„Volt egyszer egy csipkebokor, itt, nem messze az udvaron. Alatta egy csöppnyi vár, benne lakott Ottokár. Hideg volt kint, hideg ősz. Ej de fázott Ottokár! Vacogott a foga már. És a gondja nőttön-nőtt: miből vegyen tüzelőt?”
A mese ezernyi lehetőséget kínál arra, hogy történeteken keresztül mutassuk meg a világot, az érzelmeket, teremtsünk és újraépítsünk hagyományokat – mondják a mesepedagógusok. Csak akkor és úgy lehet szívtől szívig érni, lélektől lélekig történetet mondani, ha olyan történetet választunk, amely a gyermek aktuális igényeire válaszként rímel. [1]
Kovács Jolánka, a kiváló meseíró, író, műfordító és tanár új kötete is éppen ilyen. Ez a második mesekönyve. A Rétesország meséi után most a Rímes meséket vehetjük kezünkbe, mind a nyolc darabja rímes, ritmikus prózanyelven íródott.
A hat cicáról, a piros fülű nyusziról, Dorottyáról, a tyúkocskáról, Egér Egon és a Kacska Macska barátságáról szóló történeteket nem csak a gyerekek hallgathatják örömmel, szülők és nagyszülők is kedvüket lelhetik bennük, annál is inkább, mivel az írónő pontosan tudja, mit is kell kis olvasói kezébe adni. Kovács Jolánka maga is „meseínyenc”, aki saját bevallása szerint már hatévesen közel került a könyvekhez, amikor nővérével először látogatott el a könyvtárba, ahonnan hazatérve éppen rétest sütöttek náluk. Emlékeiben a finom sütemény illata mindörökre összekapcsolódott a könyvek színes világával, az olvasással.
A Vörös mese, a Sánta mese és Ottokár története pedig Lázár Ervin mesevilágát idézi. Akárcsak a Négyszögletű Kerek Erdőben, amely egy olyan világnak a jelképe, amely nincs ugyan, de nagyon jó lenne, ha létezne, a mesehősök itt is el tudnak menni egy olyan helyre, amely a nyugalom és a béke szigete, ahol elfogadják őket olyannak, amilyenek. „Akit nagy csalatkozások értek a világban, az ebben a Négyszögletű Kerek Erdőben vágyakozik egy olyan közösségre, ahol megértésre talál. S mivel hogy én onnan indultam, egy olyan közösségből, ahol megértésre találtam, örökké oda vágyódom” – mondta maga az író is. (Idézet a Szerelmes földrajz – A Négyszögletű Kerek Erdő – Lázár Ervin című filmből.) A vörös ember a vörös tenger partján találta meg a boldogságot, ahol csodálták azokért a tulajdonságaiért, amikért otthonról el kellett jönnie, a sánta leány pedig a sánta legény oldalán éldegél boldogan.
Kovács Jolánka meséi rövid, csattanóval végződő történetek, melyeket már akár a három-négy éves korosztálynak is ajánlhatók „fogyasztásra”, a rímek lendületet adnak a szövegnek, fülbemászó lejtésükkel. A mai gyerekeknek, az ún. „alfa-generációnak” szórt figyelmük van, nehezebben tudnak egy 25–30 perces mesét végighallgatni. Ezek a rövid, rímes mesék könnyen befogadhatóak, minden korosztály talál valamit bennük, amitől a szívébe zárja őket. A kicsit nagyobbacskáknak feladatot is ad: az Egér-macska barátság című mese befejezését az írónő a gyerekekre bízza: „De hogy aztán mi lett, azt ki tudja? Barátok lettek-e? És ha igen, meddig? Ameddig csak éltek? Vagy talán egy percig? Gondold ki te, hogy végtére mi legyen a mese vége!”
A mesélés célja az örömszerzés mellett az is, hogy segítségükkel a gyerekek felfedezzék az összefüggéseket a világban, képesek legyenek történetekben gondolkodni, ebben a rendszerben önmagukat is elhelyezni, és másokhoz kapcsolódni.
Olvassunk hát meséket, meséljünk sokat. Hiszen „a mese a nevelés táltos paripája”.
