Mészáros Zoltán: Ami az égben köttetett…de a földön szétszakadt

2021. december 11., 11:33

A vajdasági magyar történelem iránt érdeklődő olvasó megszokhatta, hogy Molnár Tibor sokat ír, és súlyos témákról. Immár hét könyvben foglalkozik az első világháborús veszteségekkel, mégpedig úgy, hogy a névtelen hősi halottaknak nemcsak „nevet adott”, hanem a névhez a kutatható levéltári iratanyagból hozzátett mindent, ami megtudható „a nevekről” (kinek a fia, férje, apja, mi a foglalkozása, hány évesen veszett oda, és ha tudni lehetett, azt is, hogy hol és hogyan). Ezzel új standardot állított fel a katonai veszteségek kutatásában. Ez alkalommal az elesett férjekkel foglalkozott, akiket özvegyeik általában hosszú évekig vártak vissza. Az ez év szeptemberében megjelent könyvben Molnár Tibor a Kalocsai Érseki Szentszék iratanyagára támaszkodhatott. Ezt az iratanyagot ugyanis 2015–2016-ban digitálisan hozzáférhetővé tették, ettől kezdve bárki kutathatta az első világháborús szentszéki holttá nyilvánítások anyagát, e-kutatással is. Így gyűjtötte össze Molnár Tibor az adatait az „egyházilag holttá nyilvánított első világháborús”, a mai Bácska területéről származó katonákról. Hatalmas munka.

A könyv kiindulópontját egy nagyszerű megfigyelés képezte, történetesen az, hogy az asszonyok egy része az első világháborút lezáró években újabb egyházi házasságot szeretett volna kötni, azaz nem akart nem egyházi házasságban élni. Ez nem volt szokás, nem illett, az élet azonban ment tovább, és újabb egyházi házasságot akartak kötni (gondolom, hogy ez az új férjeknek is fontos volt). A világi bíróságnak joga volt holttá nyilvánítani a frontról nem visszatérő eltűnt katonát, de a katolikus egyház ezt nem ismerte el, új, szigorúbb eljárást folytatott le, ugyanis minden eszközével védte az egyházi házasságot, amelyből nem lehetett kilépni, és amely csak akkor szűnt meg, ha az egyik fél, jelen esetben a katona férj, elhunyt, ill. hősi halált halt. Az elhalálozás tényét és általában mikéntjét is bizonyítani kellett (például: „meghalt a szemem láttára kolerában”, 37. o.; sok helyen explicit adat van arról, hogy fogságban hunyt el az egykori férj, vagy arról, hogy a szerb, az olasz, az orosz hadszíntéren, például elesett Kirovnál, 207. o.). Tehát csak úgy lehetett az egyház által elismert újabb házasságot kötni, ha kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a férj a háborúban odaveszett. Így az áldozatokról nemcsak azt tudjuk meg, hogy kinek milyen családi kapcsolatai voltak, hanem azt is, hogy hogyan esett el, hogyan halt meg, hiszen ez része a házasságok egyházi felbontásának. Erről őriz bőséges anyagot a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár. Molnár Tibor 84 bácskai településről talált itt adatokat, és 1334 per aktáit ismerteti a könyvében. Mindez nem lett volna lehetséges, ha a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár nem teszi közzé felvételeit. (Azóta újabb nagyszámú digitális képfelvétel van a honlapon, valamint más levéltári iratanyagok.)

A szerző az első 23 oldalon ismerteti adattárának történelmi hátterét: az első világháború történetét és a Magyarországon érvényes birodalmi katonai berendezkedést, hogy milyen egységek léteztek a majdani Vajdaság, majdani Bácska területén. A trianoni határok szétvágták a néhai Bács-Bodrog vármegyét, az akkori 1920-as Vajdaság-felfogás nem volt definiálva, és Bácskát, Bánátot és Baranyát értették rajta. A mai Vajdaság kereteinek kijelölése csak 1945-ben történt meg. Az első oldalakat érdemes mindenkinek elolvasnia, hiszen az olvasó képet kaphat belőle a hadtörténetről, a múltunkról, a helytörténetről, valamint a bácskai katonai egységek létéről és szerepéről az első világháborúban. Ezek háborús részvétele adja a hátterét a holttá nyilvánításoknak. A bevezetőben tehát a szerző sorra veszi az egységeket, melyik mikor és hol alakult, az első világháborút megelőzően mely egységek voltak az elődei, és milyen háborúkban vettek részt, és végül milyen hadszíntéren/hadszíntereken harcoltak az első világháborúban. Ez érdekes fejezet mindenki számára, aki foglalkozik a témával.

