Nem tudom, hogy a mostani világ hatása-e, esetleg azé, ami most kialakulni készül, vagy egyszerűen csak így van és volt mindig is, de mintha mindennek a játék lenne a kulcsa. A játék és az elfogadása annak, ami van.
Egy jó kapcsolat például sokféle lehet, minden ember más, nincs általános recept, de ha – és amíg – játék meg elfogadás van két ember között, akkor (addig) szinte mindent kibírnak. Egyszerű játékokra gondolok itt. Eljátsszuk, hogy nem otthon vagyunk, hanem egy kávézóban, és mint két idegen beszélgetünk az életünkről. Honnan tudom, hogy szeretjük egymást? Onnan, hogy ezek a bolond ötletek maguktól jönnek és mindkét fél benne van.
Honnan tudom, hogy ki az, akiért érdemes küzdenem, mert tényleg fontos nekem? Hogy a hülyeségei, gyengeségei, rigolyái nem idegesítenek. Tetszenek. Nevetek rajtuk, mert ettől olyan ő, amilyen, és akármilyen őrült, az enyém. A veszekedéseknek így van értelmük. Hogy játszunk és elfogadjuk egymást. Mert ilyenkor megoldhatók a problémák.
Újabb lépcsőfok ráébredni, hogy a veszekedések legnagyobb része is elsimul, amint ráébredünk, hogy nincs enyém-tiéd. Csak együtt vagyunk, mert mindketten a másikkal akarunk lenni. „Órákig tudott ülni a kádban, és végig énekelt, rettenetesen hamisan” – mondja a feleség mosolyogva. Ez a lényeg: az a mosoly. Még a dühöngés is jó, mert valami építő akkor is történik közöttünk. A hetente ismétlődő szakítás, mint egy rituálé, hálózza be a kapcsolatot. A kibékülések is a játékban oldódnak fel. „Úgy éreztem magam minden reggel, mint a gyerek karácsony másnapján. […] Az előző este kibontott ajándékok még ott vannak a fa alatt.” Aki boldog tud lenni egy párkapcsolatban, az belül sosem szűnik meg igazán gyereknek lenni. Aki játszani tud, élni is tud. Nem így kellene felfognunk az egészet? Csak akkor van vége mindennek, ha már eltűnnek a kis rigolyák, a bolondozás. Akkor beáll a változás. A hetedik évben.
Egy házasság hét éve. Erről szól a TrainingSpot társulat Zsupsz című előadása, amelyet október 25-én mutattak be a TeátRoom lakásszínházban, Bora Levente rendezésében. A két tehetséges színész, Boros Ádám és Manyasz Erika hitelesen mutatja be azt a bizonyos hét gazdag esztendőt. A bábozással összekötött színjátékuk egyszerű, és pont emiatt briliáns humora a mostani zord időkben is állandó kacagásra ingerel, miközben egyre jobban belegabalyodunk a párkapcsolat problémáiba. Kevés idő van egymásra, féltékenység, önzőség, félreértések és az első lángok lecsillapodásának folyamata alakul át lassan egymáshoz tartozássá az összecsiszolódás során, amiben a közös játék segít. A helyszín egy gyerekszoba. A közös gyerekszoba. Ahol azok leszünk, amik csak lenni akarunk, azt mondunk, amit csak akarunk. A gyerekek őszinteségével.
Elvált emberektől sokszor hallani azt a mondatot, hogy „Nem tudom, hol romlott el a kapcsolat”. Ez az előadás mintha pont ezt a pillanatot próbálná megragadni. Minden túlélhető. Minden összeveszés, minden szakítás, csak az nem, amikor elmegy a kedvünk a játéktól. Az ember sejtjei hét év alatt cserélődnek le teljesen. Hét év alatt egy teljesen másik emberré válunk. És könnyen lehet, hogy az új, megváltozott ember elveszti a gyermekségét. A rigolyáival együtt a játékot is. Miért? Elfáradt? Megunta? Másba szeretett bele? Megöregedett? Ennyit számítana a biológia? A darab nem válaszolja meg nekünk a kérdéseket. Csak annak a fájdalmát érezzük meg, azt a rádöbbenést látjuk, amikor hirtelen idegenné válunk egymás számára, és már semminek sincs értelme. A veszekedésnek sem, hiszen nincs benne élet.
A gyermekvilág és a mesei párhuzamok Lázár Ervin Hétfejű Tündérét juttatják eszünkbe. A haragtól az ember csak a hatodik fej levágása után ébred rá a Tündér szépségére, jóságára, varázserejére, szeretetére. Vagy ha nem vigyázunk, még akkor sem.
Hiába alakult minden úgy, mint egy mese a királykisasszonyról és a kövér királyról, akik együtt sütötték a folyton megszökő halat és a frittatát borozgatás közben. A különbség közte és a valóság között? Az a bizonyos utolsó mondat.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.