A női identitás már az idők kezdete óta képlékenységet, misztériumot hordoz magában. A nőábrázolásokat a kultúrában, művészetekben, irodalomban emiatt fluiditás jellemzi: nem lehet mezsgyék közé szorítani, egyetemes meghatározással illetni azt, hogy milyen is a nő valójában, hogyan tapasztal, hogyan nyilvánul meg, és hogyan választ társat magának. Ennek ellenére a társadalmi berendezkedések és a hétköznapi tapasztalat egyfajta eltávolodást eredményezhet a női minőségek ősi megélésétől és az ösztöneinkbe kódolt természeti mintától. Ez az elidegenedés olyan jelenség, ami feltámasztja az igényt a visszacsatoláshoz, ezáltal kíváncsiságot eredményezve a mítoszok, hiedelmek és a kozmikus tér nyújtotta archetipikus tapasztalatok irányába.
A Tizenkét kagyló is erre az igényre válaszol. A tizenkét vers és a hozzájuk kapcsolódó Szekáry Zsuzsanna-illusztrációk a csillagjegyeknek tulajdonított vonások újragondolásai úgy, hogy egy-egy karaktert alkotnak meg annak teljes nőiségében és szexualitásában. A szövegek intertextuálisan kapcsolódnak a görög mítoszokhoz, többlettartalommal árnyalva a nőképeket, így helyezve mitikus térbe a versbeszédet.
A fő- és az alcím (Tizenkét kagyló – mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz) egyszerre metaforikus és funkcionális. Azáltal, hogy kézikönyvnek határozza meg magát, egy időben azzal a szimbolikus tulajdonsággal is felruházza a szövegeket, hogy útmutatóként is használhatók, segítséget nyújtva a női nem megértéséhez. Az olvasásnak ez a fajta lehetősége egy játékos dimenzióba invitál: a versek (ön)definíciós jellege arra készteti az olvasót, hogy akaratlanul is kapcsolódási pontokat keressen a szövegek és az általa megéltek között. Varga Melinda viszont olyan konkrétumokkal él, hogy a részletgazdag zsánerképek elegendő távolságot tartanak a csillagjegyeket sztereotipizáló szövegektől:
Ennek köszönhetően a kötet mint kézikönyv gondolata valóban csak egy játékos poétikai eljárás marad.
A szövegvilág struktúráját tehát a csillagjegyek szervezik: tizenkét darab verset rendel tizenkét kagylóhoz, ezekhez a konkrétumok mentén ábrázolt, de az ősi női identitást idéző archetípusokhoz. A Vezúv-ölű kostól a melleivel mediterrán narancsokat megelevenítő halakig tart a seregszemle. A „seregszemle” kifejezés nem cél nélküli, hiszen Varga Melinda ábrázolásában a csillagjegyek mitikus hősökkel rokon nőalakok a maguk autonóm és harcias módján:
A megalkotott karakterek egymástól sok szempontból nagyon eltérők, viszont érzékelhetők közös vonások, amelyek a költő sajátos jellemzését alapozzák meg az egyetemes női identitást illetően. Ezek a tulajdonságok az öntudatos szexualitásra vonatkoznak: a szövegvilág nőalakjai feltűnhetnek akár a becserkészendő, akár a becserkésző pozíciójában anélkül, hogy kizökkennének a szinte istennői mivoltukból. A férfi szerepe nem a kiegészítésben, a támogatásban van meghatározva, sok esetben az elismerésen, a kényeztetésen van a hangsúly:
A csillagjegyek egyes vonásai mitológiai eredetűek, egy-egy görög istentől vagy annak attitűdjéből származtathatók. A mitológiai utalások jelenléte a szövegben nem nehezíti a megértést: Varga Melinda minden azonosítást, származtatást indokolttá tesz és megmagyaráz. Ezáltal a mitikus dimenzió színező és szervező jellegű is, a kötet értelmezési lehetőségeit egyszerre árnyalja és egyértelműsíti.
Az asztrológiai, mitikus keret ellenére a szövegvilág mégis a mindennapi tapasztalat közelében marad. Az olvasó olyan konkrét utasításokat talál benne, hogy például a szűz jegy szülöttjét ne a szociális média platformjain keresse, vagy a mérleg nő nagy műgonddal kiválasztott ruhája nem szerencsés, ha az állati ösztönök martalékává válik. A képalkotás tehát az intertextualitások ellenére a jelenbe kalauzol, a mai nő és férfi számára relevanciával bíró szituációk közegébe.
A szexualitás és a vágyat minden időben meghatározó vadászjátszmák ilyen módon kerülnek új, szokatlanul közeli perspektívába Varga Melinda egyszerre érzéki és nyers szövegvilágában. A skála a szűz Hesztiától a vérszomjas nemeai oroszlánig terjed, és egyedül az olvasón múlik, hogy (ön)definíciós kísérlet céljával vagy a női megélések ősi jellegét keresve olvassa a verseket.
Varga Melinda: Tizenkét kagyló. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.
Petőcz András legújabb, A látogatás emléke című kötete egy személyes hangvételű, több ciklusból álló nagyvárosi napló. A kötet alaphangulatát a prológusnak is beillő A folyó felett, a magasban című vers adja meg, melyben a költő az éjszaka közepén lakása ablakából vizslatja a várost s a Dunát, miközben a folyó mindent elsodró lendületéről, elemi erejéről mereng.