A titkokkal teli világunkban nincsenek pontosra kimért igazságok, csak tényekből szőtt paraméterek, amelyek lehetővé teszik a viszonyítást, az igazság és a hazugság, a valóság és a képzelet fogalmainak között. Az ellentétpárok egyes tagjainak létrejöttét mindig előfeltételezi a másik, tehát egy végtelen körbe futunk bele. Gerencsér Anna Az ajtó másik oldalán című debütkötete elrugaszkodik a valóságtól, mindezt pedig csak úgy tudja jól megcsinálni – s meg kell hagyni, jól csinálja – ha tisztában van azzal, mi is az igazság. A pszichológia sokkal bonyolultabb annál, minthogy most a mélyére ássunk, bár az írónő több esetben is bizonyítja, hogy a komplikált képzettársítások az emberi túlzásoknak tulajdoníthatók, s az ebből származó következmények is csakis önmagának, az embernek róható fel.
A tizenhét novellát tartalmazó könyv erőteljes hangot képvisel: a múlt, a történelmi alakok és helyek megidézésén keresztül látunk rá a jelenünkre, arra a jelenre, mely egyszer a múltat lesz hivatott bemutatni, s mely sosem lesz többet az, amit elfogadunk való igaznak, hiszen a múlt a memória rendszerében fog megmaradni, s mint olyan, alakulni, igazodni, elhomályosodni. Az írások több esetben is megkérdőjelezik a történelem valóságát; de nem arra kíváncsi, amit tudni vélünk, hanem pont azt hangsúlyozza, amit nem tudunk, illetve nem tudhatunk, a hiányt, az egyes időszakok közti hézagokat próbálja megvilágítani.
A történetekbe belefoglalt régmúlt esélyt ad a dialógus kialakítására a szöveg és olvasó között. „Ha legközelebb kinyitod a történelemkönyvet, talán eszedbe jut: a történelmet a kisemberek írják. […] Olyanok, mint Kudha Shatten, akik nem tudnak sem felejteni, sem megbocsátani. Olyanok, mint te.” (Az áruló). Ugyanakkor nem a történelmi események bemutatása lesz domináns, hisz az elbeszélések célja sokkal inkább a róla való gondolkodás. Ennek alapján követjük az évszázados változások rengetegét egy szobor szemén keresztül Az örökkévalóság fekete gránitszemében, s egy visszautat a Rousseau nyomában, mely az emberi önzetlenség előtti időszak keresésére összpontosít.
Az írónőnek megannyi különlegessége van, de a legtöbb az elbeszélői alak megformálásában bontakozik ki: egyrészt a kötetben hangsúlyos a férfi elbeszélő, mely sok esetben visszavezethető a történelmi alakokra, másrészt találunk olyan elbeszéléseket, amelyben egyszerre három perspektíva is körüljárja a cselekményt – s ez az utóbbi szempont a valóságkeresés olyan formáira mutat rá, s az ember egyszerűségében azt az egyediséget emeli ki, mely a látásmód utánozhatatlanságával függ össze, s mely részben a történet elbeszélhetőségeinek a kérdéseire reflektál.
A szerzőnő nem a múltban megtörténő valóságot beszéli el, csupán a lehetséges variációkat sorolja fel, s azokat ütközteti össze egymással. Az elbeszélések abban is kapcsolódnak ehhez az aspektushoz, hogy a legtöbb történet lezárása egy tulajdonképpeni nem lezárás, az olvasó magára hagyva dönt a folytatásról, az elbeszélő nélkül elemzi tovább az addigi fejtegetéseket, amely az élet lezárhatatlanságára is utalhat – egy élet fizikai megszűnése nem jelenti teljes mértékben egy kijelölt út végét, a kapcsolatrendszer és az általa működő emlékezés épp az örökkét testesíti meg. A kötet egy meghatározó transzcendentális légkört is kialakít, melynek legelemibb részei is az igazságszólam felé irányulnak, s több ízben is biblikus motívumokat választva a szerzőnő „áthárítja” az igazság kimondásának feladatát: „Azt az igét, mely magába foglalja a Megváltás igazságát, csupán Ő ejtheti ki.” (A gyógyítás angyala)
Gerencsér Anna kifinomult írástechnikája nem azért választja a képzelet világát, mert az jobb lenne, hanem azért, mert anélkül a látható, érezhető és érinthető valóság nem igazolható, hiszen ez a két világ egyszerre lesz önmagává, egyesülésében nincsenek járhatatlan utak, s bár a tudományok korában élünk a titkok világát csakis az emberi képzeletvilág bugyrain keresztül érthetjük meg igazán.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.
Petőcz András legújabb, A látogatás emléke című kötete egy személyes hangvételű, több ciklusból álló nagyvárosi napló. A kötet alaphangulatát a prológusnak is beillő A folyó felett, a magasban című vers adja meg, melyben a költő az éjszaka közepén lakása ablakából vizslatja a várost s a Dunát, miközben a folyó mindent elsodró lendületéről, elemi erejéről mereng.