Színházi előadást nézni összetett élmény. Sokszor nem tudjuk megmondani, mi gyakorolja ránk a legnagyobb hatást: a színészi játék, a hangok, gesztusok, a díszletek, a mondanivaló vagy ezek kibogozhatatlan összjátéka. A néző, amikor beül az előadásra, élvezi azt, ha meggyőzik, hatások kereszttüzébe kerül.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Szüleink projekt által színre vitt Homemade című előadása közben azért is fogalmazódtak meg bennem ezek a gondolatok, mert a darab különösen felkelti a hatás-meggyőzés kérdéseit. Stúdióelőadás, melyben tíz emberé a színpad, díszlet szinte semmi, minden az egyes emberen múlik. Az arcon, hangon, gesztusokon, mondanivalón. Erős színpadi jelenlét kell hozzá. Mert a monológok, párbeszédek mögötti történeteket kell megsejtetni. Érdekes kettősség: a monológok, magánszámok, párbeszédek, rövid jelenetek egymásutánisága, ebből ered a töredezettség, viszont a nézőben a töredezettség egésszé rendezése tartja fenn ezt a két és fél órás előadást. És persze a mondanivaló. A családnál, a családi kapcsolatok témájánál aktuálisabbat keresve sem lehetne találni. És habár a család melege és pokla minden korban időszerű, de manapság talán a legaktuálisabb. Méghozzá azért, mert a családot ma olyan, a fogyasztói társadalomból eredő terhek nyomasztják, hogy az elkerülhetetlen belső konfliktusok rendezésére sokszor már nem marad ereje. A jólét kényszeres reprezentálása, vásárlásban való versenyzés, túlhajszolt szülők, a családi szerepek felborulása, korai szexualitás, a pálya- és párválasztás, az otthonról való elköltözés krízise, eltitkolt múlt, szegénység, leszakadtság, a digitális világhoz való felzárkózás kényszere – ezeket a témákat járta körül a Homemade.
Az előadásmódot tekintve a monológ és egy-egy hétköznapi családi élethelyzetből vett rövid jelenet váltakozik a darabban. Számomra a monológ akkor volt igazán meggyőző, amikor az előadó a mégoly ötletes, szellemes témába is valami egyéni pluszt vitt bele. Amikor a színészi játék egyenrangúvá vált a mondanivalóval. Ilyen értelemben zseniális volt például az, amikor a „trendi” szülőknek a Facebook-világba való felzárkózását ecsetelte az előadó, de nem is akárhogyan, hanem a kiejtés, hanghordozás alapján egy tipikus kolozsvári „proli” karakterét eljátszva. De emlékezetes pillanatokat adott a túlhajszolt anyákat megszólaltató párbeszéd is, és ennek párhuzamaként a szülőket kritizáló gyerekek szemszöge. Keserű felnőttmesét is hallhattunk, amely a leszakadtság, szegénység legsötétebb mélységéig vitte el a nézőt-hallgatót.
Szólnunk kell arról, hogy az előadás 2016-ban indult, és az akkor létrejött interaktív előadás nem teljesen azonos a jelenlegi, szabadtérre adaptált változattal. Az előadást megelőzően, 2016 márciusában több mint hetven mélyinterjú készült Erdélyben élő 12 és 19 év közti fiatalokkal, illetve felnőttekkel a szülő–gyermek kapcsolatról. Az interjú fő kérdéseit pszichológusokkal, szociológusokkal, szociális munkásokkal és pedagógusokkal közösen dolgozták ki. A próbafolyamat júniusban kezdődött, melyet egy Urbán András által vezetett workshop egészített ki augusztusban. Ezt azért is kell megemlítenünk, mert ebben a minőségben az előadás egyfajta látlelet is az erdélyi családok jelenlegi állapotáról. Anélkül, hogy magasabbra értékelném a való életből inspirált, „élet írja” típusú darabokat a fikción alapuló daraboknál, a Homemade annyiban lehet más mégis, hogy párbeszédre indít a család jelenlegi problémáiról. Lehetőséget teremt a sokszor elfojtott tabutémák kibeszélésére. Azt gondolom, az erdélyi családok egy kicsit még sajátosabb helyzetben vannak, mint a magyarországi családok: rengeteg olyan szabályt, elvet, tiltást, tabut hurcolnak magukkal, ami az évszázadok folyamán a biztos tájékozódást szolgálta. Csakhogy a globalizáció és a fogyasztói társadalom Erdélybe is begyűrűzött, és sajátos problémákat, a hagyományos szerepek megterhelését vagy éppen megfordulását hozva magával. Az apa továbbra is ragaszkodik a patriarcha szerepéhez, a gyerek viszont már lázad a patriarcha-apa ellen. Az anya szerepe még mindig a fakanál, de már elnyomottnak érzi magát emiatt. A gyerek alig várja, hogy felnőtt lehessen és kikerüljön a szülői tekintély alól, de közben fél az ismeretlentől, visszavágyik a biztonságot adó szülői fészekbe. Ezért is tartom szerencsésnek ezeket a problémákat interaktív formában feldolgozni, az előadás ezáltal nyitottabb, szabadabb, a körülményektől függően mindig más és más lehet. Jelen szabadtéri előadás a nézőknek is szerepet nyújtott, méghozzá egyfajta pszichodrámához hasonló terápiás szembesítést saját szüleinkkel. Szavakat kínált arra, hogy szüleinkkel szembeni fájdalmunkat és megbocsátásunkat kifejezzük.
