Marcsák Gergely: „Látnunk kell egymást!” – Naplóbejegyzés az I. Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztiválról

2021. július 16., 09:20
Forrás: facebook.com

Karanténba jön? – kérdezte a határőr, miután magához intett. Kezemben szorongattam a felettesétől kapott végzést, miszerint én, a költészeti fesztiválra tartó beregszászi lakos, hivatalos úton vagyok, és „karanténmentesen, korlátozások nélkül” léphetek Magyarország területére. Eljött az idő, hogy ezt az ütőkártyát – önelégült mosolyomat leplezve – kiterítsem. A biztos úr cinkelt lapot sejtett, és fejét vakarva vitte kollégái elé a végzést. Aztán átengedett.

Szerda volt, június 9. Több mint egy év után először léptem át újra a határt. Nagyot szippantottam a záport sejtető meleg, párás levegőből, és elindultam a parkoló felé, ahol a megbeszéltek szerint Vári Fábián László várt rám. Együtt mentünk Nyíregyházára, onnan pedig vonattal Sárospatakra. Vári Fábián ajánlásának köszönhettem, hogy Balázs F. Attila fesztiváligazgató meghívott a költőtalálkozóra. A hőség miatt nyitott vonatablakon Bodrogkisfaludnál már kövér esőcseppek csapódtak be, én pedig igézve néztem a borsodi bodzaültetvények hosszú sorait, mert nem láttam még hasonlót. – A legerősebb fafajta – mondta Laci bácsi. – Annak idején létrafokot ácsoltak belőle.

A vonatállomásnál Papp Ferenc kultúraszervező, a Rimay János Alapítvány elnöke várt minket, hogy elvigyen az általa megálmodott fesztiválnak otthont adó sárospataki Bodrog Hotelbe. Miután egy korsó sörrel lemostuk a nagy út torkunkra száradt porát, érkeztek egyre a meghívott költők (ismerősök és addig csak verseik által ismertek): Fecske Csaba, Finta Éva, Halmosi Sándor, Mihályi Molnár László, Oláh András, valamint két távolabbról jött vendég, Laura Garavaglia Olaszországból és Alicja Kuberska Lengyelországból. Együtt sétáltunk a sárospataki vár Vörös-tornyába, a hivatalos megnyitóra. Papp Ferenc a fesztivál mottójául választott Csoóri-idézettel zárta köszöntését: „Látnunk kell / egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk / egymást, hogy hallhatók.” Alapvetés, mégis sokat jelent nekünk, kiknek munkája a végtelenül magányos szépírás, amihez az utóbbi évben még kényszerű bezártság is társult.

A csütörtök konferenciával kezdődött. Időközben csatlakozott hozzánk Vass Tibor és Kürti László. Kézhez kaptuk a Rimay-fesztivál nyomdameleg versantológiáját, és Balogh F. András tartott fordításelméleti nyitóelőadást, amelyben megidézte a sajnálatos módon távol maradt díszvendég, Herta Müller munkásságát, majd másmás megközelítésből ugyan, de a nép- és műköltészet fordításának sajátosságairól beszélt Vári Fábián László, Oláh András és Halmosi Sándor is.

Délután két költőcsapat indult útnak, néhányan Szerencs várát hódították meg, míg jómagam Finta Évával, Alicja Kuberskaval és Kürti Lászlóval a tokaji Németi Ferenc Városi Könyvtár falai között vettem részt remek hangulatú közönségtalálkozón. A beszélgetést Filip Gabriella, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár főkönyvtárosa moderálta, aki jó ismerője a kortárs irodalomnak, ráadásul lelkiismeretesen készült a mi munkásságunkból is. A jelenlévő szinkrontolmács nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy Alicja lengyelül és angolul elhangzó verseit megpróbálja magyarul tolmácsolni, és ez jórészt sikerült is. A közönségtalálkozó után egy kedves úr lépett hozzám, arra volt kíváncsi, megvan-e még Ungváron az Ung-parti hársfasor, amiről édesapja – aki katonaként ott szolgált a negyvenes években – annyit mesélt. Megnyugtattam, hogy ma is áll Európa leghosszabb hársfasora, amihez én a diákévek néhány szép pillanatát köthetem. A nap végén borkóstolón vettünk részt a tokaji Rákóczi Pincében, ami nem volt ismeretlen számomra, hiszen a Tokaji Írótábor hivatalos megnyitója is odalent zajlik minden évben.

A péntek az átmeneti hazatérés napja volt. Míg a többiek Szatmárnémetiben és Kisvárdán jártak, mi Papp Ferenccel, Mihályi Molnár Lászlóval és Vári Fábián Lászlóval Magyarország Beregszászi Konzulátusa meghívásának tettünk eleget. Útközben felkerestük a csonka-beregi Csaroda sokat látott, fenséges Árpád-kori templomát. Meghívóink gondoskodtak róla, hogy határátlépésünk zökkenőmentes legyen. A konzulátus Munkácsy-termét éppen Harangozó Miklós népi életet bemutató festményei díszítették, itt üdvözölt minket Szilágyi Mátyás főkonzul és Beke Mihály András első beosztott konzul. A beszélgetést Csordás László, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke, a beregszászi főiskola tanára vezette. A nemzetközi költészeti fesztivál kapcsán itt sem maradhatott el a műfordítás témája, de arra is megpróbáltunk választ adni, miért lett méltatlanul mellőzött alakja a magyar reneszánsz költészetnek a névadó Rimay János, aki nemcsak költő, de kiváló diplomata hírében is állt. A konzulátus munkatársai végül ebédre invitáltak minket a híres beregszászi Arany Páva étterembe. Az idő gyorsan haladt, és késő este volt, mire ismét elértük Sárospatakot.

A szombat délelőtt viszonylagos nyugalma alkalmat adott, hogy kipróbáljuk a hotel wellnessrészlegét. Délután a Szent Erzsébet Ház kertjében vettünk részt a fesztivál utolsó nyilvános rendezvényén, egy zenés előadásokkal színesített felolvasáson. A színpadon a korábban említett költők mellett Serfőző Simon, Hodossy Gyula és Tóth László is bemutatkozott. Koncertet adott a rimaszombati Viharvirág, Heinczinger Miklós, a Mintha zenekar, Gryllus Dániel és a Sebő együttes. A színpadot énekelt vagy olvasott formában végig a versek uralták, majd legnagyobb meglepetésemre Gryllus Dániel Weöres Sándor prózai művét kezdte énekelni: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Vajon ennek a létrának is bodzából ácsolják a fokait? – tűnődtem.

Este bőséges és emlékezetes reneszánsz hangulatú vacsorát szolgáltak fel nekünk a sárospataki várban, ahol a jó hangulatról egy rendkívül képzett, elhivatott régizenész, Béke Csaba lantművész és énekmondó gondoskodott.

A sok élmény, új ismeretség, beszélgetés úgy raktározódott el bennem, mint a tokaji baka emlékeiben az ungvári sétány. Talán megírásra, talán továbbmesélésre vár, hogy volt egy költészeti fesztivál, ahol láthatókká és hallhatókká lettünk egymás és az olvasók előtt, mert ismét Csoórit idézve: „Látnunk kell / egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk / egymást, hogy hallhatók.”

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)