Miklóssi Szabó István: Egy legendáriumot az őshazáért

2022. január 15., 11:23

Az év végi megjelenések között üdítő színfolt Molnár Vilmos Kőrösi Csomá-s műve, mely joggal nevezhető az év legszebb könyvének mind küllemében, mind tartalmában. Nem csoda, hisz a csíkszeredai író oda furakodott be, ahol a tudomány már nem tudja utolérni Kőrösi Csoma Sándort: a legendák, a mágikus realizmus és a mesék csodálatos világába.

Kőrösi Csoma Sándorhoz a legtöbb esetben akkora tisztelettel viszonyulnak, hogy az ember önkéntelenül is vigyázzba áll. Ami baj. Ugyanakkor tény: a nagy vándor, Kelet nagy ismerője, nyelvész-tudós, az első tibeti–angol szótár létrehozója olyannyira hallgatott saját érzéseiről, mi több érdemeiről, ami már önmagában csodálatra érdemes. Hatalmas akaratereje, önzetlensége, kitartása, konoksága is mind olyan embert mutatnak, aki csakis tiszteletet ébreszthet.
Ám hol az ember, akihez kötődni lehet? Mert szépek és jók ezek a tulajdonságok, de valahogy kötődnie kellene hozzá az átlagembernek is, akinek olykor talán tele a – hm! – hócipője a különféle szellemi nagyságokkal, éppen ezért szeretné megérinteni (nota bene: megérteni!) az embert. Kőrösi Csoma Sándor erre rést nem hagyott életében… illetve hagyott. És ez a rés nem más, mint a magáról való hallgatás.
Molnár Vilmos gördülékeny, kerek, csodálatos történetekben bizonyítja be, mennyire sokatmondó lehet ez a fajta beszéd.


A 18 történetet számoló legendárium valójában egyfajta pikareszk regény, történetei elöl kezdődnek, annál a pillanatnál, amikor Kőrösi Csoma Sándor gyerekként egy (mondhatni) égbe nyúló fa tetejéről megpillant valami fényeset (az őshazát?) a távolban. Ettől a pillanattól a halálig, de még azon is túl nyúlnak a történetek. Erősségük, hogy a sokak által ismert valóságra is támaszkodnak – de amit az írói fantázia hozzátesz, az valóban csodálatos. Kőrösi Csománk a szfinxszel beszélget, zsidó és arab között tesz igazságot furfangos észjárásával, uralkodónak mond mesét a boldogságról és az őshazáról, kapzsi kalmárt tesz bolonddá, rablókat beszél le (a pityóka segítségével!) átkos mesterségükről, de még az ördög kísértésének sem enged. A Jóisten elé is elkerül, s örömében, hogy a mennyországban is magyarul, ízes székely nyelvjárásban beszélnek, elfeledi megkérni az Urat, hadd könnyítsen egy keveset a székelyek sorsán. Buddha olyannyira lelkes lesz az őshaza megkeresésének gondolatától, hogy vándorunkkal tartana, Csoma alig bírja lebeszélni. De még a Halál is tanácstalan ezzel az emberrel, akinek szeretete a célja iránt akkora, hogy meghasonul önmagával, kettéoszlik, s csupán egy része távozik a túlvilágra, a másik továbbra is a magyarok őshazáját keresi. A könyv utolsó elbeszélésében pedig egyenesen Petőfi Sándorral készül visszatérni világunkba, hogy tovább keresse a magyarok őshazáját.
E felsorolás semmit sem mond Molnár Vilmos csodálatos nyelvezetéről, könnyedségéről, humoráról, itt-ott fellelhető beletörődéséről, nyelvének zamatáról. A könyv többszöri elolvasása ajánlott, már csak azért is, mert – mint minden mesébe, legendáriumba – olvasója hozzá tud képzelni újabb és újabb történeteket az olvasottakhoz. Kőrösi Csoma Sándor közelsége egyenesen megindító, főként azok számára, akik eddig is – ilyen vagy olyan okokból – felnéztek rá.
Nem hagyhatjuk szó nélkül a szép kivitelezésű, kemény kötésű könyvtárgyat. A borítón egy ismeretlen alkotótól származó színezett reprodukció található, az ún. Flammarion-fametszeté. Üzenetet hordoz ez is: összeköti az e- és túlvilágot, miként Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándora is. Teszi ezt a lehető legszebb módon: mosolyogva, lelket elringatva.

Molnár Vilmos: Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei. Rendhagyó legendárium. Corvina Kiadó, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)