Macskapitány éneke
Tejtenger, hej, minden macska álma,
százezer tálkában ennyi el se fér.
Tejtenger, nincs rajta sziget, pálma,
látóhatár s az ég összeér,
mindkettő tejfehér.
Ha lenne egy sajtból készült bárka,
én mondom, azt megnézhetné bárki,
macskapitány, hej, tejtengerre száll,
arra hajózna, amerre bajsza állna,
kalóz lenne, mondjuk, Tejszakáll,
fel is fedezné azonnal Tejföldet,
első lehetne, aki a Tejútra téved,
lehunyná szemét a láthatár.
A flegmadár
„Lőttem egy fél kiflit magamnak!”
– mondta a flegmadár.
„Lábam a zsákmányon,
amire átvájom,
reggel is lesz talán.”
„Örülök efféle kalandnak,
hetekre lesz kajám.
A tönkön pózolok,
szerintem jó dolog
ekkora morzsaszám.”
„Lám, a fotósok is lekapnak!”
– örült a flegmadár.
„Nagy a hírértékem,
ha látja, féltékeny
lesz rám a sasmadár.”
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
De hát milyen a világ? Harmadnapra elfelejtik még azt is, hogy a világon volt. Ott van még a három. Van kikkel törődni. Itt van ez a Vándor! Nap mint nap keresni kell. Ahogy reggel kiment a házból, csak az esti szürkület vetette haza nagyobbacska korában. Most még kicsi, csak a sut tetején barangol összevissza, míg le nem pottyan a konyha földjére. Olyankor nagyokat nyekken, de mintha mi sem történt volna, tovább araszolgat, csontja se törik.
A legrosszabb az, hogy titoktalan a világ. Kisebb koromban sok érdekes, sőt csudálatos dolgokkal, lényekkel, emberekkel találkoztam, s minden hatalmas és változatos volt. Mára összementek és kifakultak. Persze, ebben is van jó – a részletekben olyan érdekes elveszni. Már ha – amint Gazda mondaná – van valakinek ilyesmire érzéke. Nekem, úgy vélem, van. Annak ellenére, hogy nagy kutya lettem, még mindig jó kihasalni a fűbe, elnézni a fehér csíkos fűszálakat, a szirombontó virágokat, a lepkék cikázását, s jó sétálni, bámészkodni, beleolvasni a könyvekbe. Ezt egyébként az emberek életnek mondják. Bár nekik hozzátartozik a munka is.
– A divat az divat! Mindenki csak a műkorcsolyázásról beszél. A nyulacskák még nem sokra jutottak vele, komolytalan népség. Hanem a borzok meg a sündisznók! És miután elkészült a jégpálya, Medvét is láttam korcsolyázni. Micsoda nyolcasokat írt le, majd kipukkadtam a nevetéstől! De most elmondom, mi történt az öreg Vakondokkal. Ez igazán a csudák csudája.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy széles folyó. Annak a folyónak mind a két partján volt egy királyság. Egymással szemben állt az öbölben a két királyi palota, és kicsit távolabb a két lakótorony.
Miért utálta egymást a két királyság, már senki nem tudta, de ez volt a hagyományuk.
Napraforgóvár királya türelmetlenül sétálgatott fel-alá az Ezüstszirom Palotában. Marwát, a jóságos boszorkányt várta. Szépséges leánya, Emília ugyanis hetek óta semmi mást nem volt hajlandó enni, mint gránátalmamagot. Az öreg király aggodalma napról napra nőtt, míg tündérszép leánya egyre csak fogyott, s mást sem csinált, mint egy aranyhintón érkező csodaszép tekintetű hercegről álmodozott.
Az anyanyelv mibenlétének meghatározása nem egyszerű, Szépe György nyelvészprofesszor, szemiotikus szerint az a nyelv, amelyet elsőként birtokol a gyermek. Az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul, és amellyel a beszélőt anyanyelvi beszélőként azonosítják, a legjobban ismert és a legtöbbet használt nyelv. Amikor a kisgyermek beszélni tanul, először utánozni kezdi a hallott mondatok szavainak sorrendjét, de még erősen redukálva. Ezt követi a bővítés korszaka, amikor már a környezete által kiigazított formát próbálja alkalmazni.
Ötperces késésben voltak, mire beültek az autóba. Anyukája, mint minden hétköznap reggel, most is bosszankodva mormogott. Teofil nagytesója égre emelt tekintettel ülte végig az utat az iskoláig, és szinte köszönés nélkül ugrott ki az autóból, hogy berohanjon az épületbe. Az oviba persze bekísérte Teofilt az anyukája. Segített felhúzni a papucsát, megölelte és puszit adott a homlokára, aztán felemelte a mutatóujját, mint minden hétköznap reggel, hogy figyelmeztesse kisfiát: késni nem szép dolog!