Az emlékezés nemcsak takar, de takarít is. Mindkettőt jól kell végeznie, s akkor fontos dolgok nem, csak fölöslegesek tűnnek tova. Lőrincz György székely kortárs író késztet, lám, eme pszichológiai elmélkedésre, miután másodszor is elolvastam Isten köve című elbeszéléskötetét. Először tíz évvel ezelőtt, akkor még a Budapestről való visszaköltözésemmel voltam elfoglalva.
A minden esti olvasási időt jó pár napig kisajátította Lőrincz György. Gondolom, nem én vagyok az első, aki önmagába riadva fedezi fel, hogy Tamási Áron csodálatos székely nyelve él, emberek! Lőrincz György éppenséggel a székelység mindenével méri magát. A próza stílusa, a nyelv sok jellegzetessége ismertet rögvest Tamásira még akkor is, ha Lőrincz uram szószedete és hanghordozása (mely farkaslaki, atyhai, esetleg fenyőkúti is lehetne) ugyanabban a magasságban, de pár évtizeddel későbbi.
Magyarázom barátomnak a csodálatos hasonlóságot. Kezdetben csodálkozva kétkedik, akár egykor én, aztán együtt derülünk, hogy annak örvendünk, ami már valóság. Prózaíró is lévén, magam is örvendezek, hogy él a székely nyelv mind az irodalomban, mind odafenn, Farkaslaka fölött a hegytetőn, a hatalmas Krisztus-szobor mellett a hálaadásokban.
Lőrincz nem teremtett Uz Bencét, ám több ikeríthető prózai székely alakja él e könyvében, és örömmel olvasom, ejtem és érzem a székely nyelvhasználat csodáit. Magam is székelyül éltem és írtam Katonabogár című regényemben, s vallom is váltig, hogy meg lehet tanulni ám a székely nyelvet. De Tamási, Nyirő, aztán Lőrincz György éli ám a nyelv titkait. Nem nagy titkok, legkönnyebb ezt vinni, vinni évszázadokon át, építve, élve és halva, de legkönnyebb székelynek születve gyönyöríteni anyanyelvként.
Pécsi Györgyi ír elemző utószót a könyvhöz. Mikor olvasom, megjelenik előttem a boldog hölgy, ki rajongva ajánlja mindenkinek olvasásra, amit maga fedezett fel a Székelyföld csodái között.
Akik eljárnak Lőrincz György kapuja előtt, bizony megemelik kalapjukat.
Lőrincz György: Isten köve. Válogatott elbeszélések. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)
A gazdag magyar folyóirat-kultúra egyik legrégebben működő lapja az 1935-ben alapított, idén már nyolcvanhatodik évfolyamát számláló Vigília. Az alapítás óta eltelt csaknem kilencven évben csak egy év volt, az 1945-ös, amikor lapszám nélkül maradt a folyóirat.
„Tisztelt Klamm úr, ezennel átnyújtjuk önnek a hadüzenetet.”
Kai Hensel kortárs német drámaíró darabja, a Klamm háborúja alapján készített tantermi színházi előadást Novák János. A darab fordítója és dramaturgja Kovács Kristóf, a rendező munkatársa Hajsz Andrea, az előadó, azaz maga Klamm tanár úr pedig Scherer Péter.
Három prózaíró és kilenc költő verseiből jelentetett meg antológiát a Petőfi Kulturális Ügynökség. Egy olyan kötetet kaptunk kézhez, amely megtalálta az egyensúlyt a több szerzőt felvonultató kötetforma és aközött, hogy mégis széles rálátást nyerjünk az egyes szerzők műveire.
Az utóbbi időszak igazi bátorságpróba volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és sajnos ebben a mesében nem minden jó, ha a vége jó. Egy erdőben járunk, mélyen az ismeretlenben, a megpróbáltatások helyszínén, egy pandémiában. Idén, túl jó néhány hősies harcon, sokszor már csak a csodára várunk, és abból bőven kijárna mindenkinek. Budapesten, a Döbrentei utcában fáradt vándorként pihenhetnek meg gyerekek és felnőttek egyaránt: szélesre tárt kapukkal vár mindenkit a Mesemúzeum.
Az 1998-ban alapított Eső szépirodalmi folyóirat kalandos történetét talán többen ismerik, én emlékszem arra az időre, amikor a Parnasszus mellékleteként jelentkezett lapszámokkal a folyóirat. A laphoz tartozó weboldalon elolvasható a közel negyedszázados történet, de a legfontosabb, hogy az Eső – több támogatónak is köszönhetően – él, működik.
A Lélekszilánkok, Katona Nick első kötete 2021-ben jelent meg a dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás gondozásában. A könyvben szereplő lírai szövegek mindegyike külön-külön is megállná a helyét, ugyanakkor a kötet egésze különleges játékra csábítja befogadóját.
Valószínűleg nagyon kevesen mondhatják el Erdélyben, hogy életük valamelyik pillanatában nem voltak feketemunkások akár idehaza, akár Magyarországon, vagy a világ egy másik pontján. Ezért is tarthat számot nagy érdeklődésre Lövétei Lázár László döbbenetes könyve eme kiszolgáltatott munkások életéről.