében…, egyszóval: kultúrájában.
Online szabadulószobát készített a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára Trianon századik évfordulójára. A játék öt részre tagolódik, ahol történelmi, irodalmi, és zenei kérdéskörökön küzdhetjük át magunkat, hogy megkapjuk a kódot, ami a játék utolsó feladatát jelentő széfet nyitja.
Pár éve elkezdtem duplán vásárolni könyveket. A cél az, hogy összeállítsak egy-egy ötvendarabos gyűjteményt, melyet a fiaimnak adhatok, ha majd felnőnek. Trianonról szóló könyv sokáig nem szerepelt ebben a válogatásban. Most viszont ott tartok, hogy három Trianon témájú kiadvány is szerepel ebben az egyelőre alig 20-30 darabos gyűjteményben. Ezeket ajánlom most az olvasóink figyelmébe is.