minden őszinte szót
megvetek. (Táncest)
Nagyobb esély van a szenvedésre mint a boldogságra, vallja korai filozófiájában Nietzsche, ezért is keresi A tragédia születése avagy a görögség és a pesszimizmus című művében a választ arra, milyen viszonyban állnak a görögök a szenvedéssel. A dionüszoszi ember Nietzschénél olyan, mint a jó porondmester Polgár Kristóf új kötetében: tragikus. De mi áll a dekadencia, tragédia mögött? Az áthallások vizsgálata előtt szükséges kiegészítenünk Polgár Kristóf új kötetcímének magyarázatát a 21. századi értelmezéssel is, mert olyan is van nekünk. Az iPaden a Porondmester segítségével tetszőlegesen átméretezheti az ablakokat, egyetlen nézetbe rendezheti az egymást fedő ablakokat – olvashatjuk az interneten a Porondmester leírását, és azt hiszem, A porondmester naplójából című kötet fő célkitűzése is ez (ugyanakkor a téma révén a filmbeli párhuzam is találóan eszünkbe jut).
Egyetlen nézetben érdemes a dolgokat vizsgálni, ezt vallja Polgár Kristóf új kötete is, és ez a nézet a művészeteké. Eleve érdekes a napló mint forma a címben, amely így kíváncsivá teszi az olvasókat arra, mit mutat meg a vers beszélője saját világlátásából. A paratextusokból tudhatjuk, hogy a szerző színházi közegben mozog, az itt olvasható művek tartalmaznak színházi helyzetképeket, helyszíneket, alapszituációkat, éppen ezek által válik A porondmester naplójából sokoldalú (jóllehet ezzel kapcsolatosan olvasható: Semmi esélyem ezen a pályán, / kitűnik józanságom) művé. A versek beszélője belehelyezkedik szerepekbe, elmúlt időket idéz (például a görög mitológia időszakát), másrészt pedig az utak menti presszók, kocsmák, kifőzdék jelenében él. Hogy mit nyújt a valóság, az Ampleosznak című vers X–XII. része jól összefoglalja, ez egyben a kötet záró verse is. Az Elpazaroltak balladája című műben szintén az „ellenoldalt” látjuk, a művészetek nélküli élet lehetőségeit, ezáltal óvatos számvetés a mű: Én cicomás zsúrfiú, még szót / merek emelni rájuk, mintha / vittem volna valamire.
Miként a Hamlet retúr című előző kötetében (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019) úgy ebben a válogatásban is fontos szerephez jut Hamlet, s a két kötet közötti kapcsolódásra direkt módon utal az új mű: Megint egy asztalnál ülünk, dán királyfi./ Trónokon. A Polgár Kristóf Hamlet retúr című kötetében megfigyelhető azonosság-tudat itt Hamlettel és más nagy irodalmi, mitológiai alakokkal is folytat párbeszédet. A kötetben római utalásokkal is találkozhat az olvasó: római jósdák falán penész / a hirdetőtábla.
A görög mitológiai utalások kapcsán érdemes megfigyelni, hogyan írta át Polgár Kristóf ebben a hagyományos görögség-képet, az apollóni és dionüszoszi klasszikus szembenállását és fordítja mindezt Dionüszosz „javára”: „másodszor is megszülettél, / otthonom, Dionüszosz.” (külön cikluscímet szentel a kötet Dionüszosz címmel).
Hamlet mellett tehát a másik fontos szerep a kötetben Dionüszoszé, a görög isten pedig Nietzsche filozófiájával közvetlen kapcsolatot teremt. Korai művében, így A tragédia születése keletkezésekor Nietzsche a tragédia filozófiáját írta meg (később pedig tragikus filozófiát írt), értelmezésében a dionüszoszi értelmezhető tragikusnak, ráadásul Nietzsche a dionüszoszi embert Hamlethez hasonlítja: „Mindketten bepillantottak a dolgok lényegébe, láttak és megismertek, a tudás elundorítja őket a cselekvéstől.”
Fontos különbség azonban, hogy A porondmester naplójából nem két istent tesz egymás mellé, mint Nietzsche Apollónt és Dionüszoszt, hanem Dionüszosz mellé a bohócot rendeli. Az első vers Arlecchino, az olasz bohózatok nevetésre indító alakját idézi meg, akinek bárdolatlan, gyáva és furfangos szerepkörét jól ismerjük. Itt tehát a játék fontos, a mulatozás, melynek fontosságát a Táncest című mű is kiemeli. Istenség és emberi mérték: Mesélted, egy párhuzamos / járaton még léteznek félistenek. Euripidész színpadán már a szereplők igazsága a tét és nem az életük.
Théba, küklopszok, Prométheusz, nimfák. Kissé keserédes ez a találkozás a mitológiai háttérrel. Horváth László Imre a fülszövegben ezt az érdeklődést lehetőségként értelmezi, ezek révén eljuthat a költő „a költészet lehetőségeinek országába” és „természetesen a mélybe is”.
Polgár Kristóf: A porondmester naplójából, KMTG, Budapest, 2023
Milyen egy nádszál? Felülete néhol durva és szálkás, néhol puha és sima. Törékeny, gyenge, ugyanakkor rugalmas, hajlékony is. Alkalmazkodik a szélhez, a környezet változásaihoz. Könnyen sebezhető, ám könnyen sebet is ejt – sebezhetősége révén nyilvánul meg ereje is. Menedéket nyújt az állatoknak, tetőt építhetünk belőle, kosarat fonhatunk, akár hangszert is készíthetünk, vagy épp verset.
