„Engem kezdettől fogva engedelmességre neveltek” – mondja a fiú, akit az ikertestvére csak három perccel előzött meg, ezáltal elnyerve az Adam nevet, az elsőszülöttség és az utódnemzés jogát, sőt a családi vagyont is. Tendernek csak a többi Tender nevű öcs sorsa jutott. Mert az Adam és a Tender nem név, hanem rang. Minden Tendernek tizenhét évesen el kell hagynia az egyházkörzetet, hogy szolga legyen. Mindez történik az 1990-es években.
„Tudod, hogy az embereknek miért van szükségük telefonra? Mert nem bírják elviselni egymás közelségét, ugyanakkor nem bírják elviselni a magányt sem” A külvilág ilyen. És ha kikerülsz a külvilágba le kell mondanod a csendről, meséli.
A vallási fanatikus közösség egy nap úgy dönt, eljött az idő. Tagjainak legfontosabb feladata és kötelessége az öngyilkosság lesz. „Lenni vagy nem lenni?” – teszi fel a hamleti kérdést az utolsó túlélő. De egyből hozzá teszi, ez nem az ő kérdése. Nem véletlenül. Hiszen a története egészen más, mint Hamleté. Hamlet változtatni akart az egész világ rendjén, és saját tehetetlenségébe nyomorodott bele. Kötelessége az élet lett volna és egy ország vezetése, amire alkalmatlannak bizonyult. Tender nem akar változtatni semmin, csak élni akar. Kötelessége a halál lenne. Viszont a két hősben azonos, hogy a rájuk szabott feladat túl nagynak bizonyul, nem bírnak vele. Nem a(z ön)gyilkosság miatt, hanem mert testük-lelkük lázad ellene. Kultúrájuk, neveltetésük nem képes elnyomni bennük saját személyiségüket, saját akaratukat, ellenkezésüket. Pedig Hamletet királynak nevelték, férfias, bűnt megtorló igazságosztónak. Tendert pedig engedelmességre és a legfőbb parancs teljesítésére.
Mi nagyobb bűn? Saját lelkünkkel vagy saját családunk elvárásával (Hamletet az apja uszítja bosszúra) szembeszegülni? Mindkét karakter érzi, hogy nincs joga és nem is akar halált osztani. Körülöttük mégis úgy hullanak az emberek, mint a legyek. Csupán az az egy ember nem, akit megölniük kellene. Valóban egyedül csak a családjuk szabta ki rájuk ezt a sorsot? Vagy egy feljebbvaló hatalom? Hiszen minél jobban halogatják kötelességüket, annál több lesz az áldozat, mert saját gondjuk miatt érzéketlenné válnak mások problémáira (Ophéliára és az öngyilkos segélyhívó alanyaira). Helyrehozhatatlanul megszűnik a harmónia. A rendnek ez a fajta felbomlása bennünk és körülöttünk mindig azt jelzi, hogy nem a saját utunkat járjuk.
„Tudod, mit tanultam meg? Hogy minden, amit szeretünk, elpusztul.”
Chuck Palahniuk Túlélő című könyve alapján készített azonos című monodrámát Varga Ádám. Vizsgaelőadásnak indult. Ő maga játssza Tender Brensont, aki egy zuhanó repülőgép fekete dobozának meséli el a történteket. A színészi munka briliáns.
Jerzy Grotowski, a színészképzés módszertanának egyik atyja így fogalmaz a Színház és rituálé című művében. „[…] a színész nem tekintheti a közönséget viszonyítási pontnak, de nem szabad lebecsülnie a nézők jelenlétének tényét. […] a legfontosabb, azt hiszem, hogy a színész ne a közönségnek játsszon, hanem – tudatosan – a nézők előtt, a nézők jelenlétében. […] Adja oda magát, anélkül, hogy bármit visszatartana, tárulkozzék fel, de ne vesződjék önmagával (nárcizmus).” Vagyis a jó színész az, aki úgy tudja bevonzani a közönség figyelmét, részvételét a nagy közös játékban – amit a színház jelent –, hogy reakciójukat nem iránymutatásként alkalmazza, ugyanakkor ráhangolódik. Nem engedi ki a kezéből a gyeplőt, de hagyja, hogy a lovak, vagyis a nézők felől érkező energiák a saját tempójukban vigyék el a szekeret és az utasait a célba. Ennek a fajta színész-néző kapcsolatnak legintenzívebb formája az, amikor a nézők valamiképpen be vannak vonva az előadásba. Például odaáll a színész egyikük elé, és a szemébe mondja azt, amit épp mondani kell. A néző többnyire megszeppen, óriási fegyelem és rugalmasság kell ehhez (félelmetes paradoxon) az előadónak, hogy ne essen ki a szerepből, bármilyen reakció is érkezik. Varga Ádám könnyedén rombolja le a falat a nézőtér és a színpad között, miközben mindvégig Tender Brenson marad.
Az előadás nagy előnye még a remek irodalmi alapanyag. A szöveg tele van gyönyörűen szuggesztív képekkel, mély, súlyos gondolatokkal, amit haza kell vinni, napokig rágva magunkat rajta.