[1] Vö. Tóth Kata: Harminc éve mesél kamaszoknak, felnőtteknek. Bajzáth Mária mesepedagógus. www.vaol.hu/26/01/2020.
Kovács Jolánka: Rímes mesék. AB ART Kiadó Kft., 2021
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség decemberi számában)
A kötet információs oldalán, ez az elejétől kezdve a 4., számozatlan oldal, a következő mondatot olvashatjuk: „A kötet helyesírása számtalan helyen eltér az akadémiai helyesírástól.” Ez, mondjuk, eléggé megengedő kijelentés, hiszen a szövegfolyam az akadémiai helyesírásból mindössze a központozást és olykor a nagy kezdőbetűket tartotta meg.
Lőrincz P. Gabriella legújabb munkája ugyanis már kiforrott szerzőről árulkodik. A könyv vegyes műfajú – versek és prózák egyaránt találhatók benne. Az igazi átütő erő azonban ezúttal a novellákban rejlik. Ezekben a hétköznapi lét drámai pillanatait ragadja meg a szerző. S hogy az érzelmi hatás még ütősebb legyen, a történetekbe mesélőként avatja be az olvasót. A személyesség ilyenforma erősítése lélektanilag rendkívüli hatást gyakorol a külső szemlélőre.
Hézagpótló kiadvánnyal jelentkezett a Magyar Napló Kiadó, amikor közkézre bocsátotta Az idő csapdája című, több mint háromszáz oldalnyi gyűjteményes Oláh János-kötetet. A könyvben, ahogyan az alcímben megjelölt műfaji relációk is jelzik, esszék, tárcák, vezércikkek kerültek egy helyre.
Miután a cseh és a lengyel olvasók is anyanyelvükön élvezhették a borzongást, és a Peter Bebjak készítette filmadaptáció a Netflixen is elérhető lett, végre megjelent Jozef Karika Trhlina (Hasadék) című, 2016- os regényének magyar fordítása is. A hasadék 2021-ben, az Animus Kiadó gondozásában látott napvilágot.
Sötétség. Fény. Magasba nyúló kezek. Csend. Erőteljes mozgás. Ismét csend. A halál jelenléte nemcsak a színpadon játszókra nehezedik, hanem mindenkire. Életképek, emlékek és történelmi, objektív adatok egyvelegéből alakult ki az Udvari Kamaraszínház és a Vajdasági Kamara Táncegyüttes közös produkciója, melynek ötletgazdája Patyerek Csaba, rendezője pedig Kálló Béla színművész.
Művei egyértelműen beilleszthetők a 20. századi szimbolizmusba, gyökerei pedig az azonosítható hagyományból fakadnak: ezt nevezzük a magyar népművészet jelképes nyelvének folytatásaként szerves vagy organikus művészetnek. Szilágyi Mária számára a hagyomány a kereszténység (a Biblia), a görög mítoszok, valamint a magyar folklór, és kisebb részben az irodalom.
Az intézményes keretek közt kiállított graffitire a galeristák, művészettörténészek, képzőművészek, műkedvelők és maguk a graffitisek jelentős része is ferde szemmel néz. Hiszen mi keresnivalója lehet a street artnak – kivéve persze Banksyt – és főleg a graffitinak a magas művészeti berkekben? Ha viszont valódi művészettel van dolgunk, van-e értelme behozni az utcát a galériába?
Ternovszky Béla rajzfilmje a magyar popkultúra talán legkimagaslóbb, legidézettebb darabja, és nem véletlenül. A macska–egér konfliktus egyetemességét kifogástalanul ülteti át politikai szatírába, megalkotva egy olyan történetet, ami gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadható és szórakoztató.
A hiány – ez az első szó, amely eszembe jutott Bartusz-Dobosi László Csengey Dénes-monográfiáját olvasva. Mennyire hiányzik nekünk Csengey Dénes, 1989 Petőfije. Aki lánglelkű politikus és irodalmár volt, fehér ingében, farmerzakója a vállára vetve, egymás után szívott cigarettáival, a szemében égő tűzzel (76. o.).