Szeder Réka Mi majd másképp című kötetének címe alapján szinte mindent tudunk magáról a könyvről. Sejtjük, hogy generációk közötti problémákról beszél, sérelmeket oszt meg, traumákról rántja le a leplet, sejtéseink szerint tehát olyan dolgokkal szembesít a könyv, amelyek következtében azt mondhatjuk életünk adott pontján: mi majd másképp éljük az életünket, mi majd másképp viselkedünk, másképp viszonyulunk a problémáinkhoz.
Oda a világ, vinnelek kell. – idézem Paul Celant a mottóban olvasható verssor alapján, s gondolatban a hordozásnak ezt az elköteleződő gesztusát ismétlem Birtalan Andrea Mifelénk nincsenek padok című, Előretolt Helyőrség Íróakadémia új debütsorozatában megjelent verseskötetének olvasása közben. A versek befogadása közben. A gondolatiság jelenlétét biztosító nagy témák (életvilág, boldogság, elmúlás, értékek, önmegvalósítás, emlék) nyelvi-világbeli megragadása folyamatosan a szövegek újraolvasására késztet. A kötetre egyébként is igaz a példázat: aki hallja, érti.
Nem mindennapi kétnyelvű kiadványt mutattak be november elején az újvidéki Matica srpska szervezésében megrendezett, Petőfi költészetének kultusza a szerbeknél témával kapcsolatos tanácskozáson, amelyen hazai magyar és szerb, valamint magyarországi szerb irodalomtörténészek is részt vettek. Ezen az összejövetelen mutatták be Vladislava Polit (1886–1966) Petőfi a szerbeknél című egykori doktori disszertációjának fénymásolt kiadását, amelynek érdekessége, hogy 1912-ben jelent meg, de még a Matica Könyvtárának sincs belőle példánya.
A vers meglehet valóban olyan, mint Isten lélegzetvétele. Annak ritmusa, s az a néhol felgyorsuló zihálás, mely a teremtés fázisainak lexebb pillanatait kíséri. Nem sajtóhiba, s nem is én vétettem el a szót – tudatos szándék volt ez. Mert a vers, bár teremtés, nem olyan, mint Istené. A vers egyszerre magasztos és profán, emelkedett és földhöz tapadt. A vers a lélek létezése és a létezés lelke – kettőjük szignifikáns rögvalósága. A kettő közötti láthatatlan, de érzékelhető tér metavers-valósága. Valahogy ezt érezzük, remélem, többen is, Z. Németh István minden egyes verseskötetének olvasása közben.
Az Égig érő történet a szerző tizenegyedik regénye, s miután 2019-ben elnyerte a legjobb regényért járó Pulitzer-díjat, 2020-ban magyar fordításban is megjelent. A hazai fogadtatás sikerét az is bizonyítja, hogy 2023-ban napvilágot látott a regény második magyar nyelvű kiadása ugyanannak a kiadónak a gondozásában.
Izlandon egy földrengés következtében kiapadó tóban egy csontvázra bukkannak, a koponyáján éktelenkedő lyuk, valamint a lábához kötözött szovjet gyártmányú lehallgatókészülék alapján gyilkosságra, kémkedésre gyanakodnak. Ezt követően kap az olvasó egy ifjúsági marxista előképzést, ami valójában meglepő, és értelmét sem látni, pedig van jelentősége a történet szemszögéből, sőt ez maga a történet. Az első húsz oldalon annyi az esemény, hogy szinte követhetetlenné válik az elbeszélés.
A kortárs színházi megnyilvánulások felé való állandó orientáció, a hangsúlyt a posztdramatikus költői hangnemre helyezve, jelentősen eltér az esztétikai forma függetlenségének eleve tagadó programjától. Ez kétségtelenül hozzájárul ahhoz, hogy a Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál a saját helyszínén messze túlmutató kulturális elismerésben részesül.
Pár évvel ezelőtt kaptam Imrétől Sziveri János Pasztorál (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014) című verseskötetét. Valójában nem is ajándék volt, hanem „preloved”, pontosabban Imrénél túrtam azok között a könyvek között, amelyeket kiszelektált költözés előtt. Kicsit fura alakú könyv, nem illeszkedik a könyvespolcunkon lévő kötetek alakjához. Kilóg. Ma délelőtt került a kezembe ismét, amióta legutóbb be nem helyeztem jelenlegi pozíciójába, amikor már gondolataim jelentős része ezen az íráson járt. Sziveri János versei, Benes József grafikáival.
Új könyve, az Időutazás, igazán jellemző Tóth Lászlóra. Lehet, hogy nem hangzik túl jól, ha azt mondjuk, alkalmi írások gyűjteménye – de olyan remekművek, mint a Gondolatok a könyvtárban vagy a Nemzeti dal kifejezetten alkalmakhoz kötődtek. Igaz, egy költőnek-írónak kapóra jöhet bármilyen alkalom, hogy maradandó gondolatokat hívjon elő. Ettől fontosak Tóth Lászlónak az alkalmi kisprózái is: könyvismertetések, kiállítási megnyitók, évfordulós és más emlékezések.