Néhány évvel ezelőtt Marc Delouze francia költővel közös fordításunkban jelent meg Zalán Tibor francia nyelvű kötete: Le Chien aveuglé par la Lune (A holdfénytől megvakult kutya, Palamart Kiadó, 2017). A százéves párizsi Europe folyóirat is közölte Zalán egyik versét, rövid ismertetővel együtt. Később a kötet felkerült egy ismert francia irodalmi portálra. A kommentelők „kitűnő fordításnak” („excellemment traduit”), „Jean Genet, Charles Bukowski folytatójának” vélték. Mások szerint: „…rendkívül időszerű költészet, amit nem terhel semmiféle mesterkéltség”. („…une poésie très actuelle qui ne s’encombre pas de faux-semblants.”) Nem véletlen, hiszen Marc Delouze jól ismeri a magyar költőket, több mint négy évtizede fontos magyar költészeti antológiát fordított franciára. 2022-ben Zalán Tibor irányt váltva fordította Marc Delouze-t magyarra, az én közvetítésemmel. A kétrészes kötet hamarosan megjelenik, az első címe: Post-it (ál)haikuk. A post-it öntapadós jelölőcímke, amin elfér egy haiku. Az álhaiku műfaji megjelölés, célja megemelni értéktelítettebbé tenni a másodrendűnek tartott versformát. Zalán bravúrosan szemlélteti a csevegés könnyedségét és a pókhálószálon lógó idő halk susogását a múlandóságról. Íme egy francia–magyar haiku:
A második rész verses napló, a szerző költői életművének folytatása, a korunkra reflektáló közéletiség jegyében. A napló 2020 márciusától kezdődik és vírusnapló, később háborús naplóval folytatódik. A versek egy részét La Divine Pandémie (A pandémia színjáték) című kötetben adták ki franciául, 2022-ben, másik része kiadatlan. A dantei cím találó, hiszen mint már annyiszor, a harmadik évezred elején az emberiség ismét „egy nagy sötétlő erdőbe jutott…” a pokol felé, ahonnan, úgy tűnik, nehezen találja a kiutat.
Kicsoda valójában Marc Delouze? A francia irodalomtörténet Aragon felfedezettjei és barátai között tartja számon, együtt Jean Ristat, Bernard Noël, Bernard Vargaftig, Mathieu Bénézet, Lionel Ray, Alain Jouffroy és Alain Bosquet költőkkel. Első verseit Louis Aragon jelentette meg lapjában, a Lettres Françaises-ben. Egy évvel később, 1971-ben a Souvenirs de la Maison des Mots (Emlékiratok a szavak házából) című első kötetéhez Aragon írt előszót:
Ezzel a fiatal költő az Aragon-szalon közkedvelt alakjaként vált ismertté. A hirtelen jött népszerűség viszont nem tartott sokáig, Delouze eltávolodott a mestertől, és két évtizedes hallgatásba burkolózott. Ezalatt török és örmény költőket, majd Pablo Nerudát fordította franciára. Párizsi kiadója ösztönzésére, 1975–1976-ban hosszú hónapokat töltött Budapesten. Ezalatt egy közös magyar–francia kiadású magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára (Poésie hongroise. Anthologie. – Magyar költészet. Antológia., 1978) Tímár György, Gera György, Nemes Nagy Ágnes, Somlyó György segédletével. Kiemelten fontos szerepet kapott Weöres, Pilinszky, Tandori és Illyés költészete. Újdonságnak számított, hogy a magyar kortárs költők maguk mutatták be a költészetüket. Kevésbé ismeretes, hogy 2000-ben, a Nanterre-i Sapriphage című folyóiratban Delouze újabb, magyar kortárs költészeti összeállítást közölt. Az idősek: Orbán Ottó, Tandori, Somlyó, Kiss Anna és Petri mellett Nagy Cili, Tolvaj Zoltán, Kulicz Gábor, Vass Tibor, Szentmártoni János és Oravecz Péter (egyben a válogató is) versei olvashatók franciául. Tucatnyi alkalommal látogatott el hozzánk és sokszor fellépett a párizsi Magyar Intézetben. Előadásokat tartott és közreműködött közös magyar antológiák fordításában, együtt Gáspár Lóránd (Lorand Gaspar), Eugène Guillevic, Jean-Luc Moreau, Bernard Vargaftig, Paul Chaulot, Maurice Regnaut, Charles Dobzynski, André Doms, Jean Follain költőkkel.
Magyarországot második hazájának tekinti. A 2002-ben kiadott l’Homme qui fermait les yeux sans baisser les paupières, 1975–1999 (Ember, aki szempilláit nyitva tartva hunyta le a szemét, 1975–1999.) című kötet fejezetei versben és prózaversben szólalnak meg a nosztalgia húrjain, Kelet-Berlinről, Budapestről és sztrugai költészeti fesztiválról. Az előhangban írja:
Lassan megszerette a szürke, fénytelen és hideg nagyvárost: Budapest je t’aime – írta Delouze. Hazájában is kísérletező költőként ismerik, 1982-ben megalapította a Les Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű nemzetközi fesztiválsorozatot, amelyre több magyar költőt is meghívott. A Voix de la Mediterranée (A mediterrán hangjai, Lodève) fesztivál egyik alapítója. Zenészekkel vett részt verszenei előadásokon a világ különböző városaiban, Párizstól Budapestig és Pekingig. A Matière à Dé-lire (Az anyagról elragadtatással) című könyvében kortárs absztrakt szobrokra reflektáló verseit gyűjtötte össze. Mintegy húszkötetnyi művészkönyv társszerzője. Legutóbb 2020-ban vett részt Zalán Tibor, Danielle Loisel és Nagy István szerzőkkel a La main des mots griffant la nuit (A szavak keze éjjel karcolja jeleit) Párizsban és Budapesten bemutatott művészkönyv elkészítésében, a fordításokat újfent hármasban végeztük el.
A 2022-es év végén jelent meg a Szélvész című antológia, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jóvoltából. A kötet lényegében a már korábban, (pontosabban 2020-ban), megjelent Fiatal írók antológiájának folytatása, de teszi ezt úgy, hogy közben próbál új alapokra is helyezkedni. A kötet egyes szövegei az Írótársaság táborainak közvetett és közvetlen eredményei, erre utal az antológia borítóján olvasható megjegyzés: Grendel Lajos Mentorprogram könyvek 1. A Szlovákiai Magyar Írótársaság 2007-ben indított kezdeményezése az idén kapta meg ezt az elnevezést, emlékezve a
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.