Kovács Jolánka: Hogyan látja a gyerek?

2024. március 21., 09:33

Fellinger Károly hatodik, skandináv típusú gyermekverseket tartalmazó kötete, a Kilátok a fejemből, a költő 60. születésnapja alkalmából jelent meg – az ünnepelt ajándéka ez valójában gyermek és felnőtt olvasóinak.

A kötet verseit a szerkesztő, Tóth Ozsvald Zsuzsanna két fejezetbe sorolta – nem véletlenül. A Tiszta szívből című fejezet témája a szeretet, illetve a szeretet különböző meg- és meg nem nyilvánulásai, a gyerek meglátásain keresztül. A versekből kiderül, hogy a szeretet fogalma nem is olyan egyszerű, mint ahogyan arról az óvodában vagy az iskolában 5-10 éves gyerekeknek beszélni lehet, vagy beszélni próbálnak nevelők, tanítók a „szeressük egymást, gyerekek” hangján. Ez pozitív szándékú ugyan (és bár ilyen egyszerűen megvalósítható lenne!), ám a gyerek a szüleit, nagyszüleit, a környezetében élő embereket s a köztük levő viszonyokat, viszálykodásokat szemlélve és megfigyelve ennél sokkal reálisabban és őszintébben gondolkodik el a szeretetről, állandóan azon igyekezve, hogy a bonyolult emberi viszonyokból is kiszűrjön valami pozitívumot. S ha mégsem talál bennük (felnőtt fejjel valóban belegondolhatnánk, mennyire megdöbbenti és riasztja ez őt), akár azzal is megpróbálkozik, hogy saját pozitív érzéseit adja hozzá egy-egy elhidegült helyzet megoldásához. „sose volt szíve az apunak” (Volt vagy nem?) – mondja az anya, aki már külön él a férjétől. A gyerek már megtapasztalta, mennyi bonyodalommal, idegfeszültséggel, kínos helyzettel jár a család szétszakadása. A kifejezés, hogy „megette a bánat”, nem biztos, hogy teljesen világos a számára, de tőle távol áll a gyűlölködés, hiányzik az apja, hát a bánatot teszi felelőssé, hogy „megette” az apja szívét…

A felnőttek elejtett mondásai más versekben is töprengésre késztetik a gyerekembert. Ha a nagyinak „nincs szíve” pénzt kérni a szegényektől a varrásért, vajon akkor lenne fösvény, ha „lenne szíve”? A kisgyerek romlatlanságát, szociális érzékenységét példázza a Koldus című vers, melyben egy „eléggé ijesztő” külsejű koldussal beszélget a kiselsős a parkban. A felnőttek állandó rohanó életmódját s a gyerek magányát emeli ki. Az Aranykulcs című versben a kisfiút a féllábú koldus kitaszítottsága indítja meg, annyira, hogy „aranykulcsot” szeretne szerezni neki, amivel „minden zárat / ki lehet nyitni”, hisz a kéregetőt senki sem engedi be a házába.

A gyerekszerelem témájú versekben általában a kislány a bátrabb, ő meséli el „hódításait” és a fiúk szimpatikus ügyetlenkedéseit: amikor locsolkodás közben ijedten kiáltozik, hogy jaj, kölni ment a szemébe, a fiú azzal vigasztalja, hogy nem baj, „majd én átkarollak, / és átsegítelek az út másik oldalára.” (Az éjszaka a csillagoké)

A Jó gyerek vagyok fejezetnek már a címe is sejteti, hogy ebben a részben jóval virgoncabb és csalafintább, tréfásabb verseket olvashatunk. Egy szemfüles, örökmozgó, élénk gyerek meséli itt otthoni és iskolai élményeit. A történések kapcsán megismerhetjük az egész családot, hisz a gyerek mesélés közben „kidomborítja” a jellemeket. Az apa már „lassan százkilós” (ám nehezére esik a fogyókúrázás), szórakozott, feledékeny. A gyerek az, aki „gubancos” helyzetekben helyreteszi a dolgokat: ha az apa a parkolóban egy másik autóba akar beszállni, ami ugyanolyan, mint az övék, csak „tisztább és csillogóbb”, ő figyelmezteti; ha fagyos az autó szélvédője, s az apja nem találja a jégkaparót, napocskákat rajzol a szélvédőre, majd azok leolvasztják a jeget. Az apa időnként meséket próbál kitalálni fia elkápráztatására, ám annak nem tetszenek ezek a történetek. Az anya itt a stabilabb személyiség, ő intézi a család dolgait, ám vele is megesik, hogy „szét van esve”. A gyerek reálisan figyeli szülei viselkedését, szokásait.

A nagymamának nem sok szerep jut a versekben a bemutatkozásra, ám a nagyapának annál több. A családtagok közül ő a gyerek számára a különösen érdekes figura. Cseresznyefüggőt keres az unokának az ingatag ketteslétrán állva, s a gyereknek itt megint egy, a felnőttek által elejtett megjegyzés jut az eszébe: „minden a fejben dől el”, valószínűleg „nagyapa ketteslétrája is”.

Lukács Hajnalka piros-sárga-zöld-barna-bordó színekben pompázó, hangulatos rajzai együtt élnek, viháncolnak a versekkel, óvodás korú és alsós gyerekeket híva olvasásra, mosolygásra, nevetésre; szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat a gyereklélek rejtett rétegeibe való betekintésre, gondolataikkal, dilemmáikkal, érzéseikkel, és nem utolsósorban a saját botlásainkkal való szembenézésre. S ha rájövünk, hogy a gyerekek mennyire jól képesek „kilátni a fejükből”, máris közelebb kerültünk hozzájuk.

Fellinger Károly: Kilátok a fejemből, Anser Kiadó, Hetény, 2023

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. februári számában)