Összességében elmondhatjuk, hogy a tíz nagyszerű színész: Albert Csilla, Dimény Áron, Jerovszky Tímea, Kali Andrea, Kántor Melinda, Kicsid Gizella, Laczó Júlia, Marosán Csaba, Molnár Rudolf, Szucher Ágnes igazi színházi pillanatokat teremettek, és egy pillanatig sem hagyták unatkozni a nézőt. Kíváncsian várjuk a következő előadást.
Lakatos Mihály tárcanovellái rávezetnek arra, hogy hálás legyek azokért a dolgokért, amelyek látszólag maguktól értetődők. A kötet címe aligha lehetne egyszerűbb és találóbb: a szövegek olyan negatív folyamatokra világítanak rá, amelyek ellen sok esetben képtelenek vagyunk bármit is tenni.
„Abban az épületben vagyunk, ahol a bűvös kocka megszületett – igaz, nem ebben az úri részében történt ez, hanem az alagsorában. Ott voltak a műhelyek korlátozott lehetőségekkel” – mondta Rubik Ernő A mi kockánk című könyvének tegnapi bemutatóján a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem auditóriumában. "A Kocka csak arra várt, hogy felfedezzék, és történetesen én voltam az a szerencsés, aki rábukkant" – írja a Libri Kiadó gondozásában magyarul is megjelent könyvében.
Most a szolnoki Reptár fedett kiállítóterében – a Krakkói Lengyel Repülési Múzeum kölcsönzésében – egymás mellett csodálhatjuk meg a második világháború két legismertebb vadászrepülőjét, a brit gyártmányú Spitfire-t (pontosabban egy ’44-es Supermarine Spitfire LF Mk. XVI E AU–Y-t, amely példány szerepelt az Angliai csata című filmben is) és egy Messerschmitt Bf–109 G-t.
„Ez egy szomorú könyv, mert az életről szól” – így a szerző, és ezzel nem perelhet az olvasó. De, teszem hozzá, nem kell félni, mert ez egy elviselhető szomorúság, ami garantáltan nem taszít depresszióba. Sokkal inkább elgondolkodtat és üzen. Bár – meglehet, nem vagyunk sem kezdő, sem haladó, sem leendő cukorbetegek – halandókként nem feledhetjük: a pácban mind benne vagyunk.
A hétköznapi csodák élhető és szerethető, olykor pedig gyűlölhető világa ez a debütkötet, amely néhol kicsit mágikusan, máshol humorosan, máshol meg szórakoztatóan szólítja meg olvasóját. Bátor vállalkozás ugyanakkor százhatvan oldal tárcanovella, ami azt jelenti, hogy szerzőjük mondani is akar valamit, nem csak egyszerűen megmutatkozni vágyik a közönség előtt, ahhoz jóval kevesebb szöveg is elég lenne.
Most három különleges, járványbiztos utazásra invitállak, kedves olvasó, bemutatva olyan könyveket, amelyekkel nemcsak gyönyörű, magyarlakta tájakat járhatsz be, hanem még az időben is visszarepülhetsz néhány száz esztendőt.
Egy idősödő sorozatíró lakást vásárol, hogy összeköltözzön egy pályakezdő színésznővel. Egy magát művészetkedvelő embernek mondó egyén hátán végigfut a hideg borzongás ettől – bizonyára valami közhelyes szappanoperát rejt ez a történet, ebből nem sok jót lehet jósolni. Aztán ez a bizonyos ember megnézi A lányka és a pápa című előadást (Jámbor József rendezésében) és elakad a szava.
Az Ékszerek éjszakája rendezvénysorozatnak immáron 6. alkalommal ad teret Budapest számos helyszíne. Az öttagú csapat egyik legjelentősebb lépése az volt, amikor sikerült a kiállítást nemzetközi szintre emelni. A szervezők célja, hogy megismertessék nemcsak itthon, hanem a határon túl is a magyar ékszertervezés sajátosságát. A kiállításról, a vírushelyzetről és az alkotási folyamatról két szervezővel, Börcsök Annával és Neuzer Zsófival beszélgettem.
Képzelje el a kedves olvasó az alábbi helyzetet: létezik egy gyakran idézett írás a székelyekről, viszont a lábjegyzetek mindegyre egy vagy más kézirathoz vezetnek, melynek elolvasásához el kell menni egy távoli városba. Ennek az idegesítő helyzetnek most szerencsére vége, hisz a mű könyvformában is megjelent, és hozzáférhető. Vagy nem.
A budapesti Erdélyi Gyülekezet nemrég költőket keresett meg azzal, hogy egy válogatott zsoltárcsokorhoz – az ősrégi szövegek nyersfordításait megismerve – készítsenek új fordítást, utánköltést vagy parafrázist. Az egyéves programban Benkő Ildikó, Fazekas István, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Kovács Ferenc András, Lackfi János, Mezei Balázs, Petrőczi Éva, Szabó T. Anna, Urbán Gyula, Visky András, Vörös István vett részt.