George R. R. Martintól származik az idézet, miszerint: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal.” Százdi Sztakó Zsolt Életem történetei – Első ötven évemből című könyve anekdotikus gyűjtemény, melyeknek segítségével megismerhetjük egy önmagát „zakkant, álmodozó, önjelölt világmegváltóként” jellemző író megpróbáltatásokkal teli útját az önelfogadás felé.
A kötet megírására egy internetes pályázat sarkallta, mely keretében a személyes történelem (oral history) kategóriájába illő művek megírására buzdították az alkotókat. Százdi Sztakó Zsolt azt tűzte ki célul, hogy eddigi életének meghatározó élményeit különleges módon ragadja meg. Az alkotó szerint ugyanis „a szerző annál nagyobb aljasságot nem követhet el az olvasóval, mint hogy önhatalmúlag oldalakat ír tele csak azért, hogy ezen a perverz módon élje ki a grafomániáját. Ezeknek a szerzőknek bizonyosan külön bugyruk van a pokolban.”
Rövidke, fürgén áramló szövegrészletek alkotják az egész kötetet, mely három részből áll. Az első, Százd című szakasz jelen és múlt közt hullámzik. Itt bontakozik ki a könyv meghatározó témája, a betegség és a fi zikai gondokkal való együttélés. A mű szerzője rejtélyes betegség áldozata, hétéves korában lebénult, és mindent újra kellett tanulnia. Az orvosok képtelenek voltak releváns diagnózist felállítani. Fájdalmas és veszélyes vizsgálatok követték egymást. Lemondtak a főhősről, de hála a rendszeres rehabilitációnak és családja megtartó erejének, életben maradt. Sőt, elektromos tolókocsi segítségével viszonylagos mobilitásra is szert tett. Állapota ellenére, mely „leginkább egy életfogytig tartó börtönre hasonlít”, az önsajnálat luxusa, a bánatos passzivitásban való elsüllyedés helyett tevékeny életet él. Sorait áthatja szülőfaluja és az irodalom szeretete. Erőt merített a közösség, a valahová tartozás érzéséből, miközben a művészet áthatotta mindennapjait.
Az Életem történetei második részében a szerző a kovácsfalvai NRC-ben (Nemzeti Rehabilitációs Centrumban) szerzett élményeit foglalja össze megmosolyogtató, néha elgondolkodtató, személyes formában. Ápolók és ápoltak elevenednek meg, megismerhetünk egy zárt, különös világot.
A kötet harmadik része (Somorja) a legkurtább, de a legtöbb árnyalatot felvonultató szakasz is. A szerző családja a közlekedés megkönnyítése és a kulturális élet elérhetősége miatt Somorjára költözik, ahol új barátságok és élmények gazdagítják az író életét. Kiemeli Pogány Erzsébet jótékony hatását az életére (az ő emlékének ajánlotta az egész kötetet is). Bemutatja első íróolvasó találkozóján szerzett benyomásait, a büszkeséget, melyet az őt támogató emberek irányában érzett, és a vágyat, hogy munkásságával és sorsával olyanokat inspiráljon, akik hasonló sorsúak.
Az Életem történetei nehéz témákat dolgoz fel, ugyanakkor a humor és a változatosság okán élvezetes olvasmány. Kiváltképp motiváló lehet azok számára, akik egészségügyi gondjaik ellenére és ezekkel együtt is teljes, gazdag, tartalmas életet akarnak élni.
Sztakó Zsolt: Életem történetei – Első ötven évemből, Madách, 2020
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)
Füst Milán azzal, hogy Störr nevében ad címet a regényének, egy olyan megfigyelői pozíciót foglal el, melyből, ha sikerül, a teljes folyamatra rá lehet látni. A könyv lassan nyolcvan éve tartó sikere, az, hogy mind a mai napig alkotók, művészek lépnek közel hozzá és próbálják a maguk nyelvén újramondani Störr és felesége történetét, azt mutatja, hogy Füstnek sikerült mindez.
A hűtlen feleség által újra rácsodálkozhatunk népi kultúránk, hagyományaink gazdagságára, páratlan zenei, táncos és történelmi örökségünkre. Ám a bűnügyi táncdráma rámutat arra is, mindezek ellenére sem vagyunk legyőzhetetlenek – ha az ellenfelünk a szerelem…
Minden háború átkos esemény az emberiség számára, még ha némelyiket igazságosnak is véljük. A történelem mégis legfőképp háborúk sorozata hosszabb-rövidebb békeidőszakokkal. A történelemkönyvek szerzői pedig több évtizedes békés fejlődést rendszerint rövidebben foglalnak össze, mint néhány év háborús vérengzéseit.
A kötetben a művész 160 festménye jelenik meg 110 dokumentumfotó mellett, plakátok, borítók társaságában. A kettős jubileumi album annyira meglepte az egyik magyarországi könyvterjesztőt, hogy szerzőjeként Máriás Béla helyett dr. Máriás Antalt, kiadójának pedig a Kossuth Kiadót jelölte meg. (Egyiket sem találta el.)
Ugyanazt gondoljuk-e magunkról, amit mások gondolnak rólunk? Változik-e, ha igen, mennyit a nemzetkarakterológia az idők során? Egyebek közt ezekre is választ kaphatunk a Székely Könyvtár könyvsorozatban megjelent A székelyek (rólunk írták) című antológiából, amelyben nem székely (magyarországi, angol, francia, szász, román stb.) szerzők vallanak arról, milyennek látják a székelyt.
Amerika jelenkori irodalmának egyik legjelesebb képviselője, aki nem kevés vesződéssel jutott el a csúcsra, annak ellenére, hogy már fiatalon feltűnést keltett. Cormac McCarthy (1933) olyan világokat jelenít meg műveiben, amelyek ugyancsak próbára teszik az olvasók idegeit.
Egy átfogó, részletgazdag, sokak alapos, komoly kutatómunkáján alapuló képes kincsestárat, rendhagyó útikalauzt vehet kezébe az olvasó. Markáns képet, összegzést kaphat arról, hogy mi mindent hagytak ránk nagy, neves és névtelen elődeink a szellemi kulturális örökség terén, amit mi híven őrzünk, belakunk, tartalommal töltünk meg.