Ha Jakubecz Márta jelleme híven tükrözi a legutóbbi meseregénye történéseit, akkor én gondolkodás nélkül rábíznám a sorsomat. Sőt! Ha gyerek lennék, az ő könyvében szeretnék élni. A tisztaság Tüskevárában, tündérek és jóságos állatkák között. A tisztaság Tüskevára elnevezés a csodanádast illeti, ahol Kornél apó egyfajta Matula bácsi, a bölcs és jólelkű, magányos öregember.
A regény tizenöt fejezetre tagolódik, mindegyik egy-egy szívmelengető kaland. Külön öröm számomra, hogy az írónő mindvégig tartani tudja annak a korosztálynak a befogadási szintjét, amelyhez szólni kíván. A regény a Viola nevű szárnyas kislánytündér és az anyukája, Dióanyu diskurzusával kezdődik. A gyerkőc szeretne végre egy kicsit szétnézni a vidéken, ugyanis mindaddig csupán a diófa környékét szemrevételezhette, amelyben családjával élt. Az anya beleegyezik a kirándulásba, következésképp Viola megismerheti Hajnalkát, majd Lillát, a két emberkislányt. Dióapu azért nem szól a témához, mert szolgálati úton van, mivel más helyeken is ösztönözni kell az embereket a jó cselekedetekre.
Fontos tudni, hogy a tündéreket nem látja akárki emberfia. Csak az, akinek gyermekien tiszta a lelke. Én legalábbis így gondolom. Persze ez talán nincs is így, mert Violát az egyik kislány, Hajnalka anyukája se látta. Talán valami rossz fát tett a tűzre? Vagy inkább a gyermeki fantázia lehet a képesség kulcsa? Talán a tiszta lélek és a gyermeki fantázia egymás hű, elválaszthatatlan barátai?
A kedves, hangulatos kalandok során a gyerekek megismerik Kornél apót, a nádas becsületes felvigyázóját, aki boldogan kalauzolja őket körbe imádott birodalmában. Segítenek Vértes Vincén, a beszélő vaddisznón, aki természetesen őket is kisegíti később. Megcsodálják Nemes Nórát, a szépséges hattyút, a mókusokat, a madarakat. Takarítanak, tisztogatnak, védik a természetet. Minden találkozást a jóakarat ural, fennkölt ünnepi hangulat lengi be az egész nádast, az egész könyvet.
A regény vége felé megérkezik az apó családja a két fiúunokával. A két idegenbe szakadt gyerek is látja a tündéreket, ők is tisztalelkűek és kedvesek. Talán elbírt volna a cselekmény egy kisebb konfliktust és jó útra térést. Talán azért nem történt ilyesmi, mert Jakubecz Márta Kornél apó szálán szeretett volna végiglebegni, ugyanis ennek a meseregénynek az igazi főhőse az öregember. Akinek távoli országban él a családja, ezért végtelenül magányos. Minden vágya az, hogy maga mellett tudja a szeretteit.
Aki végigolvassa Jakubecz Márta hangulatos meseregényét, az megtudhatja, mi mindenre képes az idősödő emberi szív, hogy vele lehessenek azok, akiket mindennél jobban szeret. Az írónő műveit általában az egyházi irodalom kategóriába sorolják, hiszen a jóságról, a szeretetről és a megértésről ír könyveiben. Ezek örökérvényű szívbéli ügyek.
A Hortobágyi Fekete Hajnal gyönyörű rajzaival illusztrált könyvet ajánlom minden szülőnek, pedagógusnak, és természetesen a legkisebbeknek, akiknek íródott.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. márciusi számában)
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!