A székelyudvarhelyi Szakács István Péter legújabb könyve, mely Az angyalok átjárója címet viseli, válogatott novellákat, elbeszéléseket tartalmaz, és szinte egyszerre jelent meg a szerző rövidebb, humoros írásait tartalmazó Zsebművészet című karckötetével. A vaskosabb, az életművet egészében átfogó, azt tökéletesen bemutató (de reményeim szerint nem keretező) alkotás végigvezet a teljes írói pályán, hiszen a szövegek a szerző öt korábbi kötetéből, az elmúlt huszonöt évből lettek összeválogatva, melyre utal a bevezetőben idézett rész is a szerző saját megfogalmazásában a fülszövegből. Ennek ellenére, vagy épp ezért az lehet az olvasó érzése, ahogyan halad át az újabb és újabb novellákon, hogy egy teljesen koherens, egyenletesen felépülő és haladó szövegkonstrukcióval van dolga.
Elsőre nem is igazán tudtam eldönteni, bosszankodjam-e azon, hogy mintha többször megjelennének ugyanazok az elemek a különálló (és a megírásukat tekintve, egymástól akár évtizedekre levő) szövegekben, mintha a hosszú idő alatt a szerző nem fejlődött volna, hanem ugyanott toporogna – míg végül arra kellett rájönnöm, hogy eleve, már az induláskor, az 1996- ban megjelent Francia tavasz című debütkötetében magasra tette a lécet, és folyamatosan kiemelkedő színvonalon alkot azóta is. Az egyenletesség ugyanis nem unalmasság, és ami jó, abból sosem árt még több.
Már régóta tudom, hogy Szakács a mágikus realizmusra esküszik, és ezeket a darabokat akár Cortázar, Márquez, Asturias, Borges is írhatta volna. Így egyben mégis meglepő és meghökkentő volt látni, mennyire rezonál a tőlünk oly messzire levő, mégis oly közeli és hasonló világra (ám ne feledjük, Tamási Áron is ugyanebbe a sorba tartozik).
A kötet egyik érdekessége, hogy a szövegek tökéletes időrendben, a megírásuk/megjelenésük sorrendjében kerültek bele az Angyalok átjárójába is, így nemcsak a különálló történeteket követhetjük olvasás közben, hanem az író gondolkodásmódjának formálódását is az évtizedek alatt.
Nem ajánlom egyszerre, pár nap alatt végigolvasni a teljes kötetet. Egy palack kiváló borhoz hasonlítanám: inkább apránként, kortyonként, novellánként érdemes ízlelni, élvezni, több örömöt ad és hosszabban, miképp a Messiás megálló című novella tapasztalt alkoholistái tanácsolják:
Szakács István Péter: Az angyalok átjárója. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.