Az ezt következő rövid részben az egyházi holttá nyilvánítás folyamatáról olvashatunk, amely mindenki számára érdekes lehet, aki egyházzal, joggal, ill. az első világháborúval foglalkozik. Az egyház eljárást folytatott le, és ítéletet hozott, amelyet a megyés püspök vagy érsek adott ki. Az eljárás menetéről is létezett utasítás. A vizsgálóbiztos a mindenkori lelkész és káplán vagy paptárs volt, akik közül a házasságvédő is kikerült. Általában megállapították a haláleset idejét és helyét.

A könyv legértékesebb része mégis az adattár, amely a 28. oldalon kezdődik, a balkáni halálmenetben, a hajóút során és az Asinara szigetén elhunytakról szól. Az első összefoglaló tehát a balkáni hadszíntérről visszavonuló hadifoglyok veszteségeivel kapcsolatban mutatja be a holttányilvánítási eljárást.

Ezután a 69. oldaltól következnek a települések szerint összeállított listák. Ebben az olvasó célzottan keresheti a települések áldozatait, amit akár helytörténészként is felhasználhat, vagy az érdeklődő amatőrként keresgélhet benne, akár felmenői adatait keresve Adától Zsablyáig.

Ebben a részben a szerző egy újdonságot vezet be: egy-egy település hősi halottairól statisztikát is készít, ami főleg a nagyobb településeken érdekes. Egy-egy település bemutatásakor nemzeti és felekezeti adatokkal kezd, majd rátér az egyenkénti bemutatásra, amelyben a szerző hitvallása is látszik: a katona nemcsak katona, hanem ember is. Az egyenkénti bemutatás után statisztikát közöl: alakulat, foglalkozás, életkor szerint, a haláleset éve, a veszteség/haláleset helyszíne szerint. A könyv végén összegző statisztikát találunk a holttá nyilvánítottakról.

Summa summarum, Molnár Tibor könyve egy kerek egész, lezárt korpusz, minden benne van, aminek benne kell lennie és ami benne lehet. A könyvnek ott van a helye minden közkönyvtárban, levéltárban, múzeumban, ahol magyar könyveket gyűjtenek, és ahol a magyarságot kutatják. Megléte egyben újabb igényeket vet fel. Egyrészt Bácskán, ill. a bácskai településeken kívül még számos település van az egykori Magyarországon, amelyekről hasonló könyveket lehet írni, hasonló standardok szerint. Másrészt az összesen hét első világháborús könyv áldozatairól szóló könyveket egy adatbázisban is egyesíteni lehetne, ezzel még jobban megismerhetnénk az áldozatok társadalmi struktúráját, helyzetét, családi állapotát, egyszóval a vajdasági magyar társadalmat.

Élénken él bennem egy könyvbemutató emléke, ahol Molnár Tibor elmondta egyik sejtését, miszerint a vajdasági magyarság demográfiai csökkenése nemcsak a titói Jugoszlávia viszonyaiban keresendő, hanem az első világháborús áldozatok nagy számában is (661 ezer volt a történelmi Magyarországról, és nem kímélték a besorozások a majdani Bácskát sem), hiszen a nagyszámú áldozat már nem hagyott maga után utódokat, és a háború a munkaképesség, az egészség szempontjából a legjobbakat vitte el, akik közül igen sokan estek el a távoli és akkor is téves csatatereken.

Álljon tehát tartalmát és súlyát illetően is előttünk Molnár Tibor könyve, hogy mi az ára egy háborúnak.

 

Molnár Tibor: In nomine domini! A Kalocsai Érseki Szentszék által egyházilag holttá nyilvánított első világháborús bácskai katonák adattára. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2021

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)