Csáky Pál: A tükör neve: Breviárium

A fenti címmel jelentetett meg a Madách Egyesület egy gyűjteményes kiadványt Dobos László írásaiból, ezzel is tisztelegve az író-politikus emléke előtt. Ez a lépés is visszaigazolja Dobos személyiségének és kisugárzásának máig ható erejét. Ez azért örömteli dolog számomra is, mert éppen Dobos koporsója felett döbbentem rá 2014-ben, hogy mennyi kérdés maradt még bennünk kibeszéletlenül – annak ellenére, hogy azok közé tartoztam, akik gyakran találkoztak vele, s akit eléggé közel engedett magához. Ott, akkor, a pozsonypüspöki ravatalozóban született meg az Üzenet című kiadványom ötlete, amelyben szlovákiai magyar írókat, személyiségeket kérdeztem világlátásukról, közéleti gondjainkról.

Örültem akkor is, amikor özvegye, Éva asszony egy későbbi találkozásunkkor arról tájékoztatott, hogy elkezdte rendszerezni Dobos hagyatékát, feldolgozni és összegyűjteni nemcsak az addig kiadatlan írásokat, hanem azokat a töredékeket is, amelyek nem készültek el végleges formában. S az már a szerkesztő, Csanda Gábor elhivatottságát és hozzáértését dicséri, hogy egy szép, a Dobos-életművet teljesebbé tévő kiadványt állított össze mindezekből.

A kiadvány számos olyan információt tartalmaz, amelyek plasztikusabbá teszik tudásunkat Dobos Lászlóról és arról a bonyolult időszakról, amelyben élt. Interjúk, beszédek, esszék sorakoznak egymás után a kötetben, mind egy-egy tanúságtétel: Dobos nem csupán belülről látta a szlovákiai magyar társadalom folyamatait, hiszen egyike volt azoknak, akik a vállukon vitték annak gondjait, hanem megélte, a saját bőrén tapasztalta azokat a hatásokat is, amelyek ezt a társadalmat kívülről érték. Nagyon fontos tanúságtétel mindez: mindenkinek, aki napjainkban olyan vezető posztra jelöltetné magát, amely a szlovákiai magyar közösség szervezeti-szellemi vezetésére hivatott, el kellene olvasnia ezt a kiadványt (is). A ma és a jövő szellemi-közösségi vezetőinek ugyanis illene tudniuk, milyen út van mögöttünk, s annak tapasztalataiból milyen következmények, döntések szűrhetőek le. Mert Dobosék generációjára zuhant a nagy feladat, a felvidéki magyar néptöredék huszadik századi második újraépítkezésének terhe. A második világháború utáni beneši őrület után közösségünk az abszolút nulla körüli állapotban leledzett: az elvett állampolgárságot lassan (nem mindenkinek) visszaadták, az anyanyelv használatát fokozatosan engedélyezték, az iskolákat megnyitották, az újságokat újraindíthatták. A tanítókat, az írókat, szerkesztőket azonban korábban kitelepítették: az új generáció tagjaiból kellett fokozatosan pótolni az új értelmiséget. Így kerültek fel a falvakból az újságok szerkesztőségeibe, könyvkiadókba, a Csemadok irodáiba, a különböző szintű iskolák katedráira tehetséges fiatalok, s természetesen nem állítható, hogy mindannyian megállták a helyüket azokon a posztokon, ahová fokozatosan kerültek. Az sem állítható, hogy mindannyian elfogadható erkölcsi szintű teljesítményt is képesek lettek felmutatni. Meg is tépázta őket az a politikai rendszer, amelybe beleszorultak, s bár a hatvanas évek fellángolása reményt hozott nekik is, a későbbi megtorlás nem kerülte el őket sem. Értelmiségünk huszadik századbeli (képletesen szólva) harmadik lefejezése a ´68 utáni retorziós hullám részeként sokuk ellehetetlenítését jelentette. Mégis, ami fennmarad a rostán: könyvek százai, újságok tucatjai, a Csemadok működése. Iskolák, könyvtárak százai, színházak, egyéb intézmények jöttek létre az ő közreműködésükkel. Ez volt az a generáció, amelynek tagjai, ha találkoztak, nem azt kérdezték egymástól, hogy vagy, hanem azt, hogy vagytok: a helyi közösségek, tantestületek, kultúrcsoportok állapotát értve ezalatt.

Történtek persze csúnya dolgok is velük, megtiporta őket is a politikai hatalom, de legjobbjaik elhivatottsága, vállalása ma is megkérdőjelezhetetlen. Hibákat is követtek el bizonyára, a világlátásuk egyik-másik része is furcsa lehet a mai tekintet számára, ám ne feledjük, milyen viszonyok között kellett szocializálódniuk, menynyire korlátozottak voltak a lehetőségeik. Bizony, magam is azok közé tartozom, akik az elmúlt negyven évben a legtöbbet tanulhatták tőlük, mint ahogy azok közé is, akik nagyon sokat voltak kénytelenek vitatkozni is velük éppen amiatt, mert az én generációm sok dolgot már másként látott. Ám ez egy pillanatig sem jelentett tiszteletlenséget munkájuk és személyük irányába. A férgesek felelősségének felmutatása mellett fajsúlyosabb elismerés illeti legjobbjaik teljesítményét.

Dobos soraiból épp ez a közösségi elkötelezettség sugárzik ránk máig. Példát adva mindenkinek, aki késztetést érez a „húrok pengetésihez”. A cím azt sugallja, hogy a kiadó is annak szánta.

Dobos László: Breviárium, Madách Egyesület, Pozsony, 2020

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. márciusi számában)