2022. március 19., 09:55
„Nem készültem írónak. Az irodalom tanítása közben kaptam rá az írásra. Előbb azt hittem, szakmai ártalom, múló bolondéria csupán. Aztán rájöttem, hogy másról van szó. Elmondásra váró történetekről. Olyanokról, amelyeket nekem kell szavakká formálnom, s amelyek engem is alakítanak közben. Idestova harminc esztendeje a saját bőrömön tapasztalom, hogy az irodalom útvesztő, óvóhely, játszótér. Pokol. Purgatórium. Paradicsom.”
A székelyudvarhelyi Szakács István Péter legújabb könyve, mely Az angyalok átjárója címet viseli, válogatott novellákat, elbeszéléseket tartalmaz, és szinte egyszerre jelent meg a szerző rövidebb, humoros írásait tartalmazó Zsebművészet című karckötetével. A vaskosabb, az életművet egészében átfogó, azt tökéletesen bemutató (de reményeim szerint nem keretező) alkotás végigvezet a teljes írói pályán, hiszen a szövegek a szerző öt korábbi kötetéből, az elmúlt huszonöt évből lettek összeválogatva, melyre utal a bevezetőben idézett rész is a szerző saját megfogalmazásában a fülszövegből. Ennek ellenére, vagy épp ezért az lehet az olvasó érzése, ahogyan halad át az újabb és újabb novellákon, hogy egy teljesen koherens, egyenletesen felépülő és haladó szövegkonstrukcióval van dolga.
Elsőre nem is igazán tudtam eldönteni, bosszankodjam-e azon, hogy mintha többször megjelennének ugyanazok az elemek a különálló (és a megírásukat tekintve, egymástól akár évtizedekre levő) szövegekben, mintha a hosszú idő alatt a szerző nem fejlődött volna, hanem ugyanott toporogna – míg végül arra kellett rájönnöm, hogy eleve, már az induláskor, az 1996- ban megjelent Francia tavasz című debütkötetében magasra tette a lécet, és folyamatosan kiemelkedő színvonalon alkot azóta is. Az egyenletesség ugyanis nem unalmasság, és ami jó, abból sosem árt még több.
Már régóta tudom, hogy Szakács a mágikus realizmusra esküszik, és ezeket a darabokat akár Cortázar, Márquez, Asturias, Borges is írhatta volna. Így egyben mégis meglepő és meghökkentő volt látni, mennyire rezonál a tőlünk oly messzire levő, mégis oly közeli és hasonló világra (ám ne feledjük, Tamási Áron is ugyanebbe a sorba tartozik).
A kötet egyik érdekessége, hogy a szövegek tökéletes időrendben, a megírásuk/megjelenésük sorrendjében kerültek bele az Angyalok átjárójába is, így nemcsak a különálló történeteket követhetjük olvasás közben, hanem az író gondolkodásmódjának formálódását is az évtizedek alatt.
Nem ajánlom egyszerre, pár nap alatt végigolvasni a teljes kötetet. Egy palack kiváló borhoz hasonlítanám: inkább apránként, kortyonként, novellánként érdemes ízlelni, élvezni, több örömöt ad és hosszabban, miképp a Messiás megálló című novella tapasztalt alkoholistái tanácsolják:
„Csak a kezdők hajtják föl gyors egymásutánban az italaikat, hogy néhány pohár után letaglózva dőljenek a ragacsos asztallapra. Ők még nem tudják, mit veszítenek; a gyilkosan gyors öntudatlanságért cserébe lemondanak az elrontott életük romjai fölött mindenért kárpótló, önfeledt lebegésről.”
Szakács István Péter: Az angyalok átjárója. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
