Izer Janka: Tükör – A férfiak a fejükre estek című előadásról

2020. szeptember 17., 07:14
Forrás: Facebook/Turay Ida Színház

Többfelé hallani huszon-harmincéves nőktől egy bizonyos mondatot, egy bizonyos kapcsolatfajtára: „ezen mindenkinek át kell esnie egyszer.” Ezután érik tapasztalt nővé a nő. Aki ezt túléli, mindent túlél.

Van a verbális (és fizikai) erőszaknak egy végzetesen alamuszi formája: amikor az áldozat maga is megérdemeltnek érzi a bántalmazást, a megalázást, elhiszi, hogy ő rossz, értéktelen.

A Turay Ida Színház A férfiak a fejükre estek című előadásában három középkorú nő próbál meg kilépni az életét mérgező kapcsolatból. Három férfi kínozza, kínozta őket: a kőbunkó, a gyenge és ez a fent említett harmadik. A darab elsősorban e férfi áldozatának, a magát egy elhasznált rongynak, rakás szerencsétlenségnek, ügyetlen, ostoba kis semminek érző nőnek a traumájára világít rá. Aki úgy ismerkedett meg leendő férjével tizenhat évesen, hogy az mindig kiszedi a hajából a beleragadt rágót. A naivitásába bújt lány előtt csak akkor derül fény arra, hogy a fiú ragasztotta oda a rágógumikat, amikor az az esküvőn bevallja neki. Gyönyörűen kézzelfogható, nonverbális megnyilatkozása ez annak, ami egy ilyen kapcsolatban történik. Ahol a bántalmazó fél (jelen esetben a férfi) megmentőnek mutatja magát. Tárgyilagosan megállapítja például, hogy túl széles a nő csípője. De ne aggódjon, mert ő, a hős férfi, így is szereti. És még sorolhatnánk.

Az áldozat önbizalma fokozatosan omlik össze, a barátnőit és barátait fokozatosan elveszti, mert azok figyelmeztetni akarják, kirángatni ebből a bántalmazó kapcsolatból. Hiába.

Mígnem eljön az a pont, ahol megérzi, hogy vagy most megszökik, vagy örökre ebben az alárendelt, megalázott szerepben marad. Végtelen erő és bátorság kell ahhoz, hogy valaki megtegye az első lépést afelé, hogy kikerüljön ebből a kapcsolatból. A darabban a fókusz egy ilyen szelíd, önmagát elvesztett nő kilépőjén van.

De nem hangsúlytalan a két másik főszereplő történetszála sem: az elnyomott okos asszony kapcsolata a kőbunkó pasival, aki számára nem ember a nő, inkább háziállat, akit idomítani kell. Meg az erős, vagány nő kapcsolata a gyenge férfival, aki a házasságban beállt repedést hagyja tágulni s magányában egy másik nő hálójába gabalyodik.

Egyszerű, közhelyes történetnek tűnnek, a darab nem is megy sokkal mélyebbre, de ez nem baj, életszerűségében így is elég felkavaró. Ma a házasságok legnagyobb része tönkremegy, rettenetesen kényes téma ez. A megjelenített férfitípusok, viselkedésmódok pedig gyakoriak. Ugyanakkor, ha nem is megy mélyre, a felszínen sem marad az előadás, le-lebukik a víz alá a színészi játék hatására.

A válásterápiát vezető Nyírő Beáta, a három főszerepet játszó Sztárek Andrea, Détár Enikő és Xantus Barbara remekelnek a színpadon, az ő játékuk által válik hitelessé, húsba vágóan őszintévé az előadás. Győri Péter, Frech Zoltán és Fehérvári Péter, az exférjek markáns karakterei élénken idéznek fel veszélyes, ismert jellemvonásokat.

Fiatalként is hasznos az előadás, mert figyelmeztet: az apró jelek milyen jelenetekké fajulhatnak, ha nem vigyázunk.

A mondanivaló súlyosságát a zene, az ének és a tánc könnyíti meg. A nyomasztó gondolatok között levegőt kap a néző a dalokban, hogy végül mégis mosolyogva távozzon, miközben nem hagyják nyugton az emlékek. Ráismer a darab jeleneteiben saját élete szituációira. Mintha azok tükörképek lettek volna.

A színház a színházban játék kétszeresen működik itt. A pszichodráma mint terápiás eszköz megjelenik a darabban, segítve a főszereplőket válásuk, válságuk kezelésében, tükröt tartva saját életük elé. És szinte észrevétlenül a darab ugyanezt teszi a nézővel is. Legyen akár húsz-, akár hatvanéves az illető.

Akaratlanul is Shakespeare Hamletjének egérfogó-jelenete jut eszünkbe. Ahol a színdarabbeli színdarab felfedi a gyilkost. Igaz, itt nem apánk haláláról, hanem egy párkapcsolat összeomlásáról van szó.