A történelmi regény, történelmi fikció az irodalmi műfajok királynője, ha maradéktalanul jól csinálják. Ha középszerűen csinálják, és billeg a korona a nemes fejen, úgy is mélységes szellemi élvezet a múltban bolyongani a tudományos tények, a kollektív emlékezet, a szerzői fantázia és saját képzeletünk segítségével. Hiába viszi túlzásba például a nagyipari lektűríró, Ken Follett az akciót (három oldalanként szex, erőszak vagy nemi erőszak) A katedrálisban, a középkori angol helytörténet, építészet-, egyház- és mentalitástörténet izgalmas láttatása vitathatatlan érdem. Hiába unalmasak az elbeszélő főhős vallomásos monológjai önnön kiválóságáról Robert Merle Francia históriájában, a regényfolyam a hugenotta vallásháborúk idejének szintén részletes (különös tekintettel az orvoslástörténetre), örökbecsű krónikája. Hiába válik egyre monotonabbá regényről regényre Mika Waltari hőseinek melankóliája, mizantrópiája, élet- és nőundora, az évszázadokon átívelő empátiát és bölcsességet látva fejet hajtunk előtte. Persze ez ízlés és főleg életkor dolga. Személyes kedvencem a nemzetközi színtérről Maurice Druon Az elátkozott királyokkal, hazánkból pedig Kodolányi János, aki az Árpád-kor magyar nyelviségének (lehetetlen – vagy mégsem?) visszaadásával folytatott páratlan kísérleteket a Julianus barátban, A vas fiaiban vagy a Boldog Margitban. A nyelvi játék persze ínyenceknek való élvezet – ha a mostani fiatalok többségéhez keressük az utat, olyan szerzőt válasszunk, aki mai nyelven szól az olvasóihoz. Mint Gál Vilmos, a Báthory – A korona ára szerzője.
A kenyerét egyébként történészként kereső író saját kedvenc olvasmányaiból merít, a ma (Bán Mór munkáit leszámítva) szinte nem létező történelmi-ifjúsági regényekből, mint például a tini szereplőket felvonultató A Vöröstorony kincse Hollós Korvin Lajostól, de hatással volt rá Passuth László (ő is írt regényt Báthory Istvánról, amit írás előtt Gál szándékosan nem olvasott el), a Rákóczi hadnagya Barabás Tibortól, vagy Gárdonyitól a halhatatlan Egri csillagok.
A Báthory koncepciója olvasóbarát: az ismert történelmi alakokat alulnézetből látjuk, többségükben fiatal szereplők szemével. Az ő vágyaik, küzdelmeik, szerelmeik, lovagi vagy orvosi tanulmányaik és előmenetelük viszik előre a cselekményt a történelmi szükségszerűségek és disznóságok sodrásában. És persze mindnyájuk sorsa kellőképpen fordulatos, titkokkal, cselszövéssel és ármánnyal fűszerezett. Báthory Istvánt ritkán pillantjuk meg, a regény nagy részében afféle titkos mozgató (akár csak az egész korabeli Európa hatalmi egyensúlya törököstül, németestül, franciástul, tatárostul). Amikor mégis, markáns és masszív a figura – Gál nehéz döntésektől nem visszariadó, tanácsot kérni és megfontolni nem szégyellő, becsvágyó, de bölcs belátással is bíró szellemi-katonai vezetőt skiccel föl, akit jól dokumentált (rendszeresen levelezett külföldi orvosokkal mániásan vizsgált testi állapotáról) hipochondriája hoz emberközelbe. Gál a történész-kutató alaposságával és a valódi író játékos, könnyed gesztusaival mutatja be címszereplőjét – például a lovakhoz és az öltözködéshez való, uralkodói személytől szokatlanul féloldalas hozzáállásával: hősünk ugyanis, ha nem épp reprezentatív eseményen vesz részt, egész igénytelenül öltözködik, miközben lószerszámra vagyonokat költ.
Magyar történelmi regény talán még nem is merült el ennyire a kor orvostudományában, mint a Báthory. Két doktor főhős is akad, akár Merle említett regényfolyamában, azonban Gál fegyelmezetten tartózkodik a túlhömpölygetett epikától, ha már egyszer elhatározta, hogy az ifjúságnak fog mesélni.
Kedvenc jelenetem, amikor az orvosnak tanuló hős épp a fejedelmi udvarban túszként féktelenkedő Balassi Bálint fejsebét próbálja ellátni: „...Mózsi az efféle sebesülésekhez használt pengeéles kését ecetbe mártotta, majd se szó, se beszéd nekilátott a seb felnyitásához. Balassi felordított fájdalmában, és teljes erejéből sípcsonton rúgta Mózest, akinek könnybe lábadt a szeme a fájdalomtól.
– Az anyád úristenit, kirurgus! – üvöltötte az ifjú vérben forgó szemmel. – Miért nem szóltál, hogy máris elkezded? Szarevők vagytok mind, és hullagyalázók!
[…] Néhány perc elteltével Mózes folytathatta munkáját, szerencsére közben a lenyelt alkohol kezdte tompítani Balassi érzékeit.
Mózsi a felnyitott sebből akkurátusan kinyomkodta az összes váladékot, majd ecettel kitisztította a sebet. Az ifjú főnemes erőteljesen káromkodott közben, sőt egy ízben újra megpróbált belerúgni a tudákosba, de az már számított erre, és ügyesen kitért előle. Az ecet után gyógyfüves főzettel is lemosta a jókora, Balassi homlokától feje búbjáig tartó kardvágást, amely csupán azért nem oltotta ki az életét, mert a kard pengéje kifordult vágás közben, így aztán szerencséjére kemény koponyáján megcsúszott.”
Az érzékletesség és lendület a könyv vége felé törik meg kissé: a lengyel királyválasztás előkészületei, a komplikált politikai-jogi helyzet szenátussal-szejmmel bizony próbára teheti az addig párbajokkal, lovas üldözésekkel, gyilkossággal, erotikával elbódított olvasók türelmét. De egyrészt a könyv egésze (és a készülő folytatás) kedvéért ennyit mindenki kibír, másrészt, ha vannak még hozzám hasonló, polonofil olvasók a Kárpát-medencében, akik polcán díszhelyen van Henryk Sienkiewicz, és álmukban kozák bajszuk nő vagy három fejet vágnak le egyszerre, mint a Tűzzel-vassal hősei, annak a lengyelországi rész is ugyanolyan élvezetes lesz, mint a többi.
Gál Vilmos: Báthory – A korona ára. Rézbong Kiadó, 2019.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. március 7-i számában.)
