Kopriva Nikolett

Mese a bogarakról és a madárról

Amikor a bogarak bejöttek a városba,
elsötétült az ég.
Tompa szirénahang telepedett a háztetőkre.
Az emberek pincékbe bújtak
a skorpiók, százlábúak és vöröshangyák elől,
de azok fölmásztak a várhegyre,
beszivárogtak a vár falaiba,
megmérgezték a kertet.

Kopriva Nikolett

Mama és az angyalok és más versek

Mama azt mondta, olykor az angyalok is
a senkiföldjén üvöltenek,
mint te vagy én.
Hiába kérdeztem,
kikből lesznek angyalok,
nem felelt, arca sem rándult,
csak kötötte tovább a lila szvettert,
amiben évek múltán elaludt.

Ilyés Krisztinka

Számomra a művészet a tisztaságot jelenti – beszélgetés Kopriva Nikolett költőnővel

Az idei KMI 12 Szerzőbár nevei között láthatjuk Kopriva Nikolettet is, aki nagyon fiatalon tudhat maga mögött olyan eredményeket is, mint az Irodalmi Jelen vagy a Magyar Írószövetség Debüt-díjai, de a Móricz Zsigmond-ösztöndíj is sokban segítette versei megszületését. Az év elején már a második kötettervét is leadta, mely az előzőnek egyfajta folytatásaként lesz olvasható. A költőnőt a KMI által szervezett programokról, a képzőművészet és az irodalom összjátékáról, és a jövőbeli terveiről is kérdeztük.

Kopriva Nikolett

Ha másvalaki

kint remegett a híd.
az emberek a fákon ültek,
a törzset ölelték, ingtak
az ágakkal és falevelekkel.
hamisan énekelt a toronyóra.

Ilyés Krisztinka

Bennünk van az élet összes rezdülése, avagy Kopriva Nikolett Amire csak a fák emlékeznek című verseskötete

Kopriva Nikolett debütkötetét tavaly tarthatta először kezében az olvasó. A költőnő kifinomult verspoétikája az emberi lét feltárásának különböző útjait járja be, s egyben ez az énkeresés újfajta világértelmezésnek lesz az eredménye. Kopriva a verseiben felforgat, felkutat, kiönt és magába önt, világokat csúsztat egybe – azt mutatja meg, miként válik eggyé a természet és az ember létezése, hogyan nem lehet elképzelni az ént, keresi a múltban és jövőben jóslatként megmutatkozó álombeli járatok bugyrait.

Kopriva Nikolett

Az ablakban álló fa

Az ablakban álló nagyszemű diófa
lassan bekúszott a házamba.
Ágai megölelték a falakat, asztalt,
széket, zongorát.

Kopriva Nikolett

Versek

Láttam Walt Whitman arcát
egy pocsolyából vigyorogni
Vele mentem az úton
és amikor elfáradtam a hátán vitt

Kopriva Nikolett

Versek

Testemről leválik az árnyék, táncol a falon.

Kopriva Nikolett

Versek

Az erdő fái csillognak, reszket a föld,
a szomszédban épp meghal valaki,
a tükröket letakarom.
Harangoznak.

Kopriva Nikolett

Elhal a zaj, emlékezik

Rohanunk haza, újrarendezzük a szobákat,

holnap ne zúzzon szét a huzat minden poharat, tükröt,

az órát a falon; megjegyezzük, mi hol áll, hol állunk mi…

Aztán hajnalban útnak indulunk,

még deres az útszegély, a fákban szobrok méltósága.   

Helyőrség

Megjelent Kopriva Nikolett költő első kötete

A természet és az ember, a külső és a belső összeolvadása; a hiány, az elidegenedés, a belső csend ötvözete Kopriva Nikolett Amire csak a fák emlékeznek című verseskötete. A költővel Izer Janka beszélgetett a Bárka folyóirat oldalán, a Bárka Online-on.

Szalai Klaudia

Versek a természet nyelvén – Beszélgetés Kopriva Nikolett költővel

A Kárpátaljáról származó fiatal költő, a Debüt-díjas Kopriva Nikolett költészetének sajátossága – a természetnyelvűség mellett – a szabad ihletésű, spontán született versek. Műveiben az olvasót a szabad asszociációk szárnya repteti sorról sorra. Kopriva Nikolett kötete számomra a szabadság, a természet és a családi összetartozás megtestesítője, amelyben könnyedén elbújhatunk a világ gondjai elől.

Pál-Lukács Zsófia

„Percenként törik meg a lét” – Kopriva Nikolett debütkötetéről

Ha filozófust kellene társítanom Kopriva Nikolett Amire csak a fák emlékeznek című debütkötetéhez, azt mondanám, hogy Plótinosz, ha képeket kellene keresnem hozzá, azt mondanám, hogy Salvador Dalí.

Kopriva Nikolett

Munkács

Egyszer árnyak csorogtak le a hegyről.
A híd lába mögé bújtunk, azt hittük,
az erdőből jönnek fölégetni a partot.
Homlokunkon zsibbadtak az erek.

Kopriva Nikolett

Versek

Így kiférünk a kapun, lépésünk nem
az erdőbe ér, ahol csak leszaggatnánk a fák
ágait, megtaposnánk a csipkebokrot.
Napokkal később találnánk haza,
már megközelíthetetlen volna a ház.
Itt senki sem mer túl soká távol maradni,
de nem mondja ki.

Kopriva Nikolett

Versek

Nem zavar, ha a dér kivágja az arcom –

van helyette másik.