„A testük felpüffedt. És bőrükön fekete foltok jelentek meg az utolsó vacsoraként elfogyasztott ciántól.” Hamlet és Jézus Krisztus halálának párhuzama óriásivá tágítja az előadás univerzumát. A magány, a halál, a túl nagy feladat értelmének és értelmetlenségének összetettsége húsba mar.
„Ha az erdőben kidől egy fa, nem csak elrohad? Ha Jézus halálát […] nem látta volna senki, akkor is meg lennénk váltva?”
Az 1980-as években komoly karriert lehetett arra építeni, ha az anyukád a mozi pénztárában dolgozott. E kiváltságos pozícióért kaphattál magyarországi kerek rágót, Kajla csokit, jugoszláv bélyeget, német vaskocsit, sörösdobozt a különféle nációktól, magyarán mindent, ami csempészárúnak számított a romániai kommunizmusban.
Ferdinandy Györgynek alighanem az igazmondás az egyik legfőbb erénye, ez segíti az emlékezésben és a szikár önvizsgálatban, így tud eljutni olyan belátásokig, amire legtöbbször kevesen lennénk képesek: „A boldogság titka! Nézem azt a gyönyörű kis öregasszonyt, és a kettőnk elrontott életére gondolok.” Az életrajz „fehér foltjai” drámai hatást keltenek, minthogy sokszor az átélt helyzetek is drámai pillanatok.
A Café Klimt közvetlenül az első világháború után játszódik, a társadalom különböző rétegeinek nőalakjait vonultatja fel. Érdekes téma, hogy a társadalmi változások, amelyek a nőknek sokkal nagyobb mozgásteret adtak, hogyan csapódnak le az érintettekben, tudják-e kezelni. Nehéz lehetett a hagyományokban, megszilárdult erkölcsi és társadalmi rendben nevelkedettként szembesülni ezzel a szabadsággal. Stabilnak tűnő falak omlottak le, ismeretlen ajtók és utak nyíltak. Izgalmas és félelmetes egyszerre.
A budai Várnegyed a főváros talán legismertebb és legnépszerűbb turisztikai célpontja megannyi lenyűgöző történelmi, építészeti, kulturális és gasztronómiai attrakcióval. A Vár felszíni látnivalói alatt azonban egy nem mindenki előtt ismert, több kilométer kiterjedésű barlangrendszer húzódik, mely több évszázad titkait rejti. A Sziklába vájt történelem – Árnyak és fények a Várnegyedben című különleges éjszakai túra egy korábban soha nem látott turisztikai látványosságot tár a látogatók elé, idén első alkalommal, október 31-én.
A Kézdivásárhelyen született szerzők (Fekete Vince, Sántha Attila, Muszka Sándor) jellegzetessége, hogy úgy tudják beszéltetni alakjaikat, mint a hétköznapokban. Most Borcsa Imola is csatlakozik hozzájuk, debütáló novelláskötete, a Magnebéhat a kisvárosi (kézdivásárhelyi?) szlenggel, nyelvjárással hitelesíti a karaktereket.
Mitikus keleti szél, zúzmarás járdaszegélyek, szalicilhó, szuszogó hajnalok, komondor-éj, bőrön elolvadó pelyhek, sustorgó záporok, véraláfutásos ég, suvadásos dombok, melyek a férfiakban éjjel mélyre szállnak, hosszú csendek, ahol a szülőföld ölébe kapva csucsujgat, s lábujjhegyen jár a szél – honvágya lesz a székely embernek, ha épp a magyar fővárosban olvassa Farkas Árpád líráját, és ezekkel a képekkel szembesül a legújabb gyűjteményes kötetében.
Hadd legyek szexista, csinos boszorkány alkotta meg ezt a könyvet. Történeteinek kép- és meseszerűsége kacéran mosolyogva hív egy másik világba, ahol bizonyos értelemben bármi lehet az olvasó. Vöröskéry Dóra debütkötete, a Röpképtelen madarak egyedülálló a maga nemében, finom iróniája, hűvössége, szókimondása nagyon élvezetes, mondatai, mondanivalója erőlködéstől mentesek.
Összetartozunk – A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve című, a 19. század végén és a századfordulón megjelent kiadványsorozat illusztrációi közül mutat be közel 60 alkotást a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása. A tárlaton olyan grafikai munkák tekinthetőek meg, amelyeket még soha, vagy csak elvétve láthatott a nagyközönség.
Adott egy fiú Borsod megyéből, egy szegény faluból. Szülei elválnak, ő az apjával Pestre kerül, ott nevelkedik, egyetemre jár, gyermekorvos lesz belőle (mint otthon maradt édesanyja), Németországba költözik. Édesanyja halálakor azonban hazamegy a szülőfalujába, mert megörökli anyja praxisát. A helyiek kedvessége, rajongása közepette hűvössége, zárkózottsága eleinte furcsa, érthetetlen. Ám ahogy telik az idő, megértjük, hogy ez egyszerű védekezés csupán, nehogy visszarántsa őt a burok, ahonnan kiszabadult.