Izer Janka: „Így jár, aki két világháborút végigharcol”

2022. május 23., 10:41

„A »szenvedés« azonos a »történelemmel«. Ezt az azonosítást megfigyelhetjük ma is Európa paraszti kultúráiban” – idézi Sántha Attila mottóként az Ágtól ágig című kötetében Mircea Eliadét. A román gondolkodó életében még létezett a hagyományos értelemben vett falu, mára már a hatalmas tudást őrző paraszti kultúra kikopott a nyugatiasodó társadalmakból. Sántha verseiben ez a letűnt világ kel életre.

Ebben a világban mindenki ismer mindenkit, tudják, hogy a szomszéd lova mikor törte ki a lábát, de saját elődeik élettörténetét is – ősi bölcsességgel keverve – továbbadják gyermekeiknek, mesék, népdalok százait mondják, éneklik, ismerik a tájat, a természetet, és képesek harmóniában élni, eggyé válni vele. Az Eliade-idézet róluk szól, ezekről az emberekről, akik sorsában őseik szenvedése is áthagyományozódik.

A különbség a kor embere és a hagyomány embere között – ebben az értelemben – csupán annyi, hogy mi, a „maiak” szándékosan nem veszünk tudomást elődeink szenvedéseiről még akkor sem, ha az ő tapasztalataik nyomán kialakult viselkedési, gondolkodási berögződések ugyanúgy bennünk vannak, irányítják életünket. A hagyomány embere azonban beszél/kérdez róluk, és talán ezért (is) a szenvedéssel való megküzdési stratégiái hatékonyabbak, mint azé, aki az örökölt nyomorát a tudatalattiba küldi. Nem igaz, hogy a „fejlődéssel” az emberek egyre boldogabbak („a probléma nem vész el, csak átalakul”, Joule után szabadon). A huszadik század nemzedékeiben családi tragédiák sora halmozódik, halmozódhat.

Sántha Attila verseskönyve egy család története hét generáción keresztül, egyben két háború tragédiáinak gyűjteménye, tehát nemcsak a Sántha családnak, de bárkinek nyújthat kapaszkodót, segít szembenézni a múlt tragédiáival.

„… a század/ […] / Kecskemétről hazafelé indulva / kereste a főhadtestet. // Nyilasok fogták el, / a csapatból kiállítottak egyet, / fejéhez tartották a pisztolyt, lője le / elrettentésül kiszemelt nagyapámat / – lelőtte. // Testét aztán felakasztották / egy útmenti fára emlékeztetőül / hogy így jár, / aki két világháborút végigharcol / akármelyik oldalon.”

Az ősi tudás, hagyomány, babonák világa valójában gyakorlati megoldásokat is adott: erre jó példa a kötetben, hogy a tehén tejét elcsenő tolvaj elrettentésével, egy rituáléval sikerül a tehénen véghez vitt rontást elhárítani (1945 tavaszán). Ma már tudományos cikkek sokasága is bizonyítja: a régiek bölcsessége nemcsak hitbeli, lelki, de gyakorlati hasznosságú is volt. A versek ennek kiegészítésében, példázásában segítenek.

Ebben a világban sincs végleges igazság: de van emberi emlékezet, amely több oldalról is láttatja, árnyalja a dolgokat: a gyerekeket verő, agresszor nagybácsit munkájáért megbecsült, jó embernek tartják a szomszéd falvakban (érdekes, hogy éppen miskárolással foglalkozott, vagyis állatok ivartalanításával, elsősorban a hím haszonállatok kiherélésével) (Lajos bátyám, A miskároló).

Szintén gondolatébresztők a kivándorlásról szóló versek (Attila apa, Isten hidege megfogyasztott minket). Az identitásválság, amelyben a magyar nép szenved, az összetartás hiányára, a családtól való elszakadásra vezethető vissza: nincs kinek továbbadni őseink emlékezetét, elvesznek a történetek, ezáltal valahol mi is, hiszen elődeink tudása személyiségünk része (kellene legyen). Ha nem akarjuk, hogy a tudatalatti irányítson minket, meg kell ismernünk őseink tudását. Ezáltal pedig megőrizzük elődeink emlékezetét és a valahová tartozás érzését.

Értelmetlen, ki tudja, hol történt vagy véletlen pusztulások, hétköznapi halálok gyűlnek a kötetben. De érződik, hogy ez egy természetes folyamat, a közösség életének része; és ez a mérvadó. Egy katona felesleges és értelmetlen elpusztulása nem az egyént jellemzi, hanem a hatalmat, amelynek nem számít az élet. Ez pedig ma egy nagyon fontos emlékeztető: a békétlenség, a háború oda vezethet, hogy az életed jelentése megszűnik, értelmetlen halállá korcsosul, létezésed egy kihasználható bábu szimbolikájával egyenlő.

A kötet üzenete a következő: hogy kivé válunk a halálunk után, példává-e, elrettentéssé vagy tanulsággá, azt azok az emberek döntik el, akikkel kapcsolatba lépünk, a közösség, ahová tartozunk.

 

Sántha Attila: Ágtól ágig. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)