Lázár Kinga: Útmutatás a nőkhöz a kozmikus térből

2022. március 16., 10:26

Varga Melinda József Attila-díjas költő nyolcadik kötete, a Tizenkét kagyló a női megélésekkel, ősszimbólumokkal való könnyed játék, mitikus keretbe helyezett útmutató a férfiaknak a nőkről. A szövegvilág – bár sok esetben nőalakjait Zeusztól eredezteti, testrészeiket Aphrodité örökségeként tartja számon – közel marad a hétköznapok nyers és gyakran kijózanító tapasztalatához.

A női identitás már az idők kezdete óta képlékenységet, misztériumot hordoz magában. A nőábrázolásokat a kultúrában, művészetekben, irodalomban emiatt fluiditás jellemzi: nem lehet mezsgyék közé szorítani, egyetemes meghatározással illetni azt, hogy milyen is a nő valójában, hogyan tapasztal, hogyan nyilvánul meg, és hogyan választ társat magának. Ennek ellenére a társadalmi berendezkedések és a hétköznapi tapasztalat egyfajta eltávolodást eredményezhet a női minőségek ősi megélésétől és az ösztöneinkbe kódolt természeti mintától. Ez az elidegenedés olyan jelenség, ami feltámasztja az igényt a visszacsatoláshoz, ezáltal kíváncsiságot eredményezve a mítoszok, hiedelmek és a kozmikus tér nyújtotta archetipikus tapasztalatok irányába.

A Tizenkét kagyló is erre az igényre válaszol. A tizenkét vers és a hozzájuk kapcsolódó Szekáry Zsuzsanna-illusztrációk a csillagjegyeknek tulajdonított vonások újragondolásai úgy, hogy egy-egy karaktert alkotnak meg annak teljes nőiségében és szexualitásában. A szövegek intertextuálisan kapcsolódnak a görög mítoszokhoz, többlettartalommal árnyalva a nőképeket, így helyezve mitikus térbe a versbeszédet.

A fő- és az alcím (Tizenkét kagyló – mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz) egyszerre metaforikus és funkcionális. Azáltal, hogy kézikönyvnek határozza meg magát, egy időben azzal a szimbolikus tulajdonsággal is felruházza a szövegeket, hogy útmutatóként is használhatók, segítséget nyújtva a női nem megértéséhez. Az olvasásnak ez a fajta lehetősége egy játékos dimenzióba invitál: a versek (ön)definíciós jellege arra készteti az olvasót, hogy akaratlanul is kapcsolódási pontokat keressen a szövegek és az általa megéltek között. Varga Melinda viszont olyan konkrétumokkal él, hogy a részletgazdag zsánerképek elegendő távolságot tartanak a csillagjegyeket sztereotipizáló szövegektől:

Varga Melinda | oroszlán
az argoszi síkságot jobban ismeri nálad,okos, művelt, ne tanítsd,csak csodáld kemény hiúztestét!látod, a földrész északi részét is,a távolban magasló hegyeket,az éjszaka villogó szemeit, az erdőt?
„férfijának teát is főz
de az mégis öltözik, elszalad
nem kenyere a locsifecsi beszéd
virágja kelyhét ujjaival kinyitja,
próbálkozik, hátha méz csurog belőle,
de oly száraz, mint a Szahara homokja”.

Ennek köszönhetően a kötet mint kézikönyv gondolata valóban csak egy játékos poétikai eljárás marad.

A szövegvilág struktúráját tehát a csillagjegyek szervezik: tizenkét darab verset rendel tizenkét kagylóhoz, ezekhez a konkrétumok mentén ábrázolt, de az ősi női identitást idéző archetípusokhoz. A Vezúv-ölű kostól a melleivel mediterrán narancsokat megelevenítő halakig tart a seregszemle. A „seregszemle” kifejezés nem cél nélküli, hiszen Varga Melinda ábrázolásában a csillagjegyek mitikus hősökkel rokon nőalakok a maguk autonóm és harcias módján:

„Tüphón és Ekhidna gyermeke ő,
kígyónyelvet érzel a szájadban, mikor csókol,
ha szökni próbálsz, vagy becsmérled kagylója ízét,
nyakad köré tekeredik, puszta kézzel fojt meg”
.

A megalkotott karakterek egymástól sok szempontból nagyon eltérők, viszont érzékelhetők közös vonások, amelyek a költő sajátos jellemzését alapozzák meg az egyetemes női identitást illetően. Ezek a tulajdonságok az öntudatos szexualitásra vonatkoznak: a szövegvilág nőalakjai feltűnhetnek akár a becserkészendő, akár a becserkésző pozíciójában anélkül, hogy kizökkennének a szinte istennői mivoltukból. A férfi szerepe nem a kiegészítésben, a támogatásban van meghatározva, sok esetben az elismerésen, a kényeztetésen van a hangsúly:

„Artemisz vadászni tanította,
nem a konyhában sütni-főzni,
elejti vadját
jóllakottan megy haza
(...) elnyúlik a díványon,
hagyja, dédelgessék,
étvágyához kevés
az egész éjszaka”
.

A csillagjegyek egyes vonásai mitológiai eredetűek, egy-egy görög istentől vagy annak attitűdjéből származtathatók. A mitológiai utalások jelenléte a szövegben nem nehezíti a megértést: Varga Melinda minden azonosítást, származtatást indokolttá tesz és megmagyaráz. Ezáltal a mitikus dimenzió színező és szervező jellegű is, a kötet értelmezési lehetőségeit egyszerre árnyalja és egyértelműsíti.

Az asztrológiai, mitikus keret ellenére a szövegvilág mégis a mindennapi tapasztalat közelében marad. Az olvasó olyan konkrét utasításokat talál benne, hogy például a szűz jegy szülöttjét ne a szociális média platformjain keresse, vagy a mérleg nő nagy műgonddal kiválasztott ruhája nem szerencsés, ha az állati ösztönök martalékává válik. A képalkotás tehát az intertextualitások ellenére a jelenbe kalauzol, a mai nő és férfi számára relevanciával bíró szituációk közegébe.

A szexualitás és a vágyat minden időben meghatározó vadászjátszmák ilyen módon kerülnek új, szokatlanul közeli perspektívába Varga Melinda egyszerre érzéki és nyers szövegvilágában. A skála a szűz Hesztiától a vérszomjas nemeai oroszlánig terjed, és egyedül az olvasón múlik, hogy (ön)definíciós kísérlet céljával vagy a női megélések ősi jellegét keresve olvassa a verseket.

 

Varga Melinda: Tizenkét kagyló. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)