Juhász Kornélia: Töprengésre csábító

2021. április 07., 07:26

Gyakoriak az olyan alkotások, melyek célja az, hogy a befogadóik érzelmeivel játszanak. Szíveket dobogtatnak, öröm vagy bánat könnyeit csalják a szemekbe, az ember lelkét végigcibálják az érzések hullámvasútján, és ezt sokan élvezik. Szerencsére azoknak is tudok valamit ajánlani, akiknek nagyobb gyönyörűséget okoz, ha az elméjüket dolgoztatja meg egy mű. Szalay Zoltán regénye, a Faustus kisöccse, mely a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben, pontosan olyan alkotás, mely igényli az elemzést, az értelmezést.

Ez a mozaikszerű epizódokból kibontakozó regény többféle témát és jelentésréteget mozgat meg. Főhőse, egy névtelen szlovákiai magyar író életútját követve nyerünk betekintést a rendszerváltás előtti és a bársonyos forradalommal beinduló „új léthelyzetbe”. Azzal, hogy egy művészember szubjektív élményeinek szemüvegén át láthatjuk az eseményeket, elmarad az történelemkönyv-szagú hangulat, hogy mindenről mindent pontosan tudunk, és teljes mértékben értjük a helyzetet. Darabos, épp ezért érdekes megoldás.

A regény szavakkal megragad egy korképet, de mire belefeledkeznénk az általa megragadott világba, lépten-nyomon jelzéseket kapunk, hogy a karakterek is csupán szövegi elemek. Minden tettükkel, történetalakító szerepükkel és megragadott személyiségjegyeikkel a szöveget szolgálják. John Fowles és Jorge Luis Borges alkotásait megidéző megoldás ez. Ügyesen belekényszeríti ez az elmejáték olvasóit egy képzeletvilágtól elidegenített, elemzői helyzetbe. Ahogy a címe is utal rá, olvashatjuk egyfajta Faust újragondolásként is. A kelta regét Goethe könyvdrámája terjesztette el a köztudatban. Alapkoncepciója, hogy Faust a tudásért eladja lelkét az ördögnek, majd hatalmas árat kell fizetnie érte. A Faustus kisöccsében a szlovákiai magyar író alkotásra fordítható időért cseréli el az életében megjelenő szeretetet, működő emberi kapcsolatokat. A regényben végig ott lebeg a kétely, vajon a paktum valóban megköttetett vagy a túlfeszített írói képzelet játszik a főhőssel. Végig lebegtetett kérdés, vajon természetfeletti hatás vagy önsorsrontás tanúi lehetünk? Épp ez a feloldhatatlan kettősség teszi lehetővé, hogy anti-fejlődésregényként tekinthessünk a Faustus kisöccsére. Ha vetnek egy pillantást a kötet borítójára, összezavaró lehet: ördög helyett egy vízből kiemelkedő bálnafarkat láthatunk. Hogy jön ez ide? A könyv egyik látszólag jelentéktelen, később annál fontosabbá váló mozzanata, hogy a szlovákiai magyar író fiatalon ír egy leviathánról szóló novellát, melyben a főhős a képzelet erejével szembenéz félelmeivel és győzedelmeskedik, követi az igazi életcélját szimbolizáló leviathánt. Az írás folyamata élvezetet okozott Faustus kisöccse főhősének, de a szöveg csak úgy elkallódik, mivel akkoriban a szlovákiai magyar sors megragadása volt a fő alkotói feladat. Az élvezetből, szívből való írástól a főszereplőnk lassan vánszorgott a megfelelési kényszerből való íráson, a polgárpukkasztó tollforgatáson át a kapkodó bizonyítási vágy hajtotta alkotás felé, miközben érzelmileg és testileg leépült. Hibáztathatta az ördögöt is, persze, de ő volt az, aki a saját leviathánja helyett másra fókuszált.

Ez a regény, annak ellenére, hogy kabátzsebbe csúsztatható méretű, alaposan megdolgoztatja az elmét. Nem ad kész, egyértelmű válaszokat, tehát megadja a könyv világának szereplői számára ellehetetlenített valódi szabadságot befogadói számára. Csak az olvasón múlik, hogy a regény mely olvasatát preferálja.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)