Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel. Ez esetben nem csupán dokumentumról, illetve tényirodalomról beszélhetünk, hanem személyes, bensőséges vallomásokról, a megélt elhurcolás és lágerfogság ecseteléséről, a gulágon elszenvedett mindennapos küzdelemről a túlélésért.
Három jóbarát: az idősebb Flórián László jogász, Pásztor Géza gépészmérnök és Fiedler Viktor orvos 1945 tavaszán kerül embertelen körülmények között ezernél több sorstársával együtt a Kaukázusba, Nuzalba. A kötet elsősorban Pásztor Géza emlékirataira épül, amelyeket jóval az események után, a hetvenes években, Németországban vetett papírra. Az emlékiratokat Fiedler Viktor naplóbejegyzései támasztják alá, ezeket családja megőrizte, és a kötet összeállítójának rendelkezésére bocsátotta. Idősebb Flórián László nem vezetett naplót, emlékiratokat sem írt, és elég ritkán beszélt (nem is volt szabad) az Oszétföldön eltöltött három és fél esztendőről. De a fia így is gazdagon ki tudta egészíteni a könyv szövegét saját és testvérei visszaemlékezései alapján. A kiadvány érdekessége, hogy amikor a kézirat elkészült, akkor került ifjabb Flórián László kezébe egy dosszié, amelyben rátalált édesapja feljegyzéseire: „Felszabadulás után – Magyarok internálása” címmel, és a szöveg alatt a dátum és helyszín: 1945–1949, Szovjetunió. A jól olvasható kézírást a megsárgult lapokon másolatban tette közzé a könyv összeállítója. Ezzel tulajdonképpen tárgyilagos megközelítéssel összegezve a kötet tartalmát.
A bányamunkák alól felmentett orvos, mérnök és jogász tudásával, tehetségével szolgálta a lágert és lakóit. Az általuk leírt, illetve elmondott keserves évek, a testi-lelki gyötrődés, a hazavágyódás, a betegségek, az éhezés és fagyoskodás, és főleg az ártatlanul fogvatartás tudata szinte minden sorukból, minden szavukból kitűnik. Nehéz, de tanulságos olvasmány. Az internáltakat csakis a hazatérésbe vetett remény és hit éltette. Hosszú három és fél év után kerültek arra a transzportra, amely hazafelé indult velük. A csehszlovák határ közelében Pásztort és Fiedlert leszállították a vonatról. „Még láttuk, ahogy transzportunk elindul Csehszlovákia felé, de minket belöktek egy másik vonat vagonjába, amely ellenkező irányba indult, vissza Oroszországba. Nem beszélhettünk egymással sem, nem tudtuk, mi történik velünk.” Később kiderült, a szaktudásukra volt szükségük továbbra is a szovjeteknek, és még csaknem másfél évbe telt, amíg végre hazakerültek. Azután sem élhettek nyugodtan, és az internáltak fogságban eltöltött éveit senki sem igazolta. Káderlapjukon a kínterhes évek mellé ezt tüntették fel: „Ismeretlen okoknál fogva a Szovjetunióban tartózkodott.” Ez pedig azt jelentette, hogy gyanús elemekről van szó, ennélfogva a hatóságok folyton zaklatták őket. Idősebb Flórián László a következő sorokkal fejezi be feljegyzéseit: „Tanuljunk és okuljunk a leírtakból! Nem kitalálás, nem rosszindulatú – a tényeket elferdítő – mese ez, hanem a vázolt megpróbáltatásokat átélt és szerencsésen hazakerült deportáltak objektív információt tartalmazó személytelen jelentése, melynek minden sora való igazság.”
Még sok ilyen és ehhez hasonló kiadványra van szükség, hogy megtudjuk, magunk is „átéljük” és világosan lássuk közelmúlt történelmünk eme kegyetlen szeletét. Hogy megismerkedjünk egyes konkrét emberek életével, tetteivel, érzéseivel és a már-már reménytelennek tűnő, mégis vágyott hazatérésbe vetett hitével. És hogy tisztelegjünk az elhurcolt és a táborokban halálukat lelt honfi társaink emléke előtt.
A kötetet a Csemadok Ligetfalui Alapszervezete adta ki 2022-ben.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)
