Juhász Attila: Egy befejezetlen gyermekkor krónikája

2022. április 06., 09:47

„Nincs részleges bűnösség, mert nincs részleges bűncselekmény sem. Vagy bűncselekmény valami, vagy nem, vagy emberséges, vagy embertelen. Nem nyílik középút senkinek, a magyaroknak sem.”

Számomra a Belgrádi Kör tagjaként vált ismertté a dramaturg Đorđe Lebović neve és személye, aki azon értelmiségi csoport tagja volt, amely a kilencvenes évek balkáni, nacionalista őrületének kezdetén is a józanságot hirdette. Az eszement nacionalizmus eluralkodását már nem várta ki, 1992-ben elhagyta az országot, 2000-ben visszatért, de élete nagy regényét az emigrációban, majd hazatérte után is, haláláig folytatta. Auschwitz-túlélő, aki a múlt század kilencvenes éveiben a számára ismert, ismétlődő ingerekre válaszolva kezdett bele a Semper idem című művébe, mert vallja, hogy van, ami mindig ugyanaz, nevezetesen a butaságon alapuló nemzeti gőg és felsőbbségérzet, amely újra és újra táptalajra talál Európának oly sok szegletén.

A regény a szórványosan felbukkanó gyűlölet magvainak szárba szökkenését és kibontakozását szemlélteti egy, a magyar kultúrához, neológ zsidó családba tartozó fiú fejlődésén keresztül. Mondhatjuk azt is, hogy családregény, illetve olvashatjuk regényes emlékiratként is. A mű hátterében a náci eszmék árnya és megvalósulása lappang, ami lassan, de biztosan bontakozik ki a regény folyamán. És az egyszerű emberek közönyössége hagyja mindezt…

Akárcsak a kilencvenes évek sovinizmusát.

Mert mindig ugyanaz…

Nem a holokausztról mesél a regény, de az egész művet annak kísértete lengi körül.

Mennyből a pokolba jut az egyes szám első személyű narrátor, a főhős, a kisgyermek György, aki kamaszként jut el a deportálásig. Ahogyan erősödik a kizárólagosság, úgy szűkül az élettér. Eltűnik a normális élet tere abban a pillanatban, amint az értelmes emberek normális reakciója megszűnik, ezzel egy időben eluralkodik a hallgatás közönye.

A harmincas-negyvenes évek Zágrábja, majd Zomborja elevenedik meg Lebović regényében. Szülei válása a gyermeki mennyország lehetőségét adja. A zágrábi nagynéni szárnyai alatt kezd magára eszmélni a főhős gyermek, miközben anyja a harmincas évek Jugoszláviájának Horvátországában keresi a boldogulást. Találkozik a gyűlölettel, amely „nem más, mint a nagy, megmagyarázhatatlan gonoszság tükröződése”. Balesetet szenved, anyja ismét férjhez megy, így a főhős visszakerül zombori nagyapjához és a színházi rendező apa közelébe.

Látnoki álmok gyötrik, találkozik a halállal, máskor pedig soha nem látott apai dédapja jelenik meg előtte a közelgő holokauszt vízióiban. A főhős álmaiban látnoknak tartott őse a történet szövedékének tragikus előhírnöke szerepében bukkan elő.

Történetei vannak a regénynek az igazságosságról, az igazságról, a jóságról, a szerelemről és a halálról. A Kulturbund megjelenése és erősödése hatással lesz a közösségre, mint ahogyan az újvidéki razzia, de a hideg napokat is személyes tragédiaként éli meg. A zsidó közösséget megerősíti a kirekesztés. Magára talál és a közösségébe kapaszkodik ebben a helyzetben az ember. Igaz, a közösség önmaga hibáztatása és a magában való hibakeresés, mint önmarcangolás, a zsidó emberek körében is megjelenik. A regény írói alteregója is gyakran teszi fel a kérdést, vajon mivel vagyunk rosszabbak, esetleg jobbak, honnan ered ez a gyűlölet, míg végül eljut oda, hogy „a remény az egyetlen dolog, ami még maradt nekem”. Mint ahogyan a zsidó közmondás is tartja: Elveszett pénz – semmi nincs veszve. Elveszett idő – sok minden elveszett. Elveszett remény – minden elveszett.

Visszatérő motívuma a regénynek a kék füzet, amelybe jegyzetek készülnek. Ebbe gyerekként rögzítette a számára meghatározó idézeteket és bölcseleteket, a vele történt események függvényében a fejezeteket záró gondolataival, majd később, felnőttkori kiegészítéseivel a történésekre reagál, illetve időben és térben is görbe tükröt ad a regényen belüli elbeszéléseknek. Rezonálás és csattanó, az elmondottak groteszk rezüméjét adják ezek a kommentárok.

„– Az Isten nem mindenható, hanem egy tehetetlen öregember, akinek fogytán az ereje – mondom hidegen, mintha a moziműsorról beszélnék. – Vak, süket és néma.” A megélt kilátástalanság mondatja a főhőssel ezeket a mondatokat.

„Az antiszemita nem meggyőzhető és nem lehet jobb belátásra bírni. Hivatkozhatunk a lelkiismeretre, a tízparancsolatra, a felebaráti szeretetre, mit sem ér, a butaság lesújt, mint a bárd” – hangzik el a gyermek főhős eszmélései közepette.

Semper idem című regényt áthatja a közép-kelet-európai világlátás, a groteszk és ironikus gyermeki és emberi eszmélés és optimizmus. A mindig ugyanaz dokumentálása…

Sokat idézett regénye a kortárs szerb irodalomnak, és sikeresen már színre is vitték.

 

Đorđe Lebović: Semper idem. Fordította Radics Viktória. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2021

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)