Kudelász Nóbel: Kiírhatjuk-e magunkból a tragédiát?

2022. március 26., 09:32

Jó prózáról akkor beszélhetünk, ha a történet mondatról mondatra szervesen épül fel, ha olvasás közben úgy érezzük, minden mondat egyetlen lehetséges folytatása az előzőnek, és mindegyik előbbre viszi a történetet. Regős Mátyás kisregényében jórészt ilyen mondatszerelvényeken utazunk Erdős Vili, egy érzékeny, fiatal fiú lelkivilágába.

A kötet – az olvasó értékes idejét nem vesztegetve – repülőrajttal indul: már az első oldalon tiszta, hogy valami nem tiszta, Erdős rémisztő tartalmú, névtelen levelekkel riogatja osztálytársnőit, utál mindenkit, nyomasztja, hogy a Fradi képtelennek látszik a másodosztályból az elsőbe feljutni, nem hord füzeteket magával, csak focimagazint, amibe jegyzetelget; egy ilyenből tudja meg osztályfőnöke, Kenéz tanár úr, hogy renitens diákja nem egy jó illatú, heteroszexuális személynek tartja őt. A büntetés nem marad el, de meglepő módon nem szokványos retorzióként, hanem sorfalat megkerülő ívben becsapódó, váratlan és védhetetlen telitalálatként érkezik. Erdős büntetése az, hogy – ha már annyira jól megy neki az írás – írjon egy fogalmazást élete legszebb, legjobb történetéről, van rá egy hete.

Hogy ettől miért lesz annyira dühös a kissrác, hogy a már szétvert fiúvécét tovább rombolná, az nem egészen világos, ezen a ponton még nem. Bár Erdős azonnal megérti, hogy Kenéz a „lelki térképét” szeretné az írás által látni, szentül megígéri magának, hogy azt nem mutatja meg neki. Ennek ellenére, ahogy a cselekmény halad, épp ez történik, egyre inkább kiadja magából a sérelmeit – talán mert annyira kikívánkoznak belőle, hogy egyszerűen nem tudja magát visszafogni? Vili dacossága Kenéz tanár úrral szemben szinte a regény végéig megmarad, sajnos kevésbé kidolgozottan, csak zsigeri, gondolatban mantrázott becsmérlő kifejezések szintjén, nincs ugyanis egy ütősen körvonalazott konfliktus, ami ezeket indokolttá tenné. Kenéz alakja is elég halvány skicc csupán, de azért idővel ki tudjuk következtetni: a dörzsölt pedagógus kiszagolja a srác tehetségét, és burkoltan így bátorítja.

Miután Kenéz tanár úr közli, hogy Vili a bűnét írással törlesztheti, következik a kisregény talán legfontosabb, legerősebb és legszebb másfél oldala Erdős dilemmájáról (jól hallhatóan kisuttog az író a sorok közül): mennyire nehéz kérésre írni, és mennyire hatványozottan nehezebb ez a kihívás, ha valami szépről, jóról kell írni. Vili, akinek büntetésből muszáj írnia, a feladatot annál inkább körülményesnek találja, mert olyan emberek gyülekezeteként látja az őt körülvevő világot, akik egytől egyig elbuktak: „ott van nekik az élet, abban sem tudnak helytállni”. Ezek a mondatok adják meg a kisregény súlyát.

Erdős Vili kijelöli a nyomvonalat, „legyen valami dráma, lehetőleg semmi szerelem”, a kisregény innen kezdve két szövegtestre és két idősíkra tagolódik: egyrészt haladunk a Vili fogalmazásában kibontakozó múltbeli eseményekkel (valójában novellafüzér a kisregényben), megismerjük Tikit, az egyetlen szereplőt, aki barátja, idővel talán lelki társa is lehet az érzékeny, rendkívül intelligens Vilinek. Ezt a vissza-visszatérő történetet szakítja meg időnként a jelen, amelyben egyre nehezebben találja helyét a fiú, egyre súlyosabb kihágásokat követ el, amelyek miatt újabb és újabb fejezeteket kell toldania Tiki történetéhez. Nem érezzük, hogy a történet tragédia felé halad, az váratlanul, minden előjel nélkül következik be, épp, amikor úgy tűnne, Vili mégiscsak megtalálja helyét az őt körülvevő társaság(ok)ban.

Regős Mátyás Tikije kamaszregény, de nem salingeri társadalomkritika, és nincs benne Nemecsek-figura (a regényben szereplő utalás ellenére) sem. Ez pusztán egy egyszerű, sallangmentes, letisztult és megható, de nem érzelgős, 123 oldalas történet, amelyből – számomra legalábbis – két dolog derült ki egyértelműen. Regős Mátyás nagyon nagyot vállalt: választ keresni az örök kérdésre, hogy várhat-e az alkotó feloldozást műve által, kiírhatja-e magából valaha a fájdalmat, vagy ellenkezőleg, annak rögzítése, újra átélése csak még mélyebbre taszítja. A regény végén van erre válasz. A második pedig: Regősnek mind az eszköztára, mind a történetmesélési készsége megvan hozzá, hogy idővel a Tikinél is erősebb, karakterábrázolások terén kidolgozottabb történetekbe hívjon bennünket. Ha tehát az írás penitenciáját választotta (vagy az jutott neki), csak azt tudom kívánni, hogy sose kapjon feloldozást alóla. Már csupán az olvasók kedvéért se.

 

Regős Mátyás: Tiki. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)