2022. szeptember 25., 08:15
Douglas Preston kedveli a világvégével foglalkozó témákat, szívesen szerepeltet egykori és még aktív titkos ügynököket. A Kraken-küldetésben e két dolog bejött neki, a többivel nem remekelt. A tudományos fantasztikumhoz köthető kezdet után akciótörténetbe vágott, majd végül egy szirupos családi moziba vitte olvasóját, aki nem rágta körmét izgalmában, hanem laza unalommal ropogtatta a pattogatott kukoricát a képzeletbeli nézőtéren.
A pergős regényben minden a Dorothynak nevezett mesterséges intelligencia, számítógépes program körül és miatt történik. A mesterséges intelligencia (MI) a könyv megírásakor még új fogalomnak számított, később születtek jobb MI-könyvek, például M. G. Wheaton Emily örök című alkotása, amelynek bemutatására még sort kerítek ezeken a hasábokon. A két regényben annyi a hasonlóság, hogy mind Dorothy, mind Emily kezdetben érdektelen a civilizáció fennmaradásában.
Preston könyvében szerepel egy informatikus zseni, aki nő, szőke és elragadó. Van egy másik IT-programozó bűvész, aki elhanyagolt, ápolatlan, gyáva, érzékeny, és a rossz oldalon áll. A jó oldalt a kiszolgált CIA-ügynök erősíti. Szerepelnek még: egy 14 éves fiú, aki autóbalesetben elveszítette a lábfejét, így összetörtek a szörfözésről szőtt álmai, apja, aki robotokat épít gyermeke vigasztalására, anyja, aki képtelen kiheverni, hogy a balesetkor ő vezette a járművet, noha a balesetet a másik sofőr okozta. A rossz oldalon egy, a tőzsdén számítógépes algoritmusokkal nyerészkedő üzletember áll, szolgálatában egy bérgyilkos kirgiz testvérpárral (minek egy fehér galléros, Wall Street-i pénzembernek, brókernek bérgyilkos a fizetési listáján?). A történet bonyolítását segíti egy pofátlan rendőr, egy jóhiszemű és hatalmát villogtató politikus, aki helyére teszi a kakaskodó seriffet, meg el ne felejtsem, az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Dorothyt a NASA megbízásából hozta létre a szőke szupertudós, Melissa Sepherd, azért, hogy lehetséges életformát keressen a Szaturnusz legnagyobb holdját, a Titánt uraló Kraken-tengeren. A Föld és a Titán közti távolság miatt a felfedezőútra szánt szondának nem küldhettek valós idejű parancsokat és utasításokat, a várható problémákat a mesterséges intelligenciának önállóan kellett (volna) megoldania, ezért a gondolkodásának az emberéhez hasonlónak kellett lennie, a vizuális és auditív élményeket az informatika nyelvén kezelnie. Dorothy viszont nem jutott el a Titán metánóceánjába, megragadt a Földön, test nélkül, dühösen bolyongott az interneten. Ennél többet aligha mondhatnék el a történetből anélkül, hogy lelőném a poént.
A regény első harmada az űrexpedíció előkészítésével és Dorothy felkészítésével foglalkozik, ezt a sci-fi bevezetőt igencsak megterhelik a tudományos részletek, de legalább lekötik az olvasó figyelmét. Itt szabadul el a mesterséges intelligencia, amely mindent ellenségesnek érez, az internet világát vizuálisan tapasztalja meg, amikor nyomára bukkannak, mobiltelefonon, majd egy robot processzorában rejtőzködik. Ez a momentum már átvezet a regény második egységébe, az üldöző-menekülő események közé. Mozgalmas fejezetek sorjáznak, Douglas Preston mindig kifundál olyan csavarokat, amelyek élénkítik a cselekményt. A mesterséges intelligencia tanulékony, érdekes módon akkor nyeri vissza az emberek iránti bizalmát, amikor a legvadabbul üldözik, bűnözők és a hadsereg is szívesen rátenné a kezét. Nem akarja már megsemmisíteni a földi világot, sőt együttműködő és segítőkész. Ebbe alaposan belejátszik valószínűtlen kapcsolata a rokkant kisfiúval. Ennek ábrázolása szentimentális érzelmeket, rokonszenvet vált ki az olvasóból, ám én nem vagyok vevő az érzelgős történetekre. A szerző itt is igyekszik fenntartani a thriller izgalmát, de leül a történet. Ha lehet, innentől tovább veszít vonzásából a regény. Mintha nem ugyanaz a Preston írta volna, aki Lincoln Child világhírű, alkalmi szerzőtársával olyan regényeket adott ki a keze alól, mint a Jég alatt vagy a Vérvörös part.
A regény végét mintha egy kivénhedt hollywoodi, a happy endnél megrekedt forgatókönyvíró mondta volna tollba, csöpög róla a cukormáz. Ha eddig nem volt kellően hiteltelen a történet, itt azzá válik, mint a banditák közt rendet rakó, a naplementébe belelovagló cowboy nagyszüleink és szüleink mozijában. Csodálom, hogy eddig nem filmesítették meg.
A szerzőről: Douglas Jerome Preston 1956-ban született Massachusetts államban, tanulmányait Kaliforniában végezte. Több szakmába is belekóstolt, végül a regényírásnál kötött ki. Állandó karaktere Wyman Ford, Aloysius Pendergast, Vincent D’Agosta, Gideon Crew és Nora Kelly. Több regényéből filmet rendeztek. Különösen gyümölcsöző Lincoln Child techno-thriller és horrorszerzővel való együttműködése.
Douglas Preston: A Kraken-küldetés. Fordította: Seregi Márton. General Press, Budapest, 2017
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)
