Lódi Gabriella: A gonosz gyökerei

2021. augusztus 13., 10:38

A Hogyan veszejtsük el a vámpírt című regény a „felsőbbrendű erkölcs” paradoxonának létrejöttét beszéli el egy elképzelt szembesítés során, huszonhat levél, két utóirat és egy vallatási jegyzőkönyv lapjain. „A beismerés saját bűnösségünk belátása a bűntény objektív (logikai) terében” – olvashatjuk a regényben. Bűn és elkövetőinek szellemidézése, a kérdés fölött, hogy van-e jogunk mások életéről és sorsáról dönteni, létezik-e magasztos eszme, amelynek nevében életről és halálról dönthetünk. A filozófiai „asztaltáncoltatás” szertartásán Bergson, Nietzsche, Descartes, Freud, Schopenhauer, Hegel, Heidegger, Kant és Sartre szelleme kísért.

Egy dalmáciai kisváros meglátogatása után dr. Konrad Rutkowski megpróbálja igazolni tetteit, amikor is a második világháború idején az SS szolgálatában egy ártatlan városi hivatalnokot akasztófára küldött, és halálra vert egy fegyencet. Huszonkét év után a múlt kísértetei üldözik, ő pedig leveleiben próbálja megtalálni a gonosz gyökereit önmagában, felfedve azt a keskeny határvonalat, amelyen átlépve az ember egy nem emberi lénnyé változik. A szerző fausti utat járat be a regény főszereplőjével, a levelek írójával.

Borislav Pekićet sokan az egyik legjelentősebb szerb írónak tartják. Regényeket, drámákat, esszéket, filmforgatókönyveket írt. 1930-ban született Podgoricán. Belgrádban járt gimnáziumba, ahol 1948-ban, az érettségi évében letartóztatták, és tizenöt év fegyházra és kényszermunkára ítélték az akkor illegálisan működő Jugoszláv Demokratikus Ifjúsági Szövetség tagjaként. 1953-ban kegyelmet kapott. A Belgrádi Egyetem bölcsészkarán kísérleti pszichológiát hallgatott. 1965-től jelentek meg regényei, ettől kezdve minden idejét az írásnak szentelte. Amikor 1971- ben Londonba emigrált, a jugoszláv hatóságok több évig persona non gratának tekintették. Műveit számos nyelvre lefordították. Munkásságáért NIN-, Sterija-, Njegoš-díjat kapott, és a Szerb Írószövetség nagydíjában részesült, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja volt 1985-től 1992-ben bekövetkezett haláláig.

A Forum Könyvkiadó kiadásában olvashatjuk most Pekić művét Szilágyi Károly kiváló fordításában. „Léteznek vajon nagy eszmék, amelyekért ölni is érdemes?” – teszi fel a kérdést az olvasó a levélregény elbeszélőjével együtt. Egyetlen emberélet sem olyan kicsi és jelentéktelen, hogy a gyilkosa ne bánná meg később tettét. A nyugtalanság, amelyben a múlt kísértete, akár egy vámpír, odáig űzi Rutkowski professzort, hogy visszatérve a régi bűntettek színhelyére, megírja belső drámáját. Filozófiai elméletek szövevényein keresztül, Platóntól Nietzschén keresztül Wittgensteinig, egy mindig aktuális, időszerű kérdést mozgat meg a személyestől a kollektív bűnösségig, annak viszonyát a történelmi igazsághoz. Ez jelenti számára a vámpírt, amelyet annyira szeretne elhallgattatni. Borislav Pekić a nagy európai filozófiai eszmék aranybányájába vezet bennünket, amelyek mélyén sírok tömkelege is található, azoké az ártatlan embereké, akik a nagy eszmék nevében gyilkoltattak meg.

„Egyetlen tett sem gaztett önmagában. A körülmények teszik azzá. A háború például olyan körülménynek számít, amely a tömeggyilkosságot hőstetté avatja. A béke olyannak, amely a tömeggyilkosság hőstettét bűntettnek minősíti. A körülmények olykor visszaható erejűek is lehetnek. Jogilag éppen e tényre épül a nürnbergi per ítélete is. Valami, ami azelőtt patriotizmusnak számított, azon körülmény folytán, hogy a szövetségesek nyerték meg a háborút, népirtássá nyilváníttatott. Kiállni egy politikai állásfoglalásért egy bizonyos időszakban dicséretes tett, a körülmények megváltozásával viszont, sok év múlva, elítélendő” – írja tizenhatodik levelében Rutkowski professzor.

Mert mi is valójában a beismerés? Rutkowski a totalitárius rendőrapparátusok gyakorlatából kölcsönzi definícióit: „A magadénak fogadni el egy idegen (kitalált, konstruált) valóságot. A helyzet bizonyos értelemben az elmebajra emlékeztet. Ha valaki Bonaparte Napóleonnak vallja magát, általában bolondnak szoktuk tartani, holott nincs empirikus bizonyítékunk rá, hogy nem Napóleon…” – olvashatjuk a regényben. A levélírót minden egyes feljegyzése közelebb viszi a teljes összeomláshoz.

Borislav Pekić regényhőse végül az elmebajba menekül a bűnösségének beismerése elől. A regény Goethe Faustjából vett mottójához visszatérve, ismét csak onnan idézhetünk: „das Unbeschreibliche, hier ist’s getan” („mit nincs szó mondani, itt végbe ment”).

 

Borislav Pekić: Hogyan veszejtsük el a vámpírt. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2020.

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. június 19-i számában)