„Feltehetjük, ismerve a képzőművészet újabb útjait, valamint azokat az eredményeket is, amelyeket a költészet mai állása mutat fel, hogy mindkettő tárgya a metafora. Nem fosztottuk meg ezzel a költészetet más, talán általánosabb, de nem mindig többet mondó vonatkozásaitól, és nem szűkítettük le a képzőművészet mégis reális tartalmi vagy hangulati egységeket reálisan, konkrétan, a formák és színek összetett képében kifejező voltát, inkább azt bizonyítottuk, hogy a belső jelentések, az értelem és a gondolat mennyire közös területeket fedezett fel az idők folyamán.”
A Forum Könyvkiadó 2019-ben jelentette meg Bányai János akadémikus képzőművészeti tanulmányait tartalmazó kötetét, amely betekintést nyújt irodalmi gondolkodásunk tekintélyes alakítójának a vizuális művészetekről szóló értekezéseibe.
Bányai János, mint a Symposion egyik alapítója, már fiatal korában is érdeklődést mutatott a képzőművészeti alkotások és a kortárs művészeti irányzatok, elméletek kapcsolata iránt. Az Új Symposionban már a 60-as években jelentkezett művészet és irodalom, absztrakt és figurális festészet, szimbólumok és stilizálás kapcsolatának értelmezését taglaló írásaival, Benes József, Kapitány László, Živojin Turinski, Leonid Šejka tárlatai, festményei által ihletetten.
A kötetbe válogatott tanulmányok mintegy egyharmadát Maurits Ferenc művészete inspirálta. Bányai János Mauritsot többdimenziós művésznek tartotta, akivel kölcsönösen megihlették egymást, valamint több évtizedes szakmai és baráti kapcsolat fűzte össze őket. Az irodalomtudós, esztéta Bányai élete végéig kiemelt figyelmet szentelt Maurits művészeti útjának, festői világa kiteljesedésének.
A költő halála című tanulmányában Bányai Pilinszky sorait olvassa bele az 1981-ben készült rajzba: „Látja Isten, hogy állok a napon. / Látja árnyam kövön és kerítésen. / Lélekzet nélkül látja állani / árnyékomat a levegőtlen présben. // Akkorra én már mint a kő vagyok, / halott redő, ezer rovátka rajza, / egy jó tenyérnyi törmelék / amekkora csak a teremtmények arca. // És könny helyett az arcokon a ráncok, / csorog alá, csorog az üres árok”.
„Így csorognak alá Maurits rajzain a fekete testből kiinduló, majd egészen a kép keretéig folyó ráncok, »ezer rovátka rajza«, azok a ráncok, amelyek az egész képet behálózzák, egyszerre repedések is ezek a ráncok… (…) A tört vonalakat tört színek teszik elmélyültté, azok a tört színek, amelyek a sárga felé hajlanak el, a szürkeség több árnyalata telepszik rá mind a vékony, mind a vastag vonalakra, és benne megint csak a halál képe mutatja meg magát, a képből könny helyett kicsorgó »üres árok«.”
Az irodalomtudós szólal meg akkor is, amikor Maurits Gion-feszület című sorozatát értelmezi. A 2007-ben készült nyolc rajz a Gion-emlékház avatóján került kiállításra. A feszület motívumának nyolc különböző szempontú megközelítéséről értekezik, kiemelve, hogy Maurits rajzai nem illusztrálják, nem képezik le Gion regény- és elbeszéléshőseinek drámáját, hanem magát a megélt drámát mutatják meg, mégpedig a legfontosabb szakrális tárgy, a feszület közvetítésével. Az irodalmár értelmezése szerint nincs szó rajz és próza véletlen találkozásáról, „mert Maurits rajzain az egymásba fűződő szálak és vonalak mondatokként is olvashatók, ahogyan Gion mondatai, főként a Kálváriát és a Kálvárián látható három feszületet leíró mondatai rajzként is olvashatók”. Bányai János akkor arra szólította fel a jelenlevőket, hogy a rajzok megtekintése után olvassák azokat úgy, mintha Gion-mondatok lennének.
A tanulmányok elolvasása, újraolvasása után új értelmezést nyernek ezek az alkotások, vele együtt a rajz poézisét, metaforáját keresve. Bányai János értekezéseit pedig vizualizálják a megtekintett festmények, tárlatok. Ugyanis „a képzőművészet kritikája s az irodalom bírálata sem lehet független magától a műalkotástól, a kritikus szemléletétől és ugyanannak személyétől sem”. (Az integrált kép. B. J.: Különös effektusok)
Bányai János: Különös effektusok. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2019.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. augusztus 21-i számában)
A kötetben a művész 160 festménye jelenik meg 110 dokumentumfotó mellett, plakátok, borítók társaságában. A kettős jubileumi album annyira meglepte az egyik magyarországi könyvterjesztőt, hogy szerzőjeként Máriás Béla helyett dr. Máriás Antalt, kiadójának pedig a Kossuth Kiadót jelölte meg. (Egyiket sem találta el.)
Ugyanazt gondoljuk-e magunkról, amit mások gondolnak rólunk? Változik-e, ha igen, mennyit a nemzetkarakterológia az idők során? Egyebek közt ezekre is választ kaphatunk a Székely Könyvtár könyvsorozatban megjelent A székelyek (rólunk írták) című antológiából, amelyben nem székely (magyarországi, angol, francia, szász, román stb.) szerzők vallanak arról, milyennek látják a székelyt.
Amerika jelenkori irodalmának egyik legjelesebb képviselője, aki nem kevés vesződéssel jutott el a csúcsra, annak ellenére, hogy már fiatalon feltűnést keltett. Cormac McCarthy (1933) olyan világokat jelenít meg műveiben, amelyek ugyancsak próbára teszik az olvasók idegeit.
Egy átfogó, részletgazdag, sokak alapos, komoly kutatómunkáján alapuló képes kincsestárat, rendhagyó útikalauzt vehet kezébe az olvasó. Markáns képet, összegzést kaphat arról, hogy mi mindent hagytak ránk nagy, neves és névtelen elődeink a szellemi kulturális örökség terén, amit mi híven őrzünk, belakunk, tartalommal töltünk meg.
A tudósok még 1906-ban megjósolták, hogy az éltető Napunk sárga törpéből robbanásszerű sebességgel vörös óriássá válik, amely mindent felfal, ami útjába kerül. A későbbi tudósok nem cáfolták ennek az eseménynek a bekövetkeztét, csakhogy ötmilliárd éven belül nem számítottak rá.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium egykori és jelenlegi diákjainak verseit tartalmazza ez a kötet. A benne szereplő fiatal szerzők azon nemzedék tagjai – a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején születtek –, akik egy sajátos alanyi és traumalírát képviselnek a kortárs vajdasági magyar költészetben.
Indián – ha e szót meghallom, két képzettársításom kötődik hozzá. Az egyik Indián, polgári nevén Fogarasi András, aki a Nagyfa galeri tagjaként vált híressé. Egyik kedvenc interjúalanyom, akivel napokon át lehet beszélgetni hippiségről, szabadságról és arról, hogyan gyűjtöttek Radics Béla gitárvirtuóznak, mert Bélának nem volt erősítője.