A Szlovákiai magyar szép irodalom a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) évről évre megjelenő antológiája az idén is reprezentatív látképét adja a felvidéki magyar irodalomnak. A 250 oldalas könyv harmincegy kortárs szerzőt számlál. Az alkotók neve nem csupán a Felvidéken csenghet ismerősen, hanem Magyarországon is: a legtöbbjük számos könyvvel, műfordítással, publicisztikával, díjjal rendelkezik, így nem túlzás azt mondanunk, hogy állandó oszlopai ők a felvidéki magyar irodalomnak, egyúttal ápolói, életben tartói is. Mindezek fényében talán nem véletlen, hogy a könyvben az 1970 előtt született alkotók vannak túlsúlyban, ám meg-megjelennek a 1980 utániak is, ami azt mutatja, hogy utánpótlás igenis van.
Jelen recenzió terjedelmi korlátai miatt szerzőről szerzőre, írásról írásra meglehetősen problémás lenne külön kitérnünk, azt azonban elmondhatjuk, hogy a benne szereplő írások sajátos szűrői a valóságnak: egy nagy egész mozaikdarabkái, egy nagy egészé, melyben egyaránt helyet kap a léthez való filozofikusabb, mélyebb, valamint a látszatra felszínesebb, játékosabb közeledés. A könyv témája – ha lehet ilyenről beszélni egy antológia esetében – e megállapítás ellenére mégsem valamiféle elvont ontológia, hanem közhelyesebb szóhasználattal élve az élet maga, annak több nézőpontból való megragadása akár hiten, akár mítoszon, nemzeti öntudaton, különféle mozzanatokon és képeken, gyermeki és alternatív világokon keresztül. Külön említést érdemel, hogy némely írás világosan hordozza magában a felvidéki magyarság nyelvhasználatának jellegzetességeit, különleges ízt adva az olvasmányélménynek.
Egy antológia esetében gyakran kihívás meghatározni a válogatás szempontjait. A fentiekből is kirajzolódhat, hogy a kötet talán legnagyobb erénye a sokszínűség: nem egy kijelölt irányvonalhoz igazodik, hanem igyekszik minél többet és többfélét mutatni. Találunk benne verset, novellát, regényrészletet, a kínálat meglehetősen széles körű: az intellektuális költészettől a történelmi és misztikus írásokon át a könnyedebb, „hétköznapibb” novellákig, és még sorolhatnánk. Ebből fakadóan olvasók széles rétegét képes megmozgatni, ami egy verses- vagy novelláskönyv esetében is nagy kihívás, a kissé háttérbe szorított antológiák esetében pedig még nagyobb.
Minden fejtegetés ellenére a könyv legfontosabb üzenete talán mégis az, hogy szlovákiai magyar irodalom van, és lesz, ami egy kisebbség szempontjából a létezés tanúbizonysága. Amíg egy ilyen antológiát kezünkbe vehetünk, nincs okunk aggodalomra.
Szlovákiai magyar szép irodalom (szerkesztő: Nagy Erika), SZMÍT, Dunaszerdahely, 2023
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.