A kötet – az olvasó értékes idejét nem vesztegetve – repülőrajttal indul: már az első oldalon tiszta, hogy valami nem tiszta, Erdős rémisztő tartalmú, névtelen levelekkel riogatja osztálytársnőit, utál mindenkit, nyomasztja, hogy a Fradi képtelennek látszik a másodosztályból az elsőbe feljutni, nem hord füzeteket magával, csak focimagazint, amibe jegyzetelget; egy ilyenből tudja meg osztályfőnöke, Kenéz tanár úr, hogy renitens diákja nem egy jó illatú, heteroszexuális személynek tartja őt. A büntetés nem marad el, de meglepő módon nem szokványos retorzióként, hanem sorfalat megkerülő ívben becsapódó, váratlan és védhetetlen telitalálatként érkezik. Erdős büntetése az, hogy – ha már annyira jól megy neki az írás – írjon egy fogalmazást élete legszebb, legjobb történetéről, van rá egy hete.
Hogy ettől miért lesz annyira dühös a kissrác, hogy a már szétvert fiúvécét tovább rombolná, az nem egészen világos, ezen a ponton még nem. Bár Erdős azonnal megérti, hogy Kenéz a „lelki térképét” szeretné az írás által látni, szentül megígéri magának, hogy azt nem mutatja meg neki. Ennek ellenére, ahogy a cselekmény halad, épp ez történik, egyre inkább kiadja magából a sérelmeit – talán mert annyira kikívánkoznak belőle, hogy egyszerűen nem tudja magát visszafogni? Vili dacossága Kenéz tanár úrral szemben szinte a regény végéig megmarad, sajnos kevésbé kidolgozottan, csak zsigeri, gondolatban mantrázott becsmérlő kifejezések szintjén, nincs ugyanis egy ütősen körvonalazott konfliktus, ami ezeket indokolttá tenné. Kenéz alakja is elég halvány skicc csupán, de azért idővel ki tudjuk következtetni: a dörzsölt pedagógus kiszagolja a srác tehetségét, és burkoltan így bátorítja.
Miután Kenéz tanár úr közli, hogy Vili a bűnét írással törlesztheti, következik a kisregény talán legfontosabb, legerősebb és legszebb másfél oldala Erdős dilemmájáról (jól hallhatóan kisuttog az író a sorok közül): mennyire nehéz kérésre írni, és mennyire hatványozottan nehezebb ez a kihívás, ha valami szépről, jóról kell írni. Vili, akinek büntetésből muszáj írnia, a feladatot annál inkább körülményesnek találja, mert olyan emberek gyülekezeteként látja az őt körülvevő világot, akik egytől egyig elbuktak: „ott van nekik az élet, abban sem tudnak helytállni”. Ezek a mondatok adják meg a kisregény súlyát.
Erdős Vili kijelöli a nyomvonalat, „legyen valami dráma, lehetőleg semmi szerelem”, a kisregény innen kezdve két szövegtestre és két idősíkra tagolódik: egyrészt haladunk a Vili fogalmazásában kibontakozó múltbeli eseményekkel (valójában novellafüzér a kisregényben), megismerjük Tikit, az egyetlen szereplőt, aki barátja, idővel talán lelki társa is lehet az érzékeny, rendkívül intelligens Vilinek. Ezt a vissza-visszatérő történetet szakítja meg időnként a jelen, amelyben egyre nehezebben találja helyét a fiú, egyre súlyosabb kihágásokat követ el, amelyek miatt újabb és újabb fejezeteket kell toldania Tiki történetéhez. Nem érezzük, hogy a történet tragédia felé halad, az váratlanul, minden előjel nélkül következik be, épp, amikor úgy tűnne, Vili mégiscsak megtalálja helyét az őt körülvevő társaság(ok)ban.
Regős Mátyás Tikije kamaszregény, de nem salingeri társadalomkritika, és nincs benne Nemecsek-figura (a regényben szereplő utalás ellenére) sem. Ez pusztán egy egyszerű, sallangmentes, letisztult és megható, de nem érzelgős, 123 oldalas történet, amelyből – számomra legalábbis – két dolog derült ki egyértelműen. Regős Mátyás nagyon nagyot vállalt: választ keresni az örök kérdésre, hogy várhat-e az alkotó feloldozást műve által, kiírhatja-e magából valaha a fájdalmat, vagy ellenkezőleg, annak rögzítése, újra átélése csak még mélyebbre taszítja. A regény végén van erre válasz. A második pedig: Regősnek mind az eszköztára, mind a történetmesélési készsége megvan hozzá, hogy idővel a Tikinél is erősebb, karakterábrázolások terén kidolgozottabb történetekbe hívjon bennünket. Ha tehát az írás penitenciáját választotta (vagy az jutott neki), csak azt tudom kívánni, hogy sose kapjon feloldozást alóla. Már csupán az olvasók kedvéért se.
Regős Mátyás: Tiki. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
„A búcsú után nincs szükség a múlt felemlegetésére” (5.) ‒ olvashatjuk Légrádi Gergely legújabb regényének elején. Ennek ellenére kivétel nélkül mindegyik szereplő a múlton töpreng, egészen pontosan azon a múlton, amelyet nem ismernek eléggé, csak feltételezéseik vannak róla. Mindannyian a saját múltjukat szeretnék megismerni, feldolgozni vagy éppen elfelejteni, ki-ki a maga módján: kérdések feltevésével, a ki nem mondott szavak, történetek papírfecnikre való lejegyzetelésével, a múlt sötét árnyainak háttérbe szorításán, elfeledésén munkálkodva.
A Cerkabella Könyvkiadó Macskák Mesés könyve címmel figyelemre méltó válogatást adott közre a macskairodalom színe-javából. Lovász Andrea szerkesztő negyven mesét, verset és regényrészletet gyűjtött ebbe az impozáns kiadványba, amelyben a nagy klasszikusoktól a kortárs alkotásokig sokféle írás kapott helyet. Közös vonásuk, hogy a maguk nemében mindegyik irodalmi bravúr, valamint az azonos központi szereplőjük, azaz főhősük: őfelsége, a macska.
A József Attila-, Híd-, Szirmai-, Herceg- és sok más díjas Lovas Ildikó vajdasági magyar írónő ezúttal egy különös, rendkívül értékes könyvvel örvendeztetett meg bennünket. 2022-ben a Forum kiadásában Szép Amáliák címmel és Cselédregény alcímmel jelent meg tényregénye.
Tavaly ősszel jelent meg Durica Katarina legújabb regénye, Mennyit adtál érte? címmel. Az írónő a maffiagyilkosságok áldozatai és a Brüsszelben dolgoztatott magyar prostituáltak után ismét egy szövevényes és kevésbé ismert világot tár az olvasó elé. Ennek a világnak meddő nők, gyermekre vágyó házaspárok, béranyák és anonim petesejtdonorok a szereplői, akiket ugyanúgy a vágyakozás hajt a hétköznapok során, mint megannyi más embert.
A 2022-es év végén jelent meg a Szélvész című antológia, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jóvoltából. A kötet lényegében a már korábban, (pontosabban 2020-ban), megjelent Fiatal írók antológiájának folytatása, de teszi ezt úgy, hogy közben próbál új alapokra is helyezkedni. A kötet egyes szövegei az Írótársaság táborainak közvetett és közvetlen eredményei, erre utal az antológia borítóján olvasható megjegyzés: Grendel Lajos Mentorprogram könyvek 1. A Szlovákiai Magyar Írótársaság 2007-ben indított kezdeményezése az idén kapta meg ezt az elnevezést, emlékezve